Az egyetemek átalakítása Szlovákiában is elkezdődött
Új felsőoktatási törvény készül Szlovákiában, amire még a beterjesztés előtt reagált a legpatinásabb szlovák egyetem, a Comenius. Nyilatkozatukban az egyetemek autonómiája mellett szólaltak fel, és határozottan elutasítják az Oktatásügyi, Tudományos, Kutatási és Sportminisztériuma tervezetét, melyet a felsőoktatás politikai ellenőrzés alá vonásaként értelmeznek. Felkérik a jogalkotókat, hogy kezdjenek újra párbeszédet azokkal, akiket ez a törvénymódosítás érint, és hogy velük együtt alkossák meg a parlament elé terjesztendő verziót. Egy saját tervezetet is készítenek, melyet elérhetővé tesznek a szakmai nyilvánosság számára. Ebben a dokumentumban az ahhoz szükséges változtatásokat gyűjtik egybe, amelyek a felsőoktatás intézményeinek modern és effektív igazgatásához szükségesek a jelenlegi autonómia megtartásával.
Bárczi Zsófiát a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának dékánját kérdeztük a kialakult helyzetről.
Mit lehet tudni a tervezetről, mi szivárgott ki? Fel lehet fedezni hasonlóságot azzal a folyamattal, ami most Magyarországon zajlik, ahol alapítványok kezébe adják az egyetemek sorsát?
Az egyetemek hivatalosan még nem kapták meg a törvénytervezetet, viszont egyre több hír kering a tervezettel kapcsolatban, illetve konkrét részletek is kiszivárogtak a munkaverzió(k) kapcsán, pl. a kari tanácsok (szenátusok) és a kari tudományos tanácsok tervezett megszüntetésére, vagy épp arra vonatkozóan, hogy az új törvénytervezet értelmében a rektort nem az egyetem szenátusa, hanem az igazgatónács választaná. Ez utóbbi nagyon emlékeztet a magyarországi helyzetre, maga a folyamat is mutat hasonlóságokat.
A Comenius Egyetem nyilatkozatot adott ki az üggyel kapcsolatban. Mit gondolsz, milyen hatása lesz ennek? Történtek más lépések is az ügyben?
A Comenius Egyetem nyilatkozata is megerősíti, hogy nagy kérdőjelek vannak a törvénytervezet körül. Pl. Az egyik legaggasztóbb, hogy milyen szakértők bevonásával, illetve kikkel egyeztetve készül a tervezet. A felsőoktatási szférának megvannak a maga legitim képviselői, a Szlovák Rektori Konferencia (Slovenská rektorská konferencia), a Szlovákai Felsőoktatási Tanács (Rada vysokých škôl), a Felsőoktatási Hallgatói Tanács (Študentská rada vysokých škôl). Több mint aggasztó, hogy ezeknek a testületeknek a képviselői nincsenek bevonva a törvény előkészítésébe. A Szlovák Rektori Konferencia pont ma tette közzé az ezzel kapcsolatos nyilatkozatát a honlapján. Eszerint a Szlovák Rektori Konferencia elnöke, Rudolf Kropil ígéretet kapott, hogy a rektori konferencia február közepéig megkapja a törvénytervezetet. Kérdés, hogy mennyi időt kap majd az akadémiai szféra a tervezet véleményezésére, és kérdés, hogy a módosítási javaslatokból el lesz-e fogadva bármi is. Remélem, hogy igen, ellenkező esetben csorbul az egyetemek önrendelkezési joga. Nem tudom, ez mennyiben segítené elő a szlovák felsőoktatás színvonalának sokat emlegetett növelését.
Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!