dunszt.sk

kultmag

Enyedi Ildikó a Berlini Filmfesztivál zsűrijében

Enyedi Ildikót is beválasztották az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijébe. A magyar filmrendező 2017-ben vehette át az Arany Medvét a Testről és lélekről című filmjéért, melynek főszerepeit Borbély Alexandra és Morcsányi Géza játszotta.

A hattagú nemzetközi zsűri további tagjai közül Mohammad Rasoulof (Nincs gonosz) 2020-ban, Nadav Lapid (Synonymes) 2019-ben, Adina Pintilie (Ne érints meg!) 2018-ban, Gianfranco Rosi (Tűz a tengeren) 2016-ban, Jasmila Žbanić pedig (Szerelmem, Szarajevó) 2006-ban részesült az elismerésben. Idén rendhagyó módon nem neveztek ki elnököt a zsűri élére.

Ahogy az korábban kiderült, a 71. Berlini Filmfesztivált két felvonásban rendezik meg a koronavírus-járvány miatt: a szakmai program online módon március 1. és 5. között zajlik, a kiválasztott filmek pedig a tervek szerint már élőben, a nagyközönség előtt kerülnek megmutatásra június 9–20. között, illetve a Summer Special programsorozat részeként ekkor adják át a díjakat is.

Az eredeti cikk itt olvasható.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket