dunszt.sk

kultmag

Egzisztenciális válságba jutott írókon segítene a Szépíró Alap

A Szépírók Társaságának régóta szándéka volt egy, a tagságát szociális alapon támogató alap létrehozása, ennek szükségességét a koronavírus-járvány még égetőbbé tette. Elmaradnak az irodalmi estek, közönségtalálkozók, könyvbemutatók, fesztiválok, mindez pedig drámai jövedelemkiesést okoz az íróknak. A jelen körülményei végképp láthatóvá tették, hogy a szférában hányan élnek anyagi kiszolgáltatottságban. Az alapból a Társaság rászoruló tagjai részesülhetnek, pályázati kiírás keretében benyújtott kérelem alapján, amelyet az e célra felállított szociális munkacsoport bírál el.

„A szegénység ábrázolása és a nehéz sorsokkal vállalt empatikus közösség hagyományosan és mindmáig jelen van a magyar irodalom fősodrában. A Szépírók Társasága társadalmi szerepvállalása is közismert és folyamatos. Ugyanakkor az irodalmi támogatások volumene és elosztása elégtelennek bizonyult az autonóm irodalom és az ebben a szellemben alkotó írók egzisztenciális problémáinak kezelésére. Rendkívül fontos, hogy az olvasó közösség a segélyezés ügyét magáénak érezze, és ne hagyja a kortárs irodalom szereplőit magukra küzdelmeikben” – írják közleményükben.

A Szépíró Alapról Balogh Endrét, a Társaság tagját kérdeztük.

Mi volt a támogatási alap létrehozásának fő motivációja?

A magyar irodalom művelői közt sokan szorulnak segítségre. A Szépírók Társasága azért hozott létre egy szociális alapot, mert ismeri a tagjait, így megpróbál maga segítséget szervezni a rászoruló íróknak, költőknek, irodalmároknak. Ez a segítség nem tud hosszú távon megoldást nyújtani egy-egy tag állandó szociális problémáira, de a váratlan válsághelyzetekben fontos lesz.

Milyen üzenettel lehet az olvasókat meggyőzni arról, hogy az alapon keresztül támogassák az írókat?

Ha egy ember olvasó, azaz szereti az irodalmat, akkor tudja, hogy bármilyen magasztosan is képzelik el azt sokan, élő ember áll mögötte, akinek enni kell, lakni kell valahol, beteg lehet, elveszítheti a polgári munkáját, vagy ő, vagy a párja. A járvány idején különösen könnyen megtörténik ez, ráadásul az irodalomból származó bevételek is megcsappannak: nincsenek felolvasóestek, könyvbemutatók, kerekasztal-beszélgetések, melyek eddig a szükséges pluszt jelentették.

Előreláthatólag hány személynek tudna segíteni ez a támogatási forma?

Várhatóan a 400 körüli tag közül 50-60 ember az, aki rászorul erre a segítségre, reméljük, mindenkit ki tudunk húzni a hirtelen jött bajból.

Forrás: Fortepan/Székely Márton

A Társaság hosszú jogi és szakmai előkészítés után, a Summa Artiummal közösen hozta létre segélyezési rendszerét. Az adományokat a következő számlaszámra várják:  

Summa Artium Alapítvány, MagNet Bank 16200010-10071036

A közleményben kérik feltüntetni: Szépíró Alap, Adomány. A 200 ezer forint fölötti adományokhoz szerződéskötésre lesz szükség, e remélt esetekben kérik, hogy a szándékot a Társaság email címére jelezzék: szepiroktarsasaga@gmail.com

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket