Igen és rózsaszín

A számítógép előtt ül, de az ablakot bámulja. Még soha nem látta ilyen rikítóan zöldnek a fát. Mintha sikoltozna a fájdalomtól. Ezek bizony a zöld utolsó napjai. Most visszavágyik a közönyéhez, úgy ahogy a közönyében visszavágyott a bánatához. Két nappal Zak látogatása után, Erik hozott valami csillogó port, amitől másnap olyan volt, mintha kicserélték volna (előtte ugyan egyedüli túlélőként megtapasztalta a világvégét, majd két órába telt, hogy visszaemlékezzen a beszéd alapjaira). Még nem kapcsolta össze a két dolgot, azt hitte, állapota úgy javult meg, ahogy elromlott – magától, ezért is, ha minden igaz, csak három év múlva fog orvoshoz kerülni (pedig a titkos laborokban már kísérleteztek a ketaminnal depressziós egereken…). Bezárja az e-mailjét, hogy rögtön újra reménykedhessen, megnyit helyette egy híroldalt. Megerőszakolta a tanára, szólt egy rendőrnek, az is megerőszakolta – olvassa az első címet. Tovább görget. Egy bőröndben találták meg az orosz influenszer holttestét. Kint valaki azt kiáltja, hogy „Jenőőőőőőőő”. Már megint Jenőt keresik. Kutya akarok lenniii – gondolja és a gépre hajtja a fejét. Egy pillanat múlva kiugrik egy ablak: Bekapcsolja a beragadt billentyűk opciót? Aztán még egy: Vészhívás? Igen… Talán vészhívás.

Három órával később Nelli sokkal, de sokkal jobban érzi magát. A kedve ugyanolyan gyorsasággal javult, mint amilyen gyorsasággal fogyott a gin és a tonik. Csak most válaszol Erik reggeli sms-ére, hogy mizu: bekurvagintonikozvakiabrandulvadeazertremenykedvecsaknemtudnimiben. Madarakat hall kintről, még hozzá furcsa károgást, mintha figyelmeztetni akarnák valamire. „Mit akartok mondani, madarak?” – mondja magában, de hangosan, vagyis halkan, de mondja. „Miről szóltok? Mit jövendöltök?”. Nem jut ideje elgondolkodni a dolgon, mert megszólal a kaputelefon. Miután már a harmadik, nemesen egyszerű melódiát játssza, odamegy és felveszi:

– Ki az?

– Dodó, a kacsa.

– Eriiiiiiik – mondja és beengedi.

Kifejezetten örül a látogatásnak, pláne, hogy Erik soha nem jön üres kézzel.

– Mi az, nem aludtál eleget? – mondja Erik, amikor megjelenik az ajtóban.

– Te is szarul nézel ki.

Elmosolyodnak. Nelli a konyhába megy és elkészíti az italokat. „Te, mi ez a károgás?” – kiáltja a szobából Erik. Amikor Nelli visszajön, az asztalnál áll, az asztalon pedig két rózsaszín, szívecske alakú tabletta majd kiszúrja a szemét, pedig még igen messze van tőle.

– Ugyaaan Erik, nem kellett volna! – mondja, amikor odaér és hirtelen, mohó mozdulattal bekapja mindkettőt.

– De hülye vagy! – mondja Erik – Lenyelted?! 

– Le én! – mondja Nelli és egy korty gin-tonikkal öblíti le a tablettákat – Miért, nincs több?

Erik nem sokáig morgolódik. Kiderül, hogy a zsebe tömve van szivecskékkel, ő csak Nelli egészségéért aggódik. „Ne aggódjál!” – mondja Nelli és rákérdez Erik új barátnőjére.

– Mikor mutatod már be?

– Nemsokára.

– Valami baj van vele, vagy mi?

– Nincs semmi.

– Erik. Nézz a szemembe!

Végül kiderül, hogy van egy tetoválása: a nagyapja hiperrealista portréja a háta alján! „Neeee!” – „Deeee!” – visítoznak.

– És milyen az új suli? – kérdezi Nelli.

– Jó.

– Vannak ismerőseid?

– Vannak persze. Vagyis nincsenek.

Isznak még egy pohárral és várják a szivecskék hatását. Negyven perccel később Nelli azt mondja mély hangon, a távolba meredve: „Hurrikán közeledik”. „Kezd jojózni a szemed” – mondja Erik. Majd hozzáteszi málló hangon:

– Apropó… Tudod, hogy mindenkinek barna szeme van?

– Miiiii? – mondja Nelli, aki kifejezetten kellemesen érzi magát és hozzáteszi: Ó, nekem bejött…!

– Vagy várjál, hogy is volt… Igen, tehát, vannak, akiknél a barna zöldnek vagy kéknek látszik.

– Neeee.

– De. És az ég is színtelen. BOOM!

Látszólag elgondolkodnak.

– De meleg lett itt, mint egy hatalmas punciban! – mondja végre Erik.

– Neked is beütött, látom a vajas képeden – mondja Nelli.

Elhallgatnak pár pillanatra. Aztán Nelli csukott szemmel megszólal:

– Mondja le az összes e heti meetingemet.

– Az összeset?

– Igen.

Erik elterül a földön.

– Akkor öveket becsatolni! – mondja – indulunk!

– Indulandusz!

Pár csodálatos óra egyszerre gyors és lassú elteltével, amikor a teljes boldogságon egyre több dolog kezd átlátszani, Nelli azt mondja:

– Tudod, mi kéne még nekünk a teljes boldogsághoz?

– Na mi!

– Valami jó porovicska…

– Te-te-te-telhetetlen majom!

– Csak hogy szinten maradjunk!

Végül Erik egyetért. Nelli egy számot hívogat, de sikertelenül.

– Menjünk a városba, csak lesz valami – mondja Erik – méghozzá még amíg jól vagyunk!

– Igaz. Hogy te milyen okos vagy!

Puha lábakon, tágra nyitott szemekkel járták az utcákat. Furcsa idő volt, mintha vihar közeledne. Sötét felhők úsztak az égen. „Szóval azt mondod, hogy az égnek nincs színe?” – kérdezi Nelli, de Erik nem válaszol. „Erre” – mondja és befordul a sarkon. Felirat egy falon: Azt tegyétek, amit belül hallotok. „Helló, kislány” – mondja egy kopasz férfi, akit Nelli épp, hogy kikerül és nyálasan rámosolyog. Balra: JÓSDA. ÁTOK LEVÉTEL. Jobbra: SZEXTURKÁLÓ. Nelli nem hisz a szemének. Próbálja tartani Erik tempóját, aki azt a benyomást kelti, hogy tudja, hova megy. Az utcák egyre keskenyebbek. A bulinegyedben vannak. Vibráló tömeg. És mindenki csak jól akarja érezni magát. Nem vagyunk mi rossz emberek.

–  Hallottad?! – mondja Nelli és megráncigálja Erik vállát.

– Mit?

– Azt mondta egy csaj, hogy a kutyája előtt maszturbál!

–  Miiiii.

Amikor áthaladnak egy csoport mellett, az egyik srác felveszi a szemkontaktust Nellivel és azt mondja halkan: „Víd, szpíd, kokejn….”. Nelli megállítja Eriket és odasúgja neki: „Megvan az emberünk!”. Erik mintha gondolkodna. Odamennek. A srác megismételi a felhozatalt. Nelli int neki egyet, hogy tanácskozniuk kell.

– Szerintem vegyünk füvet és kokót – súgja Eriknek, képtelen leplezni az izgatottságát.

– Nelli. Nyugi. – mondja Erik és suttogva hozzáteszi: Ezek átbasznak.

– Neked meg ez a mániád, hogy átbasznak.

A srác mintha nyugtalankodni kezdene. „Vegyüüünk – visítja Nelli – én fizetek!”. Erik egy kézmozdulattal leállítja és odafordul az emberhez.

–  What’s your name? – kérdezi tőle.

–  Hamish.

–  Okay, okay, okay – mondja Erik és felnevet – No, thank you.

Elindul, Nelli utána megy és csak ráncigálja: „Miért?!” és „Wait” – kiáltja a dílernek. Erik nem áll meg. „Nézz a lábad elé” – mondja. A macskakövön két lépésenként felirat: DON’T BUY FAKE DRUGS.

Végül elkezd zuhogni az eső és dörögni az ég. Vihar kerekedik. Egy pincehelységbe menekülnek. „Ki akarok rúgni a hámból” – nyávog Nelli, aki épp kezd visszaemlékezni Zakra. „Randalírozni akarok…” – mondja szomorúan.

– Lehet, pszichológushoz kellene járnod – mondja Erik és a telefonja után nyúl.

– Lehet, a pszichológusnak kellene járnia hozzám! – mondja Nelli, akinek hirtelen jobb lett a kedve.

Látja Eriken, hogy próbálkozik. Meg fogja oldani.

– Most pedig várunk – mondja Erik.

– Jó, én várok, ha van mire!

Csak akkor néz szét maga körül. Érdekes egy hely. Világosan látszik, ki menekült ide a vihar előtt és ki volt itt eleve. Egy férfi az ajtóban nagyon nézi őket. Úgy néz ki, mint egy kidobó és Nelli tudja, a kidobók számára fontos az éberség. Rámosolyog. Pár perccel később a férfi odajön hozzájuk. Erikhez szól: „Mi a vágyad more?”. Aztán gyorsan követik egymást az események. A férfit Martinnak hívják. Itt dolgozik, kidobóként. De most épp lecserélte őt egy kolléga. Erik hoz három sört. Aztán Martin és Erik elmennek pipilni. Amikor visszajönnek, Erik szeme olyan, mint két fekete lyuk. Nelli nem fér a bőrébe örömében. Az emberük megtalálta őket! „Uuuuh, ez kurva jó, testvérem” – mondja Erik vicsorogva. „Olyan finom, mint a halál” – mondja Martin. Aztán Nelli megy el pipilni. És az idő még jobban felgyorsul. Amikor visszajön, a fiúk nagy beszélgetésben vannak.

– ….Az emberek faszán álltak a lábukon – mondja Martin szélesen gesztikulálva.

– Természetes gondolkodás! – mondja Erik.

– A mai emberek elfeledkeztek az alapokról!

– Gerincesség!

Nelli pedig csak élvezkedik. Minden jó. Minden annyira jó, hogy még a rossz is jó!

– …Mű mosolyok, mű szórakozás, mű öröm, műhaj, műfog, műköröm, mű testek, mű emberek…

– Mesterséges intelligencia és robotizáció!

Erik de nagyban van – gondolja Nelli. Aztán útra kel. „Mindjárt jövök” – mondja a fiúknak. Lemegy a tánchelyiségbe. Szana-szét, szana-szét. Megismerkedik Carmennel. Kimennek cigizni. Carmen elmeséli neki az életét. „Istenem, de gyönyörű vagy!”, „Te vagy a gyönyörű” – mondják egymásnak. Nelli szíve majd szétrobban a szeretettől. Nem csak Carmen iránt. A csikkével puszit ad a többi csikknek a hamutálban. Aztán elmennek pipilni. Ha az idő fel tudna még jobban gyorsulni, felgyorsulna. Amikor feljönnek a fiúkhoz, ők még mindig ugyanott tartanak. „Napsütés, víkend!” – kiálltja Martin. Egymás karjaiba esnek és sokáig ölelkeznek. Nelli odamegy hozzájuk és átöleli mindkettőjüket, majd bemutatja Carment. Kiderül, hogy ismerik egymást Martinnal. Méghozzá jól. „Nincsenek véletlenek!” – mondja Nelli szégyentelenül. Most Erikkel megy pipilni. Útközben be nem áll a szájuk: hogy milyen faszán sikerült az este! És hogy mennyire szeretik egymást!

–  Mondtam, hogy bízz bennem, nem megmondtam?! – hadarja Erik.

–  Tudom, tudom, mindig is tudtam! – hadarja Nelli.

– Kurva jó arc a Martin!

– Szerelmes vagyok Carmenbe!

Pipilés után a mosdóknál megismerkednek Dinóval és a barátnőjével. Négyen mennek vissza Martinékhoz. Egy részeg alak majdnem nekik ütközik. „Karnevál van gyerekek! Táncoljatok már, a büdös kurva életbe!” – kiabálja. „Stabil vagy vérem” – kiáltja oda neki Martin. „Táncolj Pinokió, töltsük vígan az időt, kopogjon a, kopogjon a, kopogjon a facipőd!” – énekli Nelli és megpörgeti a nevető Carment. Erik mindenkinek ad egy szívecskét. Nelli zsebre vágja a sajátját. Még nem jött el az ideje. Tanácskoznak hogyan tovább, és ó, mennyire jó tanácskozni! Mindenki egyetért, hogy egy jó cigi nem árthat. „Hogy is hívják Dinó barátnőjét?” – suttogja Nelli Erik fülébe, és: „Vegyünk Martintól port”. „Én Dinónének hívom” – mondja Erik.

Kint körbemegy egy cigi, amitől az egész furcsa színezetet kap. Nelli kezdi érezni, hogy eljön a pillanat, amikor már nem lesz minden szép és jó. Még nem jött el, de eljön. Igazságtalan világ. Mélyre szívja a füstöt. Közben kiderül, hogy ez volt Martin utolsó füve, és a hírtől mindenki egy kicsit ideges lesz. Dinó azt mondja, hogy náluk van. „Akkor irány a Dinóház!” – mondja Nelli és végtelen hálát érez új, nagyvonalú barátja iránt. Elindulnak. Útközben összefutnak Martin ismerőseivel. Érdekes, punk figurák. „Hogy s mint szellemek! Merre kóboroltok?” – mondja az egyik. „Mi jó folyik az erdőben ma éjjel?” – mondja a másik. Martin int Nelliéknek, hogy várjanak, és félremegy a punkokkal. Valamiről vitáznak. Úgy tűnik, mintha egy kicsit veszekednének, de végül lepacsiznak, és Martin visszajön. „Mehetünk” – mondja. Még mindig jó menni – gondolja Nelli és ettől a gondolattól nyugodt lesz. Az egész utat végigbeszéli Martinnal. Aztán énekel: „Mindig a sárga úton! Mindig a sárga téglán!”, meg: „Kalóznak lenni, de gyönyörű szép, kalóznak lenni, de jó! Csak lopunk és rabolunk, közben meg dalolunk, ohohohohohohó!”. „Bolond vagy” – mondja Martin nevetve. És hogy még soha nem találkozott ilyen lánnyal. Milyen egyenes, remek ember! – gondolja Nelli. És bölcs.

Végül elérkeznek Dinóékhoz. „Bocsi a rendetlenségért” – mondja Dinó, mielőtt bemennek a lakásba. Valóban, nem valami porcica-kergetők. Letelepednek a dohányzóasztal körül. „Jó volt menni, de ülni is nagyon kellemes!”– mondja Nelli. Mindenki egyetért. Hihetetlen, de kint kezd világosodni. Egymás után szívják a spanglikat, és az idő lassan elkezd lassulni. A beszélgetések egyre absztraktabbakká válnak.

– Egy kutya kutyát sétáltat! – mondja Erik Plutóról – egy nála kutyásabbat!

– Mi lenne – mondja Nelli egyre vérvörösebb szemekkel – ha nem lenne semmi? De ha tényleg semmi nem lenne. Akkor mi lenne?

– Semmi! – mondja Dinó és röhögni kezd.

– De ha a semmi lenne és semmi nem lenne ugyanazt jelenti… – mondja Erik.

Martin megszakítja a filozofálást:

– Tegye fel a kezét az, aki NEM kér speedet.

Mindenki nevetni kezd és a kezét mélyre az asztal alá dugja. Pár utcával arrébb… Nelli kezd egy kicsit pánikba esni.

– Van valami benzód? – kérdezi suttogva Eriktől.

– Akkor te most lassulsz vagy gyorsulsz, mert nem lehet egyszerre – mondja neki Erik, az okostojás.

– Miért nem… – mondja Nelli magában, de hangosan, vagyis halkan, de mondja.

– Amióta nem csinálok lefekvős csíkot, sokkal könnyebben elalszom! – jelenti ki Dinó.

Egy-két órával később a beszélgetések kezdenek veszíteni a lendületből:

– És dolgozol más klubokban is? – kérdezi Erik Martintól.

– Ti honnan ismeritek egymást? – kérdezi Dinó barátnője Carmentől.

Nelli az ablakot bámulja. „Furcsa krícsörsz….” – mondja halkan összeszorított fogakkal. Valaki felveti, hogy el kéne kezdeni piálni. Itt az idő, ding-dong… De Dinó barátnője húzza a száját. Félre mennek és vitatkoznak. Aztán Dinó azt mondja a többieknek, hogy sajnos vége a bulinak, mert holnap, vagyis ma, melóznak és előtte még aludniuk kell pár órát. „De hát vasárnap van!” – mondja Erik, de Nelli megböki, és elhallgat. „No para, tesó” – mondja Martin. Összeszedelőzködnek. Kérnek egy kis füvet és egy napszemcsit Nellinek. Megköszönik a vendéglátást és sokáig búcsúzkodnak, amiben azonban van egy kis erőltetettség. Martin megadja nekik a telefonszámát. Nelli behunyja a szemét és nagy levegőt vesz. Aztán meg…

Már kint vagy. Hahó, Nelli. Az utcán vagy. Sikerült. Elhagytátok a Dinóházat. De mikor, hogy…? A reggeli nap elvakít, vedd fel a szemüveget. Hú, de hirtelen minden, nem?

–  Álljunk meg egy pillanatra – mondod.

Megálltok. Meglepetésként ér a társaságod, pedig elvileg tudtad, kivel vagy.

– Én még maradnék – mondja Martin.

Carmen azt mondja, hogy venni kell bort. Meg cigit. Erik megvakarja a fejét, ami úgy fest számodra, mintha épp szupersayaninná változott volna.

– After-after…? – mondja Erik, mintha hangosan gondolkodna.

Összenéztek. Egy pillanatnyi csend.

– Én még tudok ezt-azt – mondja Martin közömbösre tompított hangon.

Ráharapsz a csalira.

– Akkor… – mondod.

– Nelli itt lakik nem messze – mondja Erik helyetted, amiért lejegeled a pillantásoddal.

Elindultok. Mindenki titeket néz, de csak egy darabig. A reggel becsületes emberei. A reggel nénijei és bácsijai. Erik vállát ráncigálod és azt súgod neki: „Figyelj, Dinóéknál injekciós tűket láttam a kanapén. Asszem megszúrtam magam!”. „Mutasd a karod” – mondja Erik. Megnézi – „nincs ott semmi” – mondja. „Viszont kurvára feszengsz és talán kezdesz paranoiás lenni? Itt van már a hipertudatos lény?”. Még mielőtt belépnétek a lépcsőházba, te máris a pokolba kívánod a társaságot. „Szép kis kecó” – mondja Martin, amikor megérkeztek. Elszívtok egy spanglit. Erik halkan beszélget Martinnal. Kihallgatod: „Bármi kell. Tudok szerezni. És házhoz viszem” – mondja Martin. Carmen hosszú ideje a mosdóban van. Csak nem van valamicskéje és nem akar osztozni… – gondolod – ….mert az nagyon nem lenne szép… Aztán csak kiderülnek a dolgok. Kiderül, hogy Martin hajléktalan, Carmen meg egy kurva. „Óóó, pedig… – motyogod – nem látszik rajtatok…”, de később mégis visszaemlékszel, hogy Martinnak volt egy kis szaga. Végül, csodák csodája – Martin és Carmen elhúznak. „Te jó ég – mondja Erik, amikor bezárjátok utánuk az ajtót – hajléktalanokkal és kurvákkal buliztunk”. „És herkásokkal” – mondod. Nevetgéltek. Ekkor meghalljátok a szomszédnőt, aki rendszeresen bántalmazza a barátját: „Nem hiszem el, hogy nem tudtál elmosogatni. Te szerencsétlen idióta!”. Odaguggoltok az ajtóhoz.

– Nem kéne hívni a rendőrséget? – kérdezi Erik suttogva.

– Vajon hallják, ahogy sugdolózunk? – kérdezed te.

– Akkor nekik is hallgatózniuk kellene – mondja Erik, az okostojás.

Egy spanglival később Erik szedelőzködni kezd. „De messze van a tegnapelőtti családi ebéd, nem? – kérdezed, mert Erik veletek ebédelt tegnapelőtt – … morálisan messze!”. Végül megkapod a benzódat („nekem a kérés nagy szégyen, adjon úgyis, ha nem kérem” – nyaggatod Eriket megállás nélkül) és meg tudsz egy kicsit nyugodni. Aztán Erik is elmegy. Egyedül maradsz. Negyvenöt perc alatt sikerül levenned a cipőd. Rá két órára meg a másikat. Bekapcsolod a gépet. Goodmorning, goodvibes, haveagoodday, energy, power – üzeni valamelyik oldal, és nem nagyon tudni eldönteni, hogy ez vicces-e vagy nem vicces, sőt, ha már őszinték vagyunk, nem nagyon tudni eldönteni bármit, de a jó hír, hogy nem kell dönteni! Ünnepélyes trombitálás. Nem kell dönteni – micsoda megnyugvás! Minden aludni-nemtudó, aludni-félő, szétfeszülő alak elégedetten kinyújtózkodhatna, ha nem görnyedne épp kimerevedve a szoba sarkában eldobva.

Eltelik valamennyi idő. A madarak csiripelnek. NA ELFÁRADTÁL – mondja egy, a semmiből megjelenő, szomorú elefánt női hangon és eltűnik, puff! Hmmmm – ömlesz szét lassan a hír hallattán – milyen vicces elefántok… – és úgy nyeled le a nyálad, mint háromévesen. JAJ – gondolod. Aztán valami, valami, valami… És már csak másnap térsz magadhoz. Vagyis hát magadhoz…

Kiemelt kép: Kalló Tamás