Ígéretes, fiatal és nő

A bosszú gyakori téma a művészetben, olyan szépirodalmi művekből ismert például, mint az Oedipus, Elektra, Hamlet, Lear király vagy Monte Cristo grófja. A főhős az igazságszolgáltatást a saját kezébe veszi, belső indulat hajtja, és gyakran önpusztító élethelyzetbe sodorja magát. Ezt az összetett, ám morálisan megkérdőjelezhető emberi viselkedést látva, az olvasó döntés elé kerül: vagy önkéntelenül azonosul, vagy kritikai szemlélettel bírálja az események láncolatát. A bosszúvágy és az azt kiváltó trauma (legyen az lelki sérülés vagy fizikai bántalmazás) a filmművészet egyik legtöbbször alkalmazott motívuma lett —a spagettiwesternekben a bosszú mint fő motiváció jelenik meg, például a Volt egyszer egy Vadnyugatban is, de az akció, a horror és a thriller műfajában is gyakran előfordul. Ez a gyakorlat hozta létre a bosszúfilmek csoportját, illetve alműfajait: a rape&revenge szubzsáner esetében a női protagonista a szexuális erőszakot elkövető férfi ellen indít bosszúhadjáratot. A rape&revenge filmek a hetvenes évek Hollywoodjában élték fénykorukat, olyan exploitation darabok készültek ekkor, mint a Köpök a sírodra vagy a Lipstick. Később Tarantino a Kill Bill 1–2-ben szintén ezt a toposzt vette elő, ahogy tette ugyanezt David Fincher A tetovált lányban vagy Lars von Trier a Dogville-ben. Ezekben a történetekben a nők dühének megjelenítése dekonstruálja azokat a társadalmi elvárásokat és normákat, miszerint a nők törékenyek és jól neveltek; az elfojtott bosszúvágy kiaknázatlan tartalékokat ébreszt fel bennünk, és a megtorlás mezejére lépnek. A bosszú igazolásaként a nemi erőszak mint bűncselekmény egyrészt az erkölcsi vonzatot, másrészt a nők sebezhetőségét hangsúlyozza.

Az elmúlt pár évben, különösen 2019-től – az eddigi művektől eltérően – megjelentek olyan női bosszúfilmek, ahol a mozgatórugó a bosszú, azonban a főszereplőnek nem kell közvetlenül megtapasztalnia a nemi erőszakot ahhoz, hogy cselekvésre szánja el magát. Ezeket a mozikat legtöbbször nők írják és rendezik, ezáltál új perspektívát és a hősnő bosszújának katarzisát kínálják fel a nézőnek. Ugyan a nemi erőszak megmarad elsőszámú katalizátornak, mellette a revansot indokolhatja még gazdasági és jogi egyenlőtlenség, szexizmus, rasszizmus, vagy a karakter alábecsülése. A Me Too és Time’s Up mozgalmak társadalmi, kulturális és politikai közegében ezek az alkotások (A Wall Street pillangói, Misbehaviour, Tönkretehetlek) különösen érzékeny és aktuális témákat pedzegetnek.

A női írók és rendezők újradefiniálják a kortárs (női) bosszúfilmek fogalmát: komplex karaktereket hoznak létre, a velük való azonosulást pedig megnehezítik azzal, hogy a hősnő öntörvényűen dönt a megtorlásról. Ehhez a filmművészeti hullámhoz csatlakozott az az Emerald Fennell, aki nemcsak színésznőként (A koronában Camilla), hanem író-rendezőként is kiemelt figyelmet érdemel. A nagysikerű Killing Eve alkotói folyamata alatt látott hozzá első nagyjátékfilmje írásához, és így született meg az Ígéretes fiatal nő (Promising Young Woman), amit a 2020-as Sundance Filmfesztiválon mutattak be, és a legtöbb kritikus elismerően nyilatkozott róla.

Az Ígéretes fiatal nő egy műfaji egyveleget képez; az alapja az eddig taglalt rape&revenge film – thriller és krimi elemekkel, a romantikus komédia miliőjével és fekete humorral kiegészítve. Emerald Fennell a sötét és felkavaró történetet cukormázas környezetben és körítésben tálalja, így a sztori könnyen fogyasztható lesz, ám a stáblistánál keserű szájízt hagyhat maga után.

Mert miről is szól az Ígéretes fiatal nő? Adva van a főszereplő, Cassandra (Carey Mulligan), aki miután otthagyni kényszerült az orvosi egyetemet, a szüleinél lakik és egy kávézó felszolgálójaként tengeti napjait. Látszólag unalmas életet él, és nem egy vidám egyéniség, de van egy titka: esténként kiöltözik, felkeresi a népszerű szórakozóhelyeket, és részegnek tettetve magát behálózza a „rendes pasikat”, majd amikor ezek az úriemberek megmutatják valódi énjüket, Cassie is felfedi a sajátját. A lány egyfajta bosszú angyalaként azt tűzi ki célul, hogy megleckézteti azokat a férfiakat, akik kihasználják a nem teljesen tudatuknál lévő fiatal lányokat. Egy noteszben húzgálja a strigulákat aszerint, hogy mennyire fajult el a helyzet; ekkor még nem tudjuk, hogy mi motiválja Cassie különös viselkedését.

A film másik cselekményszála akkor indul be, amikor a lány találkozik régi egyetemi társával, Ryannel (Bo Burnham), és ez a találkozás múltbéli sebeket szakít fel benne. Cassie gyerekkori barátnőjét, Ninát az egyetem alatt diáktársai szexuálisan kihasználták és bántalmazták, amit sosem tudott feldolgozni, és az öngyilkosságba hajszolta őt. A Nina ellen elkövetett erőszak és barátnője elvesztése olyan traumát okozott Cassie-nek, hogy élete örökre megváltozott. Ryan felbukkanásával egyidejűleg kiderül, hogy a bántalmazó, Al Monroe (Chris Lowell) visszatért a városba, és pár héten belül megházasodik. Főhősnőnk az új információ birtokában elhatározza, hogy végleg leszámol a múlttal és bosszút áll azokon, akik valamilyen formában érintettek az ügyben. Felkeresi és csapdába csalja többek közt Madison nevű szaktársát (Alison Brie), aki nem hitt Ninának, valamint az egyetem igazgatónőjét (Connie Britton) és azt az ügyvédet (Alfred Molina), aki közrejátszott az eset palástolásában.

A nyomozásával párhuzamosan Cassie egyre közelebb kerül Ryanhez, aki semmit sem tud a lány tervéről. A film harmadik felvonásában érkezünk el a végső retorzióhoz: Cassie sztriptíztáncosként részt vesz Al Monroe legénybúcsúján, hogy a férfi egyszer s mindenkorra megfizessen a bűneiért. A finálé váratlan fordulatot és olyan elégtételt tartogat, ami további diskurzusra ad lehetőséget a befogadónak.

A film több ponton vált tónust, például Cassie femme fatale éjszakái vagy kezdeti románca Ryannel, ami a hollywoodi romantikus vígjátékokat idézi meg, különösen, amikor egy montázs alatt felcsendül Paris Hilton egynyári dala, a Stars Are Blind. A könnyed hangnem tetten érhető további kortárs popelőadók zenéjének felhasználásában (Britney Spears, Charli XCX), valamint a dinamikus és játékos vizuális megoldásokban. Cassie az olykor zord jelleme ellenére élénk, virágmintás ruhákat hord, meleg színekkel festi a körmét, és csak akkor vált stílust, amikor másik alteregója jelenik meg. Cassie egy olyan főhős, akit az érzelmei irányítanak, mégis képes a higgadt és megfontolt gondolkodásra – talán a neve, Cassandra predesztinálja a sorsát (Kasszandra a trójai mitológiából ismert, ő volt az, aki mindent előre megjósolt, de senki sem hitt szavaiban).

A morbid humor és a mélylélektani dráma révén lesz az Ígéretes fiatal nő egy olyan film, ami számtalan kérdést vet fel, és amelyre mindenkinek más lesz a válasz. Lesznek, akik méltatni fogják ezt a bátor és újszerű megközelítést a rape&revenge műfajában, és lesznek, akik a hiányosságokat fogják felróni az alkotóknak. A siker nem Carey Mulligan provokatív és meggyőző alakításán múlik, az angol színésznő ismét bebizonyította, hogy egy igazi kaméleon, és ezt a karaktert is nagyszerűen hozza. Emerald Fennell rendezői debütálása pedig van annyira meggyőző, hogy kíváncsian várjuk filmkészítői pályájának folytatását.

A film adatlapja.