dunszt.sk

kultmag

Németország újabb egymilliárd euróval támogatja a kulturális szektort

Németország kormánya újabb segélycsomagot szavazott meg a tavaly ősz óta leállított kulturális szféra számára, mindezt Monika Grütters kulturális miniszter a jelenleg zárva tartó Martin-Gropius-Bau múzeumban tartott sajtótájékoztatóján jelentette be.

A nagyobb kulturális intézmények 2020. november 1-je óta tartanak zárva az országban, decemberben azonban a kereskedelmi galériákat is bezárták, hogy lassítsák a járvány terjedését.

Monika Grütters, német kulturális miniszter (fotó: Olaf Kosinsky)

A „Neustart Kultur” (Újrainduló kultúra) névre keresztelt program első fázisa tavaly júliusban startolt, szintén egymilliárd eurónyi összeggel.  Akkor elsősorban a mozikat, múzeumokat, színházakat és egyéb rendezvényhelyszíneket támogatták. Az idén februárban megszavazott újabb mentőcsomag kimondott céja, hogy segítse a családokat, a kiskeresetűeket és a gazdaságot általában.

Grütters kiemelte, hogy a segély második fordulója a kreatív iparral szembeni szolidaritás jele, a kultúra elismerése, ami szerinte példával szolgál majd más országok számára is.

Németország a jelenlegi állás szerint február 14-ig tartja zárva azokat az intézményeket és boltokat, amelyek nem elsődleges szükségleteket elégítenek ki. Eközben a Deutscher Museumsbund, a német múzeumokat tömörítő szervezet egy újranyitási stratégia kidolgozása felé igyekszik nyomni a kormányt.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket