dunszt.sk

kultmag

Online mutatják be az örökbefogadás mellett döntő magyarországi leszbikus párról szóló dokumentumfilmet

A Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, a BIDF idén online térbe költözik, március 1-10. között számos, nemzetközi fesztiválokon díjnyertes dokumentumfilmet lehet majd megnézni a honlapjukon keresztül. A filmek a premier után a fesztivál teljes ideje alatt elérhetőek lesznek a weboldalon.

A fesztiválon mutatják be Asia Dér és Haragonics Sári rendezők Anyáim története (Her Mothers) című filmjét, amely egy magyarországi leszbikus pár történetét mutatja be, akik örökbe szeretnének fogadni egy gyereket. Virág és Nóra úgy döntenek, hogy gyereket vállalnak, annak ellenére, hogy Magyarországon kifejezetten nehéz az azonos nemű pároknak családot alapítani. Két év bizonytalan várakozás után hírt kapnak egy örökbe fogadható roma származású kislányról. A két és fél éves kislány nevelőszülőknél él, és kortársaihoz képest jelentős lemaradással küzd. Nóra és Virág habozás nélkül igent mondanak rá.

Míg Virág ösztönösen ráérez az anyaszerepre, Nóra nehezen találja a helyét a családban. Félelme, hogy a kislánynak nincs szüksége két anyára, alapjaiban kérdőjelezi meg, amit addig önmagáról gondolt. A szülővé válás nehézségei mellett a magyar kormány homoszexuálisokkal szembeni kirekesztő családpolitikájával is meg kell küzdeniük, amely egyre növekvő mértékben befolyásolja életük és jövőbeli terveik alakulását.

Az Anyáim története március 6-án, közönségtalálkozóval egybekötött premier során tekinthető majd meg.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket