Pályakezdés színészszemmel

A Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulata néhány új taggal bővült a 2020/2021-es évadban. Mind friss diplomás színészek. Őket kérdeztük a színházról, a diplomázásról, az elhelyezkedésről. Ketten a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen, a többiek pedig a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen végeztek – végeznek.

Hogy történt a temesvári színházzal való találkozás?

Erdős Bálint: Facebookon láttam, hogy versenyvizsgát hirdetnek, és benyújtottam a pályázatomat.

Hegyi Kincső: Mindig is ide akartam jönni, nem volt kérdés, hogy ott leszek-e a castingon.

Vajda Boróka: Nyáron felvételit hirdetett a színház. Nem sokat haboztam. Egy hét rákészülés után ültem is a vonatra. Nem tudtam mire kell számítani. Nagyon elememben éreztem magam a karantén után, vágytam dolgozni.

Czüvek Loránd: Én harmadévesen jártam itt először, az akkor meghirdetett versenyvizsgán. Később voltam a színház által szervezett Színész Olimpián is. Ekkor nagyon megkedveltem a társulatot, több előadásukat is láttam. Most nyáron pedig a többiekhez hasonlóan ismét verseny-vizsgáztam, és felvettek.

Vadász Bernadett: Én legelőször a társulattal nyáron találkoztam, amikor jelentkeztem. Szerencsére sikeres találkozás volt, és remélem, hogy sok együtt töltött időnk lesz még.

Barti Lehel András: Ebben a szorult helyzetben munkára, és ha lehetett, a szakmámmal kapcsolatos munkára volt szükségem. Meghallottuk, hogy versenyvizsga lesz, eljöttünk, felvettek.

Jancsó Előd: Én is a nyári versenyvizsgán kerültem ide. Nagy ajándék volt, hogy októberben már szerződést írhattam alá. Sosem jártam előtte Temesváron. Elindult egy kis kutatás, hogy milyen is ez a hely. Meglepett. Alig vártam, hogy élőben is láthassam. A versenyvizsga napjától rabja vagyok a tágas tereinek.

Lajter Ernesztó: Már az egyetem alatt is figyelemmel kísértem a Temesvári Színház működését. Jó visszhangja volt az itt folyó munkáknak. Reménykedtem, hogy hirdetnek versenyvizsgát. Hirdettek, és itt vagyok. Maga a város is csodálatos, örülök, hogy egy szép városban és egy jó csapatban dolgozhatok.

Mit gondolsz, egy frissen diplomázott színész ma nehezen kap munkát?

E. B.: Nehéz az elhelyezkedés, ezért is kell minden adandó lehetőséget kipróbálni teljes erőbedobással, és minden sikerért hálásnak lenni.

H. K.: Nagyon-nagyon nehezen kap munkát. Hálás is vagyok ezért. Próbálom magam időről időre emlékeztetni a nyavalygásaim közepette, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy van miért nyavalyogni.

B. L. A.: Sokkal nehezebben, mint régen, amikor kvázi az igazgatók versengtek a színészekért. Egy frissen végzett színész nem várhat a szerencsére, hogy hívják valahová, mindent meg kell próbálnod, ki kell kaparni a saját szerencsédet. Ha el akarsz helyezkedni, folyamatosan kopogásra-késznek kell lenned.

L. E.: Ez egy nagyon jó kérdés. Természetesen most mindent a COVID-ra lehet fogni, nyugtatjuk magunkat, hogy a vírus miatt nehéz, sőt lehetetlen. Viszont az a helyzet, hogy normális körülmények mellett sincs azonnal munkád. Úgy érzem jókor kell jó helyen lenni. Minél többet dolgozik az ember, annál nagyobb szerencséje van.

J. E.: Azt biztosra tudom, hogy ebben a szakmában a munkakeresés sosem volt egy kényelmes vagy hálás feladat. Piszkosul szerencsésnek érzem magam/magunkat. És a fene egye meg, ez a buta járványosdi helyzet sem segít túl sokat ennek könnyítésén.

Cz. L.: Jelenleg azt gondolom, még nehezebb elhelyezkedni, mint általában. Mi, akik idén végeztünk rengeteg lehetőségtől estünk el a karantén miatt, hiszen több turnénk is lemondásra került, ahol megmutathattuk volna magunkat a színházaknak. De a másik irányból is nehéz volt, hiszen a legtöbb színház bezárt, mindenféle megkeresésre, csak annyi választ kaptunk, hogy jelenleg nem alkalmaznak senkit, hisz az aktív társulat sorsáról se nagyon tudnak biztosat.

V. Be.: Az a baj, hogy nagyon sokan vagyunk, és mindenki el akarna helyezkedni valahol. Hatalmas szerencse kell hozzá…

V. Bo.: Mások nevében nem szeretnék beszélni. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, azt hiszem. Ha nem vettek volna fel, valószínűleg másba fektettem volna az energiát.

Többen vagytok, akik csak alapképzést végeztek. Éreztek bármiféle „hátrányt” így, hogy már 3 éves képzés után le lettetek szerződtetve? A jelenleg futó MA képzésetek mennyire összeegyeztethető a színházzal? Nem volt konfliktus az Egyetemek részéről?

E. B.: Én eddig nem tapasztaltam összeegyeztethetetlenséget a két intézmény programjai között, persze az egyetemi online oktatás nagyon megkönnyíti ezt a dolgot. A hátrányaim meg minden nap eszembe jutnak: minden el nem olvasott színházi könyv, cikk, dráma, meg nem jegyzett rendezők, előadások nevei és még sorolhatnám.

H. K.: Sokkal könnyebb így, hogy Temesvárról is tudok órára járni Kolozsváron. Próbálok mindent teljesíteni az egyetemen is, a színházban is, az életemben is, igazán felnőttes kihívásnak érzem ezt. 

B. L. A.: Persze, hogy érzek. Pofátlanul fiatalnak érzem magam, nagyon idegen az egész kőszínházi világ. Butának és naivnak érzem magam legtöbbször, de ugyanakkor örülök annak, hogy a szakmában kezdtem el dolgozni, állami munkahelyen. A magiszteri képzés szempontjából most szerencsénk van, megússzuk a sok oda-vissza utazást. Az online-egyetem többnyire összeegyeztethető az itteni próbafolyamatokkal, és eddig igazán nagy konfliktus ebből nem származott.

V. Bo.: Operatívan kell kommunikálni az érintettekkel és akkor könnyebben megoldhatóak a felmerülő ütközések. Inkább tapasztalathiány ez a felkészületlenség, de nem élem meg hátrányként. Nem verseny ez, játék. Próbálom minél inkább felszabadultan érezni magam közben. Sok mindent nem látok át még, ez néha megakaszt. De azt hiszem idő és munka kérdése, hogy helyükre kerüljenek a puzzle darabkák.

J. E.: A munkahellyel egy új tanulási folyamat indult. Ebben a folyamatban most kezdem az első osztályt. Néha azt is érzem mintha újra írni kellene megtanulnom, csak a tanítónéni már nem nézi, hogy helyesen írok-e. Erre már nekem kell rájönnöm. Nagyfiú vagyok. Ha el is felejtem sokszor. Nagyon hálás vagyok az egyetem tanárainak az elfogadásuk és rugalmasságuk miatt. Biztatásuk is motivál. Pedig meg-megérdemelnénk, hogy a körmünkre csapjanak. De nem teszik. Értik, hogy nagy változás megy végbe az életünkben.

Már meg is volt az első bemutatójuk Adrian Sitaru rendezésében: AZ EMBER, AKI CSAK AZT TUDTA MONDANI, AMIT OLVASOTT.

Sok sikert kívánunk nekik!