„Laci alapvetően boldog ember lehetett”
„Kertészkedsz, Gyurka?” – szól a tanító néni. Gömörből vannak, a csillagszemű juhász, lehet tízéves, a dunaszerdahelyi művelődési ház bejáratánál elhelyezett beton virágtartóban turkál. Mögöttünk megjelenik a pocakjáról és bajuszáról azonnal megismerhető Laci bácsi. „Ugyan, hagyja, azokon a virágokon csak segíteni lehet”, közli csak úgy mellékesen, majd megy, intéz buszt, számlát, ebédet és miegymást. Gyurka, bár nem tér vissza a kertészkedéshez, mit is szólna a velem beszélgető tanító néni, rám néz. „Tanító bácsi (a fesztiválozó gyereknek minden felnőtt tanító bácsi), ez a bácsi fogja játszani a Döbrögit?” Percekig nevetünk rajta, egyikünk sem tudja elképzelni Laci bácsiról, hogy valaha is képes lenne megcsapatni a kis Lúdas Matyit.
A barátság telefonnal kezdődött. A Csemadok kábé irodájában hívott föl. „Itt a Huszár Laci. Figyelj, szedd össze a haverjaidat, gyertek le Eperjesre, egy kis táncház, muzsika, éneklés, ne csak aludni járjanak a táborba.” Szóltam a zenészeknek, ő meg adott két-három kamaszt, segíteni, Szabó (Ibolya) Ildit és Ollé Eriket ekkor ismertem meg, csaptunk is jó tábori műsort, Varsányiék húzták, hálistennek hagyomány lett belőle, legalább akkora élmény a kicsiknek, mint a színpad és a versenyprogram maga.
Generációk ismerték meg Laci bácsiként, a kultúrafinanszírozás legválságosabb éveiben mentette meg a kis színjátszók fesztiválját, s bár nem volt egyedül, de ő volt a motor, ő tudta megnevettetni az örökmorgó Dusza Pistát és bevonni őt a fesztiválba. Gyökeres Gyuri legszebb gyermekfotói Dunaszerdahelyen születtek, és amikor Gyuri magára maradt öregségében és betegségében, végig mellette volt, átvette archívumának nagy részét is, megmentve az utókornak. S megmentve mást is: az emberi méltóságot. A nemzet napszámosa, Ág Tibor gyűjtései nála jelentek meg, a szerzői jogdíj pedig lehetővé tette, hogy az a Tibor bácsi, akinek munkája Kodályéhoz, Kallóséhoz hasonlítható csupán, kerekes székbe ültetve kevésbé nyomorogjon, mert a díjak és akadémiai tagságok osztogatásakor valahogy mindig voltak fontosabbak és kegyeltebbek a listákon. Ez az emberi dimenzió pátoszért kiált, de kapnék is Lacitól, ha megengedném magamnak.
Évekig jelen volt azoknál a szűnni nem akaró vitáknál, amelyek a szlovákiai magyar kultúra és közélet intézményesítéséről szóltak, rendre eredmény nélkül. S míg Tóth Karcsi a Fórumot gründolta becsülettel, Jarábik Gabi meg a múzeumot, addig Laci a Csemadok évtizedekig fontos mozgósító és értékteremtő részét feledni nem akarván megunta az örökös vitákat, és megteremtette, 2004-ben be is jegyezte a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézetet (eredendően a Csemadok Művelődési Intézetét). Ág Tibor és Dusza István neve nem véletlenül merült föl: az intézmény megalakulása előtt évekkel a Népzenei Munkaközösség, majd a bábos tanfolyam indította azt a munkát, amely az alanyi jogú állami támogatások megszűnése után „apátlanul” maradt, s megoldások kerestettek. Az intézmény 2007-ben jogalany lett, 2012-től a mai nevén, a Csemadok mint alapító égisze alatt, de önállóan működik.
Huszár László pedig – és ez nem szimbolikusan értendő – a halála napjáig motorja, vezetője, ügyvivője, mindenese volt. Az a Huszár László, akivel politikai, világnézeti, közéleti kérdésekben tíz felvetésből kilencben különbözött a véleményünk. Ifjabb közéleti szereplők néznek sokszor furcsán ötvenesekre, hatvanasokra, akik a közéleti kérdésekben egymás kemény opponensei, de kezet ráznak, érdeklődnek egymás hogyléte felől, elbeszélgetnek emberi dolgokról, és az „ügyért” leteszik a maguk részét az asztalra. A hetvenes, nyolcvanas években közéleti szereplésre szocializálódók még tudták, a pártállam mellett, alatt, ellenére miként kell értéket teremteni, másokat meg békén hagyni, és ezt a képességüket sokan nem veszítették el. Huszár Laci sem.
Lehetne sorolni publikációkat, rendezvényeket. Bíborpiros szép rózsa. Ipolyi Arnold Mesemondó Verseny. Országos Citeratalálkozó. Egy ideig a Tavaszi szél vizet áraszt. Szlovákiai Magyar Adatbank. Közművelődési Adattár. Értéktár. És, persze, a Duna Menti Tavasz.
Ehhez társult a hatvanas ember megszállottsága, hogy az érték a digitális korban, digitális formában is megmaradjon, és mindenki számára elérhető legyen. Nem tudom, és feltehetően már nem is tudom meg, milyen háttérszerepe volt a Csallóközi Táncegyüttes elapátlanodásának idején. De ott állt Brandl Feri mögött, a zenészek mögött. És könnyesre kacagtuk magunkat boncolgatván, ki is a menedzser, amikor egy koncertet, véletlenül, párhuzamosan szerveztünk. A végén, bár a nyolcvanas években a szó inkább volt nevetséges, mint hiteles, menedzser lett. Előbb amolyan botcsinálta, zsigeri. Majd később szakképzett. De sosem láthattuk támogatásból összehozott Audiból kiszállni.
A kis Gyurka által beazonosított Döbrögi jót nevetne a döbrögiségén. Laci alapvetően boldog ember lehetett. Értékekkel dolgozott, megvalósított valamit az álmaiból, megélte az unokákat. A bajsza alatt morgó, majd elmosolyodó, néha kötekedő, de mindent elintéző ember igazi, mérhető teljesítményt hagyott maga után. S az itt maradott Lúdas Matyik egyetlen módon „fizethetik vissza háromszor“, amit tett.
Ha mindaz, amit létrehozott, nem kerül ebek harmincadjára.
Fotó: Göndör László
Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!