dunszt.sk

kultmag

Több mint húsz évig készült az MTV legújabb dokumentumfilmje

Grandiózus filmes vállalkozás ért nemrégiben a véget. 1999-ben Davy Rothbart rendező találkozott Emmanuel Sanford-Duranttel és bátyjával, Smurffel, a filmes pedig elkezdte megörökíteni a család életét. Nem sokkal később a kamera jelenléte annyira természetessé vált, hogy a családtagok maguk kezdtek filmezni. Ebből jött össze több mint ezer órányi nyersanyag, melyből végül Rothbart készített egészestés dokumentumfilmet.

Az alkotást a tavalyi Tribeca Fesztiválon mutatták be, február 19-én pedig a nagyközönség is megtekintheti majd a különleges dokumentumfilmet. Mely bár elsősorban egy családról szól, a háttérben az egész nemzet konfliktusai (pl: a fegyverviselés kérdése) húzódnak.

A 17 Blocks tehát hamarosan debütál, meg is érkezett az első trailer, mely az Indiewire jóvoltából az alábbiakban tekinthető meg. Rothbart alkotását az MTV forgalmazza, az Egyesült Államokban nagyjából száz moziban vetítik majd, de emellett különböző streaming-szolgáltatók kínálatában is elérhető lesz.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket