Harmonikus rezgőmozgás

A Trottel zenekar 1982 óta megkerülhetetlen szereplője a magyar zenei életnek, és bár a kezdeti punkos zajongásból mára számos kanyart követően pszichedelikus-elektronikus zenei utaztatás lett, a hullámszerűen mozgó formációnak ez alatt a harmincnyolc év alatt végig Rupaszov Tamás basszusgitáros-zenekarvezető volt a harmonikus rezgőmozgást végző állandó pontja. Az eddigi leghosszabb szünet, tíz év után jelent meg az a Talayapa projekt című nagylemez.

Ahol Rupaszov Tamás tekervényes basszusfutamai szólnak, ott a Trottel játszik. És ez lehet hangos zaj, alig kivehetően morgó basszussal. Lehet poszt-punkos gyökerű art-punk, ami szokatlan váltásokkal és pártalan ritmusokkal teli. Lehet döntően instrumentális crossover-zene, amiben annyi minden folyik össze. Vagy lehet éppen folkkal és elektronikával kísérletező energiaáradás, amelyben ugyanúgy a basszus viszi a hátán a megszólalást, ahogyan harminc éve. A zenekar egyetlen állandó tagja körül (vendégekkel együtt) megfordult közel ötven ember, de a Trottel-hangzás mindig felismerhető marad, akármilyen irányba is vigye a sorsa. Ami most úgy hozta, hogy a 2010-es Embryo című album után soha korábban nem tapasztalható szünet állt be az együttes életében (közben azért kijött egy Live At A38 Budapest koncert DVD 2012-ben). Persze nagyon sok minden más viszont történt, és mivel a Trottel (és Rupaszov) lételeme a turnézás, a jelenlét, ezért a zenekar, vagy a Trottel név valamilyen formában mindig jelen is volt.

A nagyon sok minden más között főhelyen szerepelt, hogy Rupaszov Trottel Records nevű kiadójával 2017-ben, a vinyl-reneszánsz idején, hallgatva az idők szavára, elkezdett újra csillogó fekete nagylemezeket kiadni. Elsőként az 1986-ban még illegalitásban indult Trottel Distribution első kiadványából, a Pajtás daloljunk magyar punkválogatásból jött egy négylemezes vinyl-sorozat, majd – az 1992 óta hivatalos lemezkiadóként bejegyzett – Trottel Records a cég hagyományait és szlogenjét követve sorban adta ki az „érdekes zenéket, kíváncsi embereknek” – abszolút műfaji határok nélkül. Az elmúlt négy évben megjelent kiadatlan ETA-demo, Dawncore-válogatás, számos újrakiadás bakeliten először vagy hiányt pótolva (Leukémia, AMD, Colorstar, Liquid Limbs), de érkezett friss lemezanyag is: Bobafett rappertől rögtön kettő is, Ki NER ma? címmel egy kompiláció kormánykritikus dalokból, a Tudósok avantgárd popja, vagy tavaly KATTT címmel egy válogatás aktuális elektronikus tánczenéből (abstract technóval, tech house-zal).

Na és elindult a kiadónál a Rupaszov múltját dokumentáló széria is, elsőként az 1984–85 között aktív hardcore-úttörő Marina Revue felvételeivel (ez a zenekar a Trottel ősi, 1982–83-as és a ’85 novemberétől máig tartó korszaka között működött). Azóta pedig megjelent a Borderline Syndroma című 1989-es első Trottel-lemezanyag, és az 1992-es The Same Story Goes On is, egyaránt újramaszterelve. Előbbi Franciaországban rögzített historikus mérföldkő, a turnézó, foglaltházas, alternatív rockzenekarok körforgásába bekerülő Trottel első hivatalos megjelenése, utóbbi pedig már az Asztalos Ildikó énekes nélküli, élőben jellemzően instrumentális zenét játszó, a punktól és lassan már a szövevényesebb art-punktól is jócskán eltávolodó triófelállás első állomása. Amelyből aztán kinőtt a folyton alakot váltó, de Rupaszov révén mindig felismerhető és önazonos zenekar, és amely nagy hatást gyakorolt a legtöbbször crossover folyamatzeneként leírt, de akár poszt-rockosnak is nevezhető színtérre (Úzgin Űver, Másfél, Korai Öröm, Colorstar). A sorozat célja, hogy nem időrendben, de az összes Trottel-lemez megjelenjen vinylen, így ebbe a sorba érkezett harmadikként az amúgy tizenkettedik Trottel-anyag, a tíz év szünet után friss szerzeményekből álló a Talayapa project.

A Trottel alakváltásai (és névmódosulásai: Trottel Monodream, Trottel Stereodream Experience) a 2010-es Embryo idején elektronikával játszó, folkos-ambientes rétegekkel bevont progresszív-pszichedelikus tartomány felé vitték a zenekart, amely ezután megtorpant. Az aktuális felállás szétszéledt, Rupaszov persze nem nyugodott, és hol duóban turnézott Európa-szerte, hol Hypernomaddal kísérletezett, meg persze folyton a Trottel új felállását próbálgatta, de aztán a folk felé tett erősebb kitérőt. Egy semmiből kerekedett turné (egy haver Budapestről Angliába költöztetése) apropóján létrejött a PaprikaPaprika formáció, amelyben Fekete Inci hegedült, Rupaszov basszusozott, képzőművész fia, Dani pedig cajonon adta a ritmust – újabb formabontó kísérlet, ezúttal a magyar folk és punk keresztezésére (lemezen: Folk Power, 2015).

Az új lemez (és Trottel-felállás) végül úgy kapott szikrát, hogy Rupaszov Tamás rábukkant rengeteg korábbi dobostársa közül Orosz Csaba elektromos dobokkal, padekkel készült videóira, maszkban előadott loopolt őrjöngésekre. Az ezredforduló idején (főleg a folkosabb hangzás felé tolódó 1999-es Interference és 2000-es Fluid lemezeken) Trottel-tag Orosz és Rupaszov ismét egymásra találtak zeneileg, és megint valahová teljesen máshová, egy természetesen elektronikusabb, de egyben szellősebb irányba transzportálták/transzponálták a zenekar hangzását. A duó 2019 áprilisában Csehországban mutatkozott be élőben, aztán hamarosan egy másik egykori Trottel-taggal, Kardos Rita szaxofonossal bővült trióvá. Kardos az első két Stereodream Experience-album között, 2004-ben csatlakozott, folkos ihletéssel fújt a 2008-as One Step Ahead-en és a progosabb Embryon. A két régi-új tag tehát nem zenélt együtt korábban, ez egy ebből a szempontból is új impulzusokkal dolgozó Trottel.

Hárman együtt a már korábbi Talayapa-dalokból kiindulva, de azokról leválva új repertoárt alkottak, amit a zenekar őskorához hasonlóan házi körülmények között rögzítettek. Orosz Csaba házistúdiójában, Turán, ahol a zenekari próbák is zajlanak. Sokszor megtréfálta őket a technika ördöge, de lassú víz partot mos alapon csak elkészült az album, főleg mert a trotteli lételemet jelentő koncertezés, mint lehetőség, a világjárvány miatt egyelőre szinte teljesen el is tűnt.

A Trottel új zenéi – bár a hangulatukból kiindulva jellemezhetné improvizáció is –, akárcsak korábban, most is alaposan kigyakorolt, kidolgozott dalok. Az ösztönösség persze fontos részét képezi a hallható végeredménynek, valójában viszont párosul egyfajta precízióval is, ettől is lehet olyan érzetünk a zenét hallva, mintha egy hullámzó hajóban ülnénk. Néha ringat, néha feldob a hátán, és kapaszkodhatunk. Ellenére mindenféle technikai nehézségeknek és a házi körülményeknek, a lemez meglepően jól szól, Orosz Csaba hangmérnökké képezte magát a folyamatban. A hat hosszú – öt és féltől bő kilenc percig elnyúló – dalban az ismerős trotteli témakidolgozás kétségtelenül megidézi a kilencvenes évek „folyamatzenéit”, azt az időszakot, amikor rockzenészek keresték az elektronika és az elektronikus tánczenei elemek helyét a dalformától szabadabb struktúrák felé merészkedő szerkezetekben, ám Rupaszov basszushullámai Orosz szekvenszelt dobjaival olyan lüktetésben szólnak, hogy az sokszor már szinte funk. Egyszer grúvos sodrás, aztán már-már dubos megközelítés, máskor meg zakatoló töredezettség jellemzi. Erre jön Kardostól a hol egészen előtérbe törő, hol finoman kísérő fúvósjáték (aerophone és szopránszaxofon), ami tud jazzes hangsúlyokat, ám jellemzőn valamiféle sosemvolt archaikus tradíciót idéz.

A kortalanságot, vagy inkább „sokféle-korúságot”, a spoken word szövegek teszik aktuálissá, ezek a sajtószöveg szerint „a 2010-es évek magyar valóságának hangulatait” tükrözik. A rövid szövegrészek valóban inkább csak tükröző-effektusok, ugyanakkor mégiscsak erős hangulatképek, asszociációk. A nyitó Hívatlan vendég rögtön egy erős képet mutat fel: „Ki kopog a fejemen? / Ki turkál az agyamban? / Hívatlan vendég, azt mondja, jót akar / Hozott narancsot, félig rohadt.” Az ajtón bepofátlankodó hívatlan vendég meg akarja mondani, hogyan éljünk, de erre az egyetlen adekvát válasz az, hogy „Takarodj kifele az agyamból! / Takarodj a kibaszott életemből!” A Törés sorait szintén nehéz nem társadalomkritikaként értékelni: „Szemet szemért, fogat fogért / A Kisgömböcnek semmi sem elég / Hófehérke koromfekete / Világ mocska, nyakig áll benne” – az ’élni és élni hagyni’ elve nem éppen alapértelmezés manapság. A Hazug egysorosa mindenkor aktuális: „Falsification of history is a crime”, de a Wait No More utolsó sorában ott van egy megszívlelendő mondat is: „Life, society, culture / Community, politics, family / Inside and outside / No change without you.” A lemezt záró, építkezős Psychedelic Sound Explorationt 2010 óta minden formációval játssza Rupaszov, a végén már szinte pszichedelikus diszkóba trappoló dalban pedig ki is teljesedik a megszólalás Fekete Inci hegedűjével és Puskás István gitárjaival. Bőven van ebben az új felállásban muníció.

A hullámzás tulajdonképpen a Trottel teljes pályáját jellemzi, agilisan, megállíthatatlanul halad előre. Sokszor látszólag ugyanazokat az íveket írja le – ettől aztán megbízható, otthonos is –, de mindig partot ér. Ha távolabbról figyeljük a kavargását, akkor soha sem ugyanolyan és mindig magába szippantó. A hullámmozgás egy rendszer állapotváltozása, szinuszos előrehaladása közben mindig van egy pont, amely harmonikus rezgőmozgást végez, fel, le – de egyhelyben, stabilan. Ez a harmonikus rezgőmozgás Rupaszov Tamás a Trottelben. Biztos pont, lehet rá számítani: zenéje mindig mozgásban, fel-le hullámzik, és vele a hallgató is.