dunszt.sk

kultmag

Felfedték Salvador Dalí eklektikus művészete mögött álló tudományos alapelveket

Salvador Dalí Az utolsó vacsora című művének korai vázlata felfedi, hogy a művész eredeti elképzelése sokkal konvencionálisabb volt, mint ahogy azt az elkészült mű sugallja. A kilenc méter hosszú vászonra festett mű Dalí egyik legnépszerűbb festménye, melyen egy kinyújtott karú alak – a feltámadt Krisztus – látható az ülő Krisztus felett, körben pedig az apostolok. A vázlatból kiderül, hogy Dalí eredeti elgondolása közelebb állt Leonardo da Vinci eseményértelmezéséhez.

Salvador Dalí vázlatrajza Az utolsó vacsorához. Fotó: Christopher H Brown Collection

A korábban nem publikált rajzok mindegyike az 1950-es évek közepéről származó híres festményeire vonatkozik, ideértve a Kereszthalált (Corpus Hypercubus) is, melyen feleségét, Galát odaadó alakként festette le, a keresztre feszített Krisztus előtt állva, valamint Zurbarán koponyáját, mely által a 17. századi spanyol mester, Francisco de Zurbarán előtt tiszteleg. „A három rajz azért fontos, mert feltárja a művész alkotói folyamatát” – nyilatkozta Jean-Pierre Isbouts művészettörténész az Observer-nek. „Dalít mint aprólékos művészt ismerhetjük meg, ellentmondva a szürrealista énéről alkotott képnek, aki azt festi meg, ami épp eszébe jut.” Isbouts Az utolsó vacsorával kapcsolatban megjegyzi: „Ez majdnem Leonardo Az utolsó vacsora című alkotásának másolata. Dalí végső kompozíciója árnyaltabb. Előre mozdítja az apostolok egy részét, nagyobb skálát és mélységet adva a kompozíciónak, és hozzáadja ezt a fenyegető akt törzset. Tehát látható, hogy eredeti elképzelése szerint ez egy nagyon konvencionális értelmezés.”

Salvador Dalí: Az utolsó vacsora (The Sacrament of the Last Supper)

Mindhárom rajz Christopher Heath Brown tulajdonában van, aki Dalí műveinek 20 millió dollár értékű gyűjteményével rendelkezik. A vázlatrajzokról Brown The Dalí Legacy: How an Eccentric Genius Changed the Art World and Created a Lasting Legacy (A Dalí-hagyaték: Hogyan változtatta meg egy excentrikus géniusz a művészvilágot és teremtett tartós örökséget) című, e hónapban megjelenő könyvében olvashatunk részletesebben, melynek társszerzője Jean-Pierre Isbouts.

Az eredeti cikk itt olvasható.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket