dunszt.sk

kultmag

HBO, Netflix – mit nézzünk márciusban?

Meglepetések, várva várt filmek és sorozatok – márciusban az alábbi programok közül válogathatunk az HBO és a Neflix kínálatából.

Zack Snyder: Az Igazság Ligája

Március 18-án debütál a Zack Snyder által újravágott Igazság Ligája, melyre a rajongók azóta várnak, hogy 2017-ben Snyder felállt a rendezői székből, az utómunkálatok alatti rendezői feladatokat pedig Joss Whedon vette át. A rendezői változat négyrészes minisorozatként jelenik meg a HBO GO felületén, ráadásul a világpremier napján azonnal magyar szinkronnal. A régi karakterek mellett több új szereplő is feltűnik a vásznon, illetve egy új jelenet is bekerült a produkcióba.

Moxie

Vivan Carternek elege van a középiskolában tapasztalható szexista és mérgező status quo-ból. A félénk, 16 éves lány inspirációt merítve anyja lázadó múltjából, névtelenül publikál egy feminista kiadványt, mellyel az egész iskolára kiterjedő forradalmat robbant ki. A Jennifer Mathieu azonos regénye alapján készült film a tervek szerint március 3-tól lesz elérhető a Netflixen.

A Baker Street-i vagányok (The Irregulars)

A hamarosan megjelenő nyolc epizódból álló, brit bűnügyi drámasorozat Sir Arthur Conan Doyle művei alapján készült. A Dr. Watsonnál dolgozó Baker Street-i „vagányok” legfőbb feladata, hogy megmentsék Londont a természetfeletti erőktől. A sorozat első része március 26-án tekinthető meg a Netflixen.

Generation

A tinisorozat, melyet a 19 éves Zelda Barnz rendezett édesapjával, március 11-én rögtön három résszel érkezik az HBO Maxre. A sorozat egy középiskolás csoport mindennapjait követi nyomon, melyek tagjai a konzervatív Orange Country légkörében próbálják felfedezni és megélni szexualitásukat, kihívás elé állítva ezzel a mélyen gyökerező hitüket az élettel, szerelemmel és a család természetével kapcsolatban.

Waffles + Mochi

Michelle Obama gyerekeknek szóló, oktató főzőműsora, melyet két kíváncsi bábu, Waffles és Mochi társaságában vezet, március 16-án debütál a Netflixen.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket