dunszt.sk

kultmag

„Hollywood nemcsak a sokszínűséget, hanem a finom árnyalatokat és a bonyolultságot is ünnepli idén” – Gyöngyösi Lillával az Oscar-jelöltekről beszélgettünk

Kedden hirdették ki Los Angelesben az idei év Oscar-jelöltjeit. Egy hétköznapi esztendőben ekkorra már a gála is lezajlik, idén azonban a koronavírus-járvány következtében csak április 25-én rendezik meg a filmvilág legfontosabb eseményét. A legtöbb jelölést – egészen pontosan tízet – David Fincher Mank című filmje kapta, de jelölték Mundruczó Kornél Pieces of a Womanjének főszereplőjét, Vanessa Kirby-t is. A colectiv című román filmet pedig a legjobb idegennyelvű film és a legjobb egészestés dokumentumfilm kategóriájában is nominálták. A főbb kategóriákról (a teljes jelöltlista itt olvasható), az esélyekről Gyöngyösi Lilla filmes újságírót, kritikust kérdeztük.

Melyik volt az a jelölés, amely leginkább meglepett?

Kellemesen meglepett, hogy a Sound of Metal ennyi jelölést kapott, szám szerint hatot, köztük a legjobb film kategóriájában is. Ez valóban a tavalyi év egyik kiemelkedő, ugyanakkor nem hivalkodó alkotása, ami könnyen elsikkadhatott volna a harsányabb vetélytársak között.

Chloé Zhao és Emerald Fennell személyében két rendezőnő is bekerült a kategória jelöltjei közé, korábban egy-egy női jelölt is csak elvétve fordult elő. Áttörés ez a női filmesek számára?

A valódi áttörés az lenne, ha nem lenne hírértéke egy rendezőnő Oscar-jelölésének, hanem természetes lenne, hogy nők is ugyanúgy rendeznek filmeket, jobbakat és rosszabbakat egyaránt. Hogy ez a két jelölés eredmény-e, azt a jövő dönti el: egyszeri alkalom volt-e ez, vagy egy új norma kezdete.

Melyik kategóriában várhatunk meglepetést?

A legjobb női főszereplő kategóriáját annyira kiegyenlítettnek, ugyanakkor gyökeresen különböző jellegű alakítások gyűjteményének látom, hogy számomra bármelyik győzelem meglepetés lesz. Az adott színésznő díjazásának ugyanakkor fontos üzenete is lehet arra nézve, hogy a szakma mit akar láttatni magáról a nagyvilág felé.

Összességében díjvárományos filmek szempontjából hogyan értékeled a tavalyi évet?

Jó ideje ez az első olyan év, amikor nehezen tudnék belekötni a főbb kategóriák jelöltjeibe: alig van olyan cím vagy név, ami/aki méltatlanul került be, vagy egyenesen gyűlölni lehetne. A rendkívüli covid-év elhozta a midcult, sőt, szerzői filmek felfutását a bombasztikus, ámde üres díjszezonos darabok uralmával szemben, amit kifejezetten örömteli átalakulásnak tartok – Hollywood nemcsak a sokszínűséget, hanem a finom árnyalatokat és a bonyolultságot is ünnepli idén.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket