dunszt.sk

kultmag

Sorozat készül a ’80-as évek Los Angeles Lakerséről, Adrien Brody játssza az egyik főszerepet

A Variety adta hírül, hogy Adrien Brody alakítja majd a legendás kosárlabdaedzőt, Pat Riley-t az HBO egy hamarosan készülő sorozatában. Mely szériát egyébként az Oscar-jelölt Adam McKay (A nagy dobás, Alelnök) jegyzi, és amely Jeff Pearlman Showtime: Magic, Kareem, Riley, and the Los Angeles Lakers Dynasty of the 1980s című művén alapul.

A sorozatról egyelőre igen keveset tudni, olyannyira, hogy maga a cím sem ismert. A téma azonban felettébb érdekes, hiszen a ’80-as évek LA Lakerse a pályán és pályán kívül is meghatározó volt, alapjaiban határozta meg a kor popkultúráját. Pat Riley pedig mindennek volt meghatározó figurája, négy bajnoki címhez segítette hozzá csapatát.

A színészgárda már most igen erősnek ígérkezik, hiszen Brody mellett Jason Clarke és John C. Reilly szerepet kap majd a sorozatban. Adrien Brody karrierje egyébként az utóbbi években mintha némileg megrekedt volna, egy ilyen szerep azonban visszahelyezheti őt a térképre.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket