Csak pár nap

– Piros-fehér-zöldre festetem neked a Burdzs Kalifát – turbékolta a Gázszerelő erős nemi felindultságában, miközben érezte, hogy nadrágjában rég tapasztalt tektonikus mozgások indulnak meg, és micsoda érzés, micsoda erő, istenem, mennyire jó, mennyire kibaszottul jó ez – hörögte benne a tesztoszteron. – Esküszöm, szívem, nemzeti színűbe öltözik neked egész Dubaj, ha eljössz velem a hétvégére, mert forradalmi dolgot tettél te énvelem – búgta bárgyún, miközben fejét a nő nyakhajlatába próbálta fúrni.

A nő azonban elgondolkodva ingatta csak a fejét. Ez a barom tényleg képes rá, nézegette ujján a nemrég felhúzott gyémántgyűrűt, mekkora poén lenne, az összes csajt a klubból enné a fene. A savanyú miniszterfeleségek, akik már idejekorán ráncosodnak a sok, megerőltető fitnesztől, az államtitkárok csikorgó fogú nejei, a tónusos-klónusos celebek, a nyaloncok és a felkapaszkodottak, grand mal, pfáj, mekkora húzás lenne. Ki nem szarja le, hogy mit mondott nemrég a főni, hogy ki ne merészeljük tenni a lábunkat az országból, épp most, mikor végre nekem is kijutna a jóból, most akkor semmi Maldív-szigetek? Gyerekeim, nuku Tanganyika, low profile, ne feledjétek, low profile. Elképesztő, hogy mindig valami bűnügyi sorozatban képzeli magát, paparazzikkal, kémekkel, háttérhatalmakkal és titkos ellenségekkel küzd éjjel és nappal, de attól még nekem kijár az élvezet. Istenkém, hogy gyűlölöm az újságírókat… – sóhajtott fel a Műsorvezetőnő, és óvatosan odébb tolta a férfi behemót testét, hogy felkenhesse a második réteg körömlakkot. Ha már elintézi, kijár nekünk, hogy a helyszínről láthassuk, csapta fel ebben a belső monológban durcásan a kis műsorvezetői fejét, amit olyankor szokott csinálni, ha egy akadékoskodó interjúalany vitatkozni merészelt vele.

Csak pár nap, senkinek nem fog feltűnni.

A kis, csíkos bőröndjét viszi, igazán nincs szükség sok mindenre. Pár ruha, az a lenge fehér, igen, jaj, a fehér, a fehér, most valami tisztát kívánt, elege volt a sok zűrből. És igazán kibírhatatlan már itthon, a sok korlátozás, a betegség, járvány, halál. Picit összerezzent a gondolatra, nem szokta ő ezt így kimondani, még magában sem. Hogy halál. Redvás linóleum a kórházakban, csöpögő csapok, hónapos kenyérmorzsák az ágy alatt, hörgéseket követő sietős léptek. Nem szokott a Műsorvezetőnő ilyenekre gondolni, nem is értette, mi ütött most belé, miközben a neszesszerét pakolja, mert a jegyesével Dubajba fog utazni pár napra. Nem érti, mi van ebben, hát, ott a repülő, totál biztonságos, egy valag pénzt fizetnek érte, hogy az legyen, senkivel nem érintkeznek, miféle mutációt hurcolna ő be? Nem hurcol ő be az országba semmit.

Első este az Ossianóban ettek. A kurva anyjukat ezeknek az araboknak, gondolta szelíden a Műsorvezetőnő, miközben halkan csilingeltek fülében a Tiffany-gyémántok, azért tudnak ezek élni. Bár képtelen volt maga előtt elhallgatni, hogy kicsit klausztrofóbiája van ettől a sok akváriumtól.

– Kopoltyúm nő, édesem, ettől a kék fénytől – mondta szívélyesen szerelmének, aki a tányérjára műalkotott, grillezett tigris garnéla fölött álmodozva gondolt vissza arra, hogy gyerekkorában az Ilonka néni milyen isteni abált szalonnát tudott csinálni. Szólni is fog a séfnek, hogy legközelebb legyen már magyar pincér is, csak nem fognak itt makogni ezeknek az araboknak.

Második nap a Deira negyed-beli aranybazáré. Csak el ne felejtse bevenni a fogamzásgátlót, futott át a Műsorvezetőnő agyán a sok kis pezsgőbuborék között felszálló gondolat.

Így lett este és lett reggel: harmadik nap. Mindenki el tudja képzelni, nem írom le.

És itt a nagy nap, a nemzeti. Már fogmosás után feltűzték a kokárdát. Igazából felhívták a főnit is, hogy lesz ma egy kis meglepetés, figyeljen majd, ha nem haragszik. De kicsit haragudott, mert megmondta, hogy nix ugribugri, de amikor meghallotta, hogy mi lesz, hogy akkor most az arabok is megtudják – legalábbis egy percre, kábé olyan harmincezer dollárért –, hogy mi a magyarok úristene, vagy legalábbis zászlója, akkor hallhatóan megenyhült a hangja, és csak annyit tett hozzá, hogy low profile, gyerekek, viseljetek legalább maszkot, amikor kiszálltok a repülőből.

És ott álltak a Burdzs Kalifa alatt.

És szólt a himnusz.

És a Gázszerelő nadrági tesztoszteronjában csak úgy fickándozott a nemzeti érzés.