dunszt.sk

kultmag

„Ne lopjátok el a dalainkat“ – nyílt levél a popsztároknak a dalszövegíróktól

Mindenki ismeri Lady Gaga, Ariana Grande vagy Dua Lipa világslágereit. Azt azonban már kevesen tudják, hogy a világsztárok dalainak szövegét más, háttérben munkálkodó emberek írják, akik nevét pedig még ennél is kevesebben ismerik. A dalszövegírók névtelensége azonban kevésbé fontos tényező abban a nyílt levélben, amelyet a magukat The Pact névvel illető dalszövegírók csoportosulása intézett a zenei világhoz. Sokkal inkább az igazságtalan jutalékolás és a szerzői jogok átvétele az, ami cselekvésre késztette őket – írja a BBC.

A csoportosulást, melyhez egyre több szakmabeli, laikus, sőt, egykor „kizsákmányoló“ zenész is csatlakozik, Emily Warren, Tayla Parx és Justin Tranter hozta létre. Elmondásuk szerint nem az a a céljuk, hogy megszégyenítsék a sztárokat vagy hogy évekig húzódó bírósági pereket indítsanak – ezért sem neveztek meg senkit levelükben –, hanem hogy tisztességesebb bánásmódot és körülményeket vívjanak ki a dalszövegíróknak. Warren szerint a legtöbb énekes minimum 15%-os társszerzői jogokat követel a dalokért. „A szerzőkkel pedig éreztetik, hogy ha ez nem felel meg nekik, majd jön más, akinek igen“ – mondja Parx.

Tayla Parx Ariana Grande állandó dalszövegírója

A csoportosulás tagjai szerint az is paradox, hogy a dalszövegírók sokszor sokadmagukkal élve egy albérletben, a lakbér miatt aggódva írják a világslágereket, a profitból mégis rendre a legkisebb részt kapják, pedig nélkülük nem lennének dalok. „Ha megteremtjük azokat a körülményeket, amelyek között a dalszövegíróknak nem kell aggódniuk a számlák miatt, és száz százalékig az alkotásra koncentrálhatnak, az lesz a zene reneszánsza“ – mondja Warren.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket