Posta

Állsz a postán. Casting egy színdarabhoz.
Már az is fontos, milyen pózban állsz.
Van aki csoszog, a semmibe réved,
más meg folyton az órájára néz.

Bejön egy új, riadtan körbe pillant.
Megtalálja a sor végét, beáll,
tollat keres. A szövegkönyv szerint
őt lökik fel az első felvonásban.

Sorszámainkat vagy a zsebbe rejtjük,
vagy nézegetjük, úgy jobban telik
ez a pár év. Bámulunk egy irányba,
a kijelzőn lepergő dátumok.

A kisablaknál rongyos öregasszony.
Pakol, megfordul, többet ránk se néz.
Megint nem lesz anyám, hiába
gyakoroltam a három mondatot.

Föl-le járkál a biztonsági őr,
ismerjük egymást, oldalról figyel.
Egyszer ő csukta rám a vagonajtót,
máskor a kertben fűnyírót szerelt.

Az a fiatal nő a kisbabával
feladja majd, mert üvölt a gyerek.
Fogja a csekket, elteszi a pénzt
és elmegy máshová: itt nem fizet.

Tényleg volt néhány nyomasztó darab,
és jutott egy-két nehéz monológ.
Egy jelenetben hullákra vizeltek,
de jött aztán sok vicces dalbetét.

Ül a kisablak mögött az az arc,
az is lehet, hogy ő a rendező,
vagy csak a súgó. Vagy: ő vagyok én?
El ne felejtsem, kit kell játszanom.

El ne felejtsem, mi a szövegem.
El ne felejtsem, mi a szövegem.
Kaparós sorsjegy nem kell, köszönöm.
Ajánlott, igen. Nincs tértivevény.