Macsovszkyverzum, avagy ez a rohadt, de mégis szép élet

Azt vállaltam fel most, hogy értékelésen, elemzésen keresztül egy költői pályája delelőjén lévő alkotó poétikájának aktuális állapotáról, eredményeiről adjak képet. Pártatlannak kell lennem. Előre közlöm, nem nagyon fog menni. Hogy miért? Van rá magyarázatom Macsovszky Péter Miből készültek és hová tartanak című kötete esetében. Azzal tudom elfogultságomat védeni, hogy én is és az olvasó közönség is ritkán jut hozzá olyan esszenciális poétikai anyaghoz, mint most. Fél évtizedben, évtizedben, egyszer-egyszer ha előfordul ilyen.

Felvezetés támaszokkal

MACSOVSZKY. Neve nem ismeretlen a szlovákiai olvasó előtt. Szlovák és szlovákiai magyar előtt egyaránt. Macsovszky bilingvista költő, pályáját 1994-bem szlovák nyelven írt kötettel kezdte, első magyarul írt kötete 1998-ban Álbonctan címmel jelent meg, majd 2000-ben a Kivéve, 2002-ben a Hamis csapdák könyve. Párhuzamosan szinte évente szlovákul líra- és prózakötetek. Nézzük az arányokat: tizenkilenc verskötet, ebből öt magyarul, tizenkét prózakötet, mind szlovákul. Érdekes kettősség! A legutóbbi években erősen esszéisztikus prózával jelentkezett, de a lírában is bőségesen teremt.

Mégis, itt vannak ezek a szeizmikus kilengései! Ezek a magyarul írt kötetei! Miért olyanok, amilyenek? Miért magyarul? Olyan ez, mintha a bilingvista gondolkodó – nem mellesleg kiváló fordítója a magyar irodalomnak szlovák nyelvre – mintha valami titokzatos, másképpen, más nyelven, más gondolati rendszerben elmondhatatlan, leírhatatlan szövegeit csak így tudná életre hozni. S jól tette, hogy így tette! Hogy titokzatos világát megírta. Amelynél profánabb, hétköznapibb nincs is tán. Mégis ez a hétköznapiból kiragadás, ennek sajátságos, „macsovszkyverzumos” meghatározása jelenti a szakralitásba emelését ennek a napi rutinnak, napi kis eseménynek, napi apróságnak. Ezekből áll a világ. Poéta feladata a dolgok teljességbe, univerzálisba emelése.

Amikor azon gondolkodtam, tulajdonképpen mivel is állunk szemben, erre jutottam: Tessék, íme, a harmadik évezer első évszázadának második évtizedében kialakult, a Föld nevű bolygón eddig egyedülálló, papíralapú létezésforma, egy teljességében megmutatott „magánuniverzum”. Előfordulásában a legfontosabb alkotó elem a bővített és tőmondatokba sűrített lét. Szublimálás, azaz a fizikai test gázzá alakítása szavakkal, folyékony átmenet nélkül. Hogy ez a gáz is ütni tud? Ilyen is van!

Az elragadtatott lírai betétből vissza most a ténylegesbe. A mondatokhoz. Ritmusuk valami izgatott feszültséget okoz. Tőmondatok váltva egyszavas tételjelekkel. Ritmus. Mesteri. Maga a könyvcím is, a Miből készültek és hová tartanak nem túl szokványos. Zsigerből megfog. A költői én itt nem cicázik se magával, se mással. Itt és most nem emlékkönyvbe átírandó, édes kis finomságos idézetgyűjteményről van szó! Ezek nem simogató, pátyolgató, jaj, de jól megírta helyettem a költő versek! Ezek nem is azok a világfájdalmas, jaj, istenem, én is, de ismerem érzetek! Macsovszky valami olyat próbált, amibe csak kevesen fognak bele. Világirodalmi viszonylatban talán Dylan Thomas lírájának bizonyos vonulatához hasonlítanám, legalábbis az okozott érzetek, hangulatok hasonlóságát felismerve. A 20. századi magyar lírában Baka István költészetében éreztem még a Macsovszkyéhoz hasonló privát hangot, a kortársaknál Tandori Dezső, Oravecz Imre, Borbély Szilárd hangvételét, alkotói világát vélem még jól párhuzamba állíthatónak Macsovszkyéval. Az esszenciálisra törekvés Fodor Ákos-nyomvonalként fogható. Ennek a poétikának a tragédiái attól specifikusak, hogy profánok, semmi rendkívüli, semmi egyedi nincs. Ami a költővel megtörténik, az végül is bárkivel megtörténhetne.

Befogadás, értelmezés

Olvasóként vagy idegenkedve félreteszi, és soha többé nem veszi a kezébe az ember, mert miközben olvassa, azt érzi, ez a szöveg idegesítő, elidegenítő, ridegsége, tűpontossága, szigorú, kíméletlen őszintesége csontvelőig hatoló. Mert önmagad fel- és megismerésére késztet. Az meg fájdalmas. A másik lehetőség az, hogy rajongásig lapozgatja, és napokig nyitva hagyja a kék kis jelzőszalagnál, hasmánt fektetve a könyvet, mert néha vissza kell térni egy-egy mondathoz. Tételmondathoz! Aki eddig jut, az felismeri, miért állítom, hogy létező „macsovszkyverzumról” van itt szó! Tele van tételmondatokkal minden vers. Aztán az olvasó csak áll. Percekig, órákig, és kereng a fejében egy-egy ilyen tételmondat. Éli a hétköznapot közben párhuzamosan a költővel, lehet más országban, más időzónában, másképpen. A költő is ezt teszi, él, gondolkodik, megáll, figyel, filmez, elemez, létezik, teremt. Képes az átlényegítésre. Testből azonnal lélekké. A folyadékká oldódás fázisát átlépve. Olykor jazzfutamszerűek ezek a versek, borzoló kompozíciók, reszelős érintésű simogatások! Freejazz! Sokféle befogadó van, s Macsovszky esetében azt is elfogadom bárkitől, ha idegenkedve félreteszi ezt a művet. Viszont inkább abban reménykedem, hogy sokaknak ott marad sokáig az aktuális olvasnivalói között. Mert ez a szöveg egyszerre elidegenítő, rideg, tűpontos, szigorú, és kíméletlenül őszinte, csontvelőig hatolóan önmagad felismerésére késztető.

Miközben tele van filozófiai, esszéisztikusan ható kérdésekkel. A költő tulajdonképpen arra kíváncsi: ki tudja, miből készül az ember? Együtt keressük a választ. Sokszor érezni, valami sci-fi hatás lengi be a szöveget. Mintha azt firtatná, milyen anyaga van a gondolatnak? Sebessége mérhető-e? Hová tart? Nos, bármilyen hatásra is születtek ezek a szövegek, ha van értelme az emberi léttel kapcsolatos alapkérdéseket firtatni, úgy vélem, akkor azt Macsovszky módon érdemes tenni. Akár laikusként, akár tudományos kutatóként teszi ezt az ember. Csinálni kell egy alternatív világot, mindegy, hogy az párhuzamos vagy ellentétes, de teremteni kell egy magán magányuniverzumot! Hasonlót a Macsovszkyverzumhoz!

Mi a titka? Olyan magabiztos a nyelvben, mint a saját érzésében. Bármit, bármilyen összefüggésben is ír le, azt a logika, a szavak súlya, iránya, a gondolatsebesség értelmezhetővé, tisztává teszi. Utánozhatatlan szaggatott ritmus. Megiramodó, lecsillapodó tempó. Feltárulás, bezárulás. Hatványra emelt nyelv, gyökvont gondolatmenet. Végtelenített monodrámaszerű szöveg. Szavakra bontható, hangokra szétrakható versből csavart Möbius szalag. Nem tudok olyat mondani erről a könyvről, amilyent Macsovszky tud az egész versírás és mondáskényszerről:

„Mondj inkább valami hasznosat. Amiből tanulni lehet.”

(Innen a pókhálóm árnyékából)

A költő, aki kijelent és folyamatosan kérdez. Miből készültek és hová tartanak? A dolgok. A világ. Az ember. Az élet. Semmi mással nem foglalkozik ez a kötet. Benne három ciklusban harminchárom vers. Véletlen? Szándékos számmisztika? Ciklusok Engedjetek szórakozni; Elektromos várakozás; Fénylények esnek ki alcímekkel. Utalás írás és létezés közbeni állapotra. A költő saját pályáján ide ért el. Rálátó, játszó, hallgatni, várakozni tanuló pontra. A 20. verskötete ez. Itt nincs más megoldás, ha meg akar maradni: „Hasra kell feküdni valamit dúdolni és templomot rajzolni.” (Mikor templomot kell) Keresheti a „macsovszkyverzumban” az olvasó a maga megnyugtató szövegágyát! Én is sokáig fogom keresni.

Macsovszky Péter: Miből készültek és hová tartanak. Madách Egyesület, Pozsony, 2020