Fojtott nevetés (Volja)

hogy miért fontos neked elhinni ennek az embernek a létezését, azt még mindig nem sikerült rendesen elmagyaráznod, de ennél sokkal érthetetlenebb, hogy miért voltam hajlandó veled újra találkozni miatta

az emlék, amire rátaláltál, sérült, de megpróbálhatjuk betölteni a rendszerbe, nem ígérem, hogy bármi értelme lesz, hogy látni fogsz valamit egyáltalán, ezek különben sem egyszerű dolgok, az emberi agy szubjektumán keresztül átfolyt történések kibogozására még nem találták meg a megfelelő technológiát, és most nagyon figyelj, az, hogy egyáltalán odaviszlek, az, hogy egyáltalán tudok, és te is, ennek a gépnek a létezéséről, az, hogy rácsatlakozunk a rendszerre, és ezáltal láthatóvá tesszük magunkat, az, tudod, bazdmeg —

az, hogy itt ülök veled szemben, ennyi év után, ja igen, bocsánat, ezúttal csupán ennyi hét után, és fogalmam sincs, mit akarsz tőlem, hogy miért pont én vagyok ez, akitől ezeket a teljesen homályos dolgokat most éppen elvárod, az, a kurva életbe —

nyugodj meg,

frenetikus ötlet, valóban, és mivel igazából nincs is más választásom, tessék, megnyugodtam, azt illetően, hogy ez az egész, mennyire, egyébként, jellemző, de igazad van, hagyjuk is, megígértem hogy segítek, nem mintha tartoznék ennyivel vagy bármi, de tudod mit épp nincs is nagyon mit csinálnom, és ha ettől a zavaros hazugságtól el is tekintünk, akkor is, nem értem, miért, de szeretnék segíteni neked,

bár, hangsúlyozom, valójában még mindig fogalmam sincs, hogy miben,

és most figyelj, nagyon figyelj, ahogy az előző esetében, ezen a helyen sem fogsz soha többé megfordulni, egy ismeretlen telefonszámról elküldöm neked a koordinátákat és az időpontot, nem részletezem, hogyan fogom kódolni, de rá fogsz jönni, mindig nagyon okos voltál, szóval most kimegyünk ebből a kocsmából, egy egészen más útvonalon mész haza, mint amelyiken idejöttél, és legközelebb teljesen más ruházatban, táskával, minden, tehát felismerhetetlenül fogsz megérkezni, nálad lesz az emlék, és nagyon fogsz ügyelni rá, hogy még ha meg is állítanak, semmiképp se találják meg nálad, ez a te dolgod, nem vállalok felelősséget, azt amúgy sem szeretted soha, amikor megpróbáltam

szóval hagyd csak, most csak állj fel, amint ennek a mondatnak a végére értem, kifizetem a kávédat, egyébként elég undorítóan nézett ki, elég pocsék is volt, na, legalább a kávé pocsék, valamire még lehet számítani ebben a kurva életben, nem igaz?, /fojtott nevetés/, szóval kifizetem a kávédat, és ezt a mérhetetlenül izgatott rángást a szád sarkában próbáld meg elfojtani, amennyire tudod, és nem azért, mert teljesen összetör engem ez a látvány, hanem mert nem bízhatunk benne, hogy szabad volna izgalmat kifejezni, igen, gyanúsan szabad a világ körülöttünk, de ez tulajdonképpen sosem volt másképp, bizonyos értelemben, bizonyos mértékben, kezdesz értelmetlen dolgokat mondani, igen, mert, mondjuk úgy, én nem kávéval indítottam a napot, és izgatottan ráng a szád sarka, igen, de én nem csak benned, hanem magamban sem bízom, árnyalatokról van szó, tudod, ezért végtére is, mondhatjuk így, biztonságban vagyok, vagy, ami ugyanennyire valószínű, sosem voltam biztonságban, és ezt a mondatot sem fogod soha befejezni, az a gyanúm, az igazság az, hogy egy dolgot szeretnék még elmondani, vagyis, én egyetlen dolgot fogok kérni tőled ezért az egészért cserébe, és mi lenne az, még évekkel ezelőtt eladtam egy emléket, a játszóteret, csak feljegyzéseim vannak róla, én írtam őket, szóval nem bízom bennük teljesen, nem tudom, létezik-e a játszótér, létezik, ezt akartam tudni, és ez esetben viszont, mivel ezek szerint, gondolom, te nem szabadultál meg tőle, nem, én nem, egyetlen dolgot szeretnék kérni tőled, ezért az egészért cserébe, és mi lenne az,

add nekem

(Részlet a Polipfarm című versregényből)