dunszt.sk

kultmag

19 évesen debütált rendezőként Suzanne Lindon

Suzanne Lindon első filmje, melyben rendezőként és színészként is közreműködött, a Spring Blossom (Tavaszi virág) című francia filmdráma. A történet a 16 éves Suzanne életét követi nyomon, aki kortársai körében nem találja magát, ezért többnyire társaitól távol, ábrándozva tölti idejét. Sétái során mindig egy színház előtt vezet az útja, ahol egy nap találkozik a harmincas éveiben járó Raphaellal. A tinédzser és a fiatal férfi között plátói szerelem bontakozik ki, amelyet a filmben a táncon keresztül fejeznek ki.

A rendezőnő szerint a film arra is keresi a választ, hogy mi a szerelem. Lindon számára Suzanne és Raphael kapcsolata ezt jól példázza. „Suzanne próbál rájönni, hogy ki is ő valójában, Raphael szintúgy. A két főszereplő korban nagyon távol áll egymástól, de mégis ugyanazon a szinten vannak. Számomra ez is a szerelem definíciója” – mondja.

Lindon mindössze 19 éves volt, amikor a filmet rendezte, ám forgatókönyvét már 15 évesen megírta. A film a tavalyi Cannes-i Filmfesztiválon is sikert aratott, a kritikusok jól sikerült debütálásnak tartják az alkotást. A filmvilágban szokatlannak számít, ha egy rendező – és főleg női rendező – a húszas éveiben vagy azelőtt mutatkozik be a nemzetközi porondon. A rendezőnő első tapasztalatairól és filmjének fogadtatásáról is beszélt a BBC-nek. Elmondta, hogy meglepődött, mikor nemcsak a szakértőktől, hanem laikusoktól is pozitív visszajelzéseket kapott. Sokan írtak Lindonnak, hogy elmondják neki, a filmbeli Suzanne érzései és világa nagyon jól kifejezi azt, amin ők maguk is keresztülmennek. A rendezőnő szerint a fiatal filmkészítőknek több támogatást kellene kapniuk, hogy meg tudják valósítani elképzeléseiket a filmvásznon. „Sok reményt fűzök a generációmhoz“ – mondja.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket