Az istenpótlék megsegít

A düledező vályogház magányosan állt a pusztában. Az egyre növekvő hóréteg úgy terült el körülötte, mint egy fodros, végeláthatatlan menyasszonyi ruha. Az épület ablakai mögött a pislákoló gyertyaláng néha láttatni engedett egy-egy árnyalakot.

– Nem mëgyëk a Marika nékű – jelentette ki a kályha előtt álló nő csendesen, de annál határozottabban.

– Në bolondozzon má! Muszáj lessz magánok is gyönnyi! – csattant fel a férfi a kockás abrosszal fedett asztal mellől. Miközben beszélt, két tenyerét végig a csorba bögrén tartotta, majd komótosan belekortyolt a gőzölgő cikóriaitalba.

– Nem, ha mondom. Nem hagyom itt azt a leánt. Ēmëgyëk írte! – Az asszony még mindig csendesen beszélt, közben a kezeit tördelte.

– Figyējën ide. Itt van nëkünk nyóc gyerek. Nem maradhatnak anya nékű. Ha maga most ēmëgy – az ablak felé intett. Olyan hóvihar volt, mintha isten őrült módjára rázta volna a hógömböt –, lëhet, hogy odaveszik. Akkor se nővérük nem lessz, se annyuk. Gyerëkëk! – kiáltott a férfi, miközben a kisszoba felé fordult. – Gyertëk ki, kísz a melta! – A felkiáltásra gyereksereg viharzott ki a szobából.

– Mama, ín kírek elősször! – Ugrott oda a legkisebb az asszony elé.

– Jóvan, jóvan, kicsinkóm, de igyad, hogy a többi is ihasson! – Elvette a férje elől a kiürült bögrét, újratöltötte kávépótlóval a piros lábasból, majd átnyújtotta a kislánynak.

– Igyad má, mi is kírünk! – rivallt rá egy kamaszfiú, aki két fejjel magasabb volt a sorban utána következő öccsénél.

– Jóvan, de míg foró! – nyafogta a kislány, ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy felhajtsa az italt.

– Mír nem hagyott elő több bögrét? – mordult a férfi az asszonyra, miközben az újratöltötte a bögrét, és átnyújtotta a második legfiatalabb gyereknek.

– Mer maga is aszonta, hogy në haggyunk itt nëkik sëmmit.

– Igaz. Në is – helyeselt a férfi, majd a gyereksereg felé fordult. – Gyerëkëk, tik má becsomagútatok?

Az egyik kisfiú a vállát vonogatta. – Jó lessz nëkëm a Nandijé.

– Papa, én csak a Pannit viszëm! – Mutogatta a kezében tartott koszlott rongybabát az egyik kislány.

– Én mëg a ábécéskönyvemët, a tantónéni aszonta, majd Csehibe is gyakorújam a óvasást! – Húzta ki magát az egyik tízéves forma kisfiú.

– Eztët óvassad ē! – Lökte oda neki a kamaszfiú az asztalon kallódó, gyűrött határozatot.

A kisfiú büszkén kihúzta magát, ám amikor az olvasásra került a sor, elbizonytalanodott. – P… pride… de Jani, ez szlovákú van!

– Csehibe a magyarnak nem sok hasznát vëszëd – szólt a fiú dühösen, majd kitépte öccse kezéből a lapot. – Prideľovací výmer – olvasta. – Ezën van rajta, hogy hónap indulunk. De annincs, hogy hova. – Az apjához fordult. – Maga tuggya?

A férfi arcán bizonytalanság suhant át, de csak egy pillanat erejéig. – Csehibe. A nímetek helyire – jelentette ki, mintha ez meggyőző magyarázatként szolgált volna bárki számára.

Közben a gyerekek tovább szürcsölgették a cikóriát, szépen kivárva a sorukat.

– A Marcsi hun van? Ő nem gyön? – kérdezte az egyik gyerek.

Az asszony a férjére nézett.

– A Marcsi má nagy – Intézte el röviden. – No, tünís csomagúni! – szólt rá a gyerekekre, amikor mindenki elfogyasztotta a saját adagját. A kis csapat szó nélkül bekullogott a szobába.

– De mígis hun lëhet az a leánko? – csattant fel most a férfi.

Az asszony egy pillanatig habozott. Ha elárulná, amit sejt… Nem. Az ember akkor agyoncsapná a Marikát. Az asztalon lévő röplap után nyúlt. „Polgártársak! Ragadjátok meg az utolsó alkalmat, hogy a Csehszlovák köztársaság teljes jogú polgáraivá váljatok. Elérhetitek ezt azáltal, hogy az összeíróbizottság előtt kijelentitek, hogy a Csehszlovák köztársaságnak hű és lojális polgárai vagytok és továbbra is azok akartok maradni. Visszanyeritek ezáltal elveszett csehszlovák állampolgárságotokat, vagyonotok nem kerül konfiskálás alá és kivonjátok magatokat a kül- és belföldi áttelepítés alól. Biztosítsátok saját, valamint családotok jövőjét. Ne ingadozzatok, jelentkezzetek azonnal!”

– Nëkünk is azt köllött vóna, mint a…

– Nem! – Kitépte az asszony kezéből a röplapot, és a kályhába hajította. A parázs már alig izzott, a gyűrött papírlap nem kapott lángra. – Mi magyarok vagyunk!

Kint még mindig havazott, sűrű, nagy pelyhekben. Az asszony pár percig az ablak előtt állt, imára kulcsolt kézzel.

– Haggya. Rajtunk má nem segítt – vetette oda a férje. – Ēre is kőne valami pótlík, mer a igazi jóisten a magyarokot nem szereti. No, mëgyëk alunni. Gyűjjön maga is! – Azzal bement a kisszobába.

Az asszony leült az asztalhoz, a maradék kenyeret felszeletelte, néhány szeletre vékony réteg zsírt kent, majd egy puszta karéjjal lefedte a megkent szeleteket. A szegényes útravalót zsírpapírba csomagolta. Amikor elkészült, a bögrét, a lábast és a kést gondosan elmosta, és berakta a sarokban álló kofferbe. Még egyszer reménykedve az ajtó felé pillantott, de azt csak a szél zörgette. Végül ő is nyugovóra tért.

Másnap még kakaskukorékolás előtt felkelt. Kibotorkált a konyhába, meggyújtotta a gyertyát. Tennivalója már nem akadt, csak ült a széken a konyhaasztal mellett, és bámulta, szinte szuggerálta az ajtót. A hó akkora volt, hogy egészen az ablakig felért. Nemsokára hajnalodni kezdett, a férje is felkelt, lassanként a gyerekek is előszállingóztak a kisszobából. Nem sokat szóltak, csak vártak. Azt mondták, teherautóval fognak jönni, azzal viszik őket a vasútállomásra. A gyertyát elfújták, már nem volt szükség rá.

Órákig üldögéltek így, mire egyszer csak kicsapódott az ajtó. Egy fiatal, magas lány jött be rajta, kabátját, sapkáját hó borította. Az arca kipirosodott a hidegtől.

– Marika! – Az asszony olyan fürge mozdulattal ugrott fel, amilyet a gyerekei már régen nem láttak tőle. – Tuttam, hogy visszagyűsz!

– Anyám! – A lány kapkodta a levegőt. – Azt beszíllik a faluba, hogy a csehëk nem tunnak begyönnyi a hótú! Se a Tatra, se a vonat! Nem kő ēmënnyi!

Hitetlenkedve néztek egymásra. Az asszony összekulcsolt kézzel fordult az ég felé, és köszönömöt rebegett.

– Ēmëgyëk a faluba, megnízem, mi van! – A férfi felpattant. – Ha gyönne valaki, níkülem úccse visznek tiktëkët. – mondta. Magára kapta a kabátját és a kalapját, és már nyúlt is a kilincs után. A küszöbről azonban hirtelen visszafordult. Egy pillanatig mozdulatlanul állt, majd odalépett a lányához, és megölelte őt.