„Nem kérdés számunkra, hogy azzal kell foglalkoznunk, ami a mi munkánk”

Biró Árpád Leventét, a Szigligeti Színház irodalmi titkárát és az Újvárad szerkesztőjét kérdeztük, hogy mit gondol a Váradon történő átalakulásokkal. Az alább közölt írás Biró Árpád magánvéleménye, semmilyen formában nem tükrözi a színház álláspontját.

Rengeteget hallani újabban arról, hogy Nagyváradon a költséghatékonyság égisze alatt elindult egyfajta kúltúrharc. Ennek első sajnálatos áldozatai a Várad és a Familia folyóiratok voltak. Nem adtátok fel, és elindítottátok az Újváradot. Erről tudnál írni néhány sort?

Tudtuk, hogy amennyiben az önkormányzati választások után „hatalomváltásra” kerül sor, a Bihar Megyei Tanácsnak alárendelt kulturális közintézmények veszélybe kerülnek. Sajnos, ez a félelem bebizonyosodott, sokkal hamarabb és kegyetlenebbül, mint bárki is hitte volna. Gyakorlatilag egyik napról a másikra történtek az események, és mire napvilágra jutottak az önkormányzat tervei, akkor már nem volt mit tenni. Így szüntették meg a Várad és Familia folyóiratok önállóságát. A Familia folyóirat kapcsán azóta több alkalommal is arról írt a sajtó, hogy jót tett neki a változás. Valóban, egy fiatal főszerkesztőt neveztek ki, aki megváltoztatta a lap grafikáját, tördelését, és elkezdett szervezni néhány eseményt, ami addig nem volt jellemző a Familiára. Más a helyzet a Várad folyóirattal, ahol, a Bihar Megyei Könyvtárnak alárendelve három ember maradt, akivel képtelenség továbbvinni a szerkesztői tevékenységet (online és nyomtatott folyóirat), a kiadói tevékenységet és a rendezvényszervezői tevékenységet. Ráadásul a szakszerűtlenségre jellemző, hogy az összevonás előtt nem mérték fel, hogy mire van szükség egy folyóirat esetében, így azzal kellett szembesüljenek a szerkesztőségek tagjai, hogy a könyvtár nem rendelkezik például lapkiadási engedéllyel, tördelőszerkesztővel és lapterjesztővel. Az Újvárad nagyon szép projekt, azt hiszem, minden potenciál megvan benne, hogy ne egy helyi érdekeltségű lap legyen, hanem a magyar nyelvterületen élők számára, földrajzi hovatartozástól függetlenül, tudjon értékes tartalmat szolgáltatni. Jómagam a kultúra rovatért felelek. Szerkesztőként egy színházi alkotókkal foglalkozó portrésorozatot kezdeményeztem, de igyekszem úgy összeállítani a témákat, hogy a kulturális élet nagy spektrumát lefedjük – az új lapszámban például a Debreceni Egyetem divatfesztiváljáról is szó lesz. Remélem, hogy az olvasók is ugyanilyen lelkesen fogadják ezt a nem mindennapi kezdeményezést, és sikerül megnyernünk őket támogatóinkként. 

Már a Magyar Teátrumi Társaság is felhívást intézett a megyei tanácshoz a Szigligeti Színház ügyében. Hogyan élitek meg a Szigligeti Színháznál ezt a csatát, amivel szembe kell néznetek? Készültök-e bármilyen lépéssel a nyílt levélen túl? Esetleg érkezett hozzátok bármilyen új információ a megyei tanácstól?

Minden, amit jelen pillanatban tudunk, nem a Bihar Megyei Tanács hivatalos kommunikációja. Tulajdonképpen én ebben látom a csapdát, és attól félek, hogy sokan nem mérik fel ennek a helyzetnek a veszélyességét. Éppen a folyóiratok önállóságának megszüntetésekor tapasztalhattuk, hogy a hatalomnak az a célja, hogy csak akkor tegye közzé hivatalos álláspontját, amikor már túl késő, vagy amikor már érdemben nem lehet mit tenni. Mindenesetre, ez az ügy nagyon megviseli a nagyváradi művésztársadalmat, mert itt arról is szó van, hogy a hatalom olyan diskurzust támogat, amelyben a művészeket ingyenélőkként bélyegzik meg. Hiszen erről szól a legutóbbi sajtótájékoztatón elhangzott nyilatkozat is, amelyben a megyei tanács alelnöke több munkát, nyári évadot vár el, mert szerinte nem dolgoznak eleget a színészek és zenészek. Félő ugyanakkor, hogy a művészetet alárendelik a gazdasági szempontoknak: meg kell csak figyelni a városmenedzser kijelentéseit, aki turisztikai brandépítésről, arculati tervezésről, mikroeseményekről beszél anélkül, hogy ismerné a színházi vagy filharmóniai tevékenység lényegét. A szakszerűtlen kijelentéseket viszonylag könnyű megcáfolni, de nehéz dolgunk van azzal, hogy mindent meggyőződésből csinálnak, és sajnos, többségük is van a megyei önkormányzatban. Mi azzal kell harcolnunk, amit a legjobban tudunk, a színházzal, és reméljük, hogy a közönségünk, illetve a város közössége által a megyei önkormányzati képviselőkre gyakorolt nyomás elegendő lesz a százhúsz éves színházi hagyományaink megőrzéséért. Mert azt nem győzzük hangsúlyozni, hogy itt nem egyszerűen szerződésmódosításokról vagy intézményi összevonásokról van szó, hanem egy olyan középtávú tervről, amely az állandó társulatok felszámolásával fenyeget. 

Mindezek fényében készültök a HolnapUtán fesztiválra, az első előadásokat már be is jelentettétek. Mire számíthat a közönség?   

Nem kérdés számunkra, hogy azzal kell foglalkoznunk, ami a mi munkánk, ez pedig a színház. Tehát, nem állunk le, hanem dolgozunk, és ha csökkentett üzemmódban is – hiszen a Szigligeti Stúdió bezárását követően nincs elegendő játszóhelyünk – de megszervezzük a HolnapUtán Fesztivált. Idén úgy gondoltuk, hogy elsősorban a helyi közönséggel kívánjuk megismertetni néhány kiemelkedő magyar színházi műhely tevékenységét. Így, először vendégszerepel nálunk az Újvidéki Színház, de vendégül látjuk a temesvári társulatot és a Miskolci Nemzeti Színházat is. A fesztivál június 3-6. között kerül megrendezésre, és az előadások mellett természetesen workshopra, valamint kiegészítő programokra is sor kerül, amelyekről bővebben a fesztivál honlapján lehet majd tájékozódni, a holnaputan.szigligeti.ro címen.