dunszt.sk

kultmag

A horrorfilm, amely emléket állít Mexikó nyom nélkül eltűnt migránsainak

Fernanda Valadez filmje, a Nyom nélkül (Sin señas particulares) több, egymás mellé illesztett történeten keresztül mutatja be Mexikó migráns útvonalát és az ezredforduló óta egyre veszélyesebbé váló ország kegyetlen mindennapjait. A történet elején két fiú indul útnak az amerikai álmot keresve, ám útközben a helyi bűnbanda tagjai megtámadják a buszt, amellyel utaznak, és az egyik fiún, Jesúson kívül mindenkit megölnek. A fiú csupán a kartellnek tett szolgálatai ellenében maradhat életben.

Valadez rendezői debütálásával saját valóságát kívánta a nézők elé tárni. Az ország szívében található Guanajuato településről származik, amely ma Mexikó egyik legveszélyesebb környékének számít. „Amikorra elértem a tinédzserkort, már nem nagyon volt ajánlatos egyedül buszozni, könnyen megeshetett ugyanis, hogy a buszt eltérítették. Bárki lehetett rossz időben, rossz helyen egy pillanat alatt“ – számol be hasonló élményeiről Astrid Rondero, a film producere.

A filmkészítők hangsúlyozták, hogy szerették volna elkerülni a sablonos, dokumentumfilmes hatást. Ezért is választották a horrorfilm műfaját. A történetek, amelyeket a filmben megjelenítenek, a valóságot tükrözik. Az ezredforduló környékén kirobbant és azóta is intenzíven tartó kábítószeres háborúnak rengeteg civil esik áldozatául. Az intézményesített kábítószer-ellenes háború kezdete óta több mint 73 000 ember tűnt el és további 39 000 holttest fekszik azonosítatlanul a mexikói hullaházakban. „A filmmel a dolgok legmélyére akartunk ásni, hiszen az, amiről beszélünk, még mindig a mindennapi valóságunk része“ – mondja Rondero.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket