dunszt.sk

kultmag

Keserű József: Lehetnek sárkányaid is. A fantáziavilágok építése mint kulturális gyakorlat

Fantáziavilágok építése

Tapasztalat és közvetítettség

„A »világ« legalább annyira tapasztalati, mint térbeli fogalom, amelyet a kultúra, a szokások és az események ugyanúgy meghatároznak, mint a tér és a hely” – mondja Gerard Hynes.1 De kinek a tapasztalatáról van itt szó? Erre a kérdésre kétféle válasz is adható, s a kettő összefügg egymással. Mark J. P. Wolf szerint a világ tapasztalata elsősorban a fikcionális karakter tapasztalatát jelenti, hiszen ő az, aki ott van a világban; mivel az események vele történnek meg, ezért a világ mindenekelőtt rá van hatással.2 Ugyanilyen joggal mondhatnánk azonban azt is, hogy a világ tapasztalata valójában a befogadó vagy a felhasználó tapasztalata. Igaz ugyan, hogy a befogadó a szó szoros értelmében nem lép be a fantáziavilágba, mégis szerez tapasztalatokat a világgal kapcsolatban – mégpedig nagyon gyakran a fikcionális karakteren keresztül. A fikcionális karaktert tehát felfoghatjuk egy olyan közvetítőként, aki a saját tapasztalatai révén képes hozzásegíteni bennünket ahhoz, hogy magunk is tapasztalatokat szerezzünk a világról. A befogadó tapasztalata – szemben a karakterével – közvetett, de éppen a közvetítettség ténye (és mikéntje) az, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül, ha fiktív világokról beszélünk.

A fantáziavilágok kutatói szívesen utalnak a világra az ablak metaforájával. Eszerint a világ az, ami megnyílik előttünk, ami a szavak, képek, hangok és egyéb érzéki benyomások „mögött”, vagyis az ablakon túl van. A könyv, a film, a játék csak eszközként szolgál ahhoz, hogy be tudjunk lépni abba a világba, amelyet számunkra ezek a médiumok megjelenítenek.3 Ennek a megközelítésnek kétségkívül megvan a maga vonzereje, hiszen magyarázatot adhat arra a folyamatra, amelyre fentebb az otthonossá tétel kifejezéssel utaltam. Ahhoz, hogy részeseivé, sőt elkötelezettjeivé váljunk egy világnak, arra is szükség van, hogy ez a világ a tudatunk intencionális tárgyaként jelenjen meg. Ez nem jelenti azt, hogy ugyanúgy fogunk hozzá viszonyulni, mint a valós világhoz, de szert tesz bizonyosfajta valóságra, hiszen képes lesz érzelmi hatást kiváltani belőlünk és cselekvésre ösztönözni bennünket. Attól, hogy egy világ fiktív, még nagyon is irányulhat rá fenomenológiai értelemben vett intencionalitás.

Legyen azonban bármennyire is frappáns, az ablak-metafora könnyen elterelheti a figyelmünket egy fontos kérdésről: arról, hogy a világhoz mindig csak különböző közvetítőrendszereken keresztül férünk hozzá. Ilyen közvetítőnek számít a már említett karakter, a történet és maga a nyelv is, de – egy másik vonatkozásban – idesorolhatók azok a kultúrtechnikák is, amelyek különböző befogadói tapasztalatokat tesznek lehetővé. Nem ugyanaz A Gyűrűk Urát olvasni, Peter Jackson Középfölde-filmjeit nézni vagy a Shadow of Mordor című videójátékkal játszani. Bár ezek mindegyike Tolkien Középföldéjét jeleníti meg, eltérő mediális sajátosságaikból kifolyólag egészen másképp teszik ezt. A mediális különbség nem zárja ki, hogy mindhárom esetben ugyanazt a Középföldét fedezzük fel (amennyiben Középfölde a tudatunkban egységes mentális képként jelenik meg), ugyanakkor e nélkül a közvetítettség nélkül egyáltalán nem beszélhetnénk semmiféle világról.

A közvetítettség kérdése nemcsak a nyelv és a (techno)médiumok sajátos jellege kapcsán merülhet fel, hanem a világ, a történet és a karakter egymáshoz való viszonyában is. A történet és a karakter olyan tényezők, amelyek – narratív világok esetében – különösen fontos szerepet kapnak a világépítésben, hiszen a befogadás folyamatában elsősorban ezeken keresztül férünk hozzá a világhoz. Jóllehet vannak nem narratív világok is, történet és világ viszonya mégis olyan szempontokat kínál, amelyek közelebb vihetnek bennünket annak a kérdésnek a megválaszolásához, hogy mit jelent a világ tapasztalata, illetve mit jelent megtapasztalni egy világot.

Marie-Laure Ryan úgy véli, hogy „a világ fogalma nélkül nem beszélhetnénk a narratíváról mint megélt tapasztalatról”.4 Másutt pedig így fogalmaz: „Míg a világok olyan terek, amelyek történeteket tartalmaznak, addig a történetek olyan mentális konstrukciók, amelyek egy világot implikálnak.”5 Világ és történet viszonya tehát két irányból is megközelíthető. Egyfelől elmondható, hogy a világ úgy jelenik meg, mint a történetek szükségszerű háttere: ahhoz, hogy egyáltalán valami történjen, szükség van térre, ahol az események végbemehetnek. Másfelől pedig magukból a történetekből rajzolódik ki egy olyan összefüggésrendszer, amelyet a világ szóval jelölhetünk. Meglehetősen problematikus elgondolni egy olyan történetet, amely nem feltételez vagy nem hoz létre egy világot – akár térként, akár összefüggésrendszerként értjük e fogalmat. Meghatározásában Ryan a narratíváról mint megélt tapasztalatról beszél. A befogadó felől szemlélve egy történet átélése mindig gondolati és érzelmi kapcsolatok kialakítását is jelenti; egy narratív világ csakis ezek révén válhat semleges térből belakható hellyé.6

A fantáziavilágokba gyakran történeteken keresztül lépünk be. Egy történetet olvasva, hallgatva vagy nézve fokozatosan rajzolódik ki előttünk annak háttere; egyre több információ birtokába jutunk, egyre több összefüggést értünk meg, s e folyamat során lépésről lépésre felépül egy saját létmóddal rendelkező, átélhető világ. Eközben a világ önállóságra tesz szert, s így lehetőséget teremt arra, hogy akár a történettől függetlenül szemléljük. Minden olyan elem, amely nem kifejezetten a történet kedvéért került a könyvbe (filmbe, játékba stb.), a világ összetettebbé és átélhetőbbé válásához járul hozzá. Minél gazdagabb a világ, annál könnyebb különböző tapasztalatokat és élményeket szerezni vele kapcsolatban. A világépítésről értekező írók azonban nem véletlenül hívják fel a figyelmet a világ önállósodásának veszélyeire. A fordulatos cselekmény és az azonosulást lehetővé tevő karakterek mellett a háttérvilág kidolgozottsága ugyanolyan fontos,7 ha azonban ennek bemutatása túlságosan részletezővé válik, az megnehezítheti a befogadást, sőt a túl sok információ el is riaszthatja a befogadót.

Mindez arra irányíthatja rá a figyelmünket, hogy a világok építése dinamikus folyamat; a fantáziavilágok fokozatosan épülnek fel a tudatunkban, nem függetlenül attól, hogy milyen formában és mértékben kapjuk az információkat. A történetközpontú világok esetében éppen ezért válik fontossá a karakter közvetítő szerepe, hiszen a világba (és a történetbe) elsősorban a szereplő viszontagságait – bevett kifejezéssel élve: a hős útját – követve lépünk be. A narráció jellemzői – a beszédhelyzet, a nézőpont, valamint a karakter testi megjelenítése – nemcsak a hőssel való azonosulás mértékét határozzák meg, hanem egyúttal a világhoz való hozzáférés kereteit is megszabják. Egészen más képet alkotunk egy olyan fantáziavilágról, amelynek narratíváját egy mindentudó narrátor főként külső nézőpontból közvetíti (ilyen például A Gyűrűk Ura), vagy egy olyanról, amelyben a szereplők belső nézőpontja a meghatározó (lásd például A tűz és jég dala című regénysorozatot). Míg Tolkiennél azt tapasztaljuk, hogy mind a narráció, mind pedig az extradiegetikus elemek (térképek, függelékek) azt segítik elő, hogy a világról a lehető legteljesebb képet kapjuk, addig Martinnál éppen azzal szembesülünk, hogy nem könnyen alakítható ki egy ilyen átfogó kép a világról. Ennek oka elsősorban a narráció sajátosságaiban keresendő: Martin regényei úgy épülnek fel, hogy minden fejezetnek más szereplő a fokalizátora (amit a fejezetcímek is jeleznek), így csak annyit látunk a világból, amennyit az adott figura lát. S mivel ez a kép mindig töredékes (más szereplők más eseményeket látnak, vagy ugyanazt látják, de másképp értelmezik és élik meg), ezért a világról alkotott kép is szükségszerűen részleges lesz.8

Keserű József (1975) a komáromi Selye János Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének habilitált egyetemi docense. Alapító tagja az ugyanitt működő MA Populáris Kultúra Kutatócsoportnak.

A Lehetnek sárkányaid is. A fantáziavilágok építése mint kulturális gyakorlat című könyv megjelenik a Prae Kiadó gondozásában az idei Könyvhétre.

Jegyzetek

1 Gerard Hynes, Locations and Borders = Mark J. P. Wolf (szerk.), The Routledge Companion to Imaginary Worlds, Routledge, New York – London, 2018, 3.

2 Wolf, Building Imaginary Worlds, 377.

3 Vö. Ryan, Narrative as Virtual Reality, 91, valamint Wolf, Building Imaginary Worlds, 19.

4 Marie-Laure Ryan, Story/Worlds/Media. Tuning the Instruments of a Media-Conscious Narratology = Marie-Laure Ryan – Jan-Noël Thon (szerk.), Storyworlds across Media. Toward a Media-Conscious Narratology, University of Nebraska Press, Lincoln – London, 2014, 25–49. Ugyanezt hangsúlyozza Mark J. P. Wolf is: „Világok létezhetnek történetek nélkül, de történetek nem létezhetnek világ nélkül.” Wolf, Building Imaginary Worlds, 29.

5 Marie-Laure Ryan, Text, World, Stories. Narrative Worlds as Cognitive and Ontological Concept = Mari Hatavara – Matti Hyvärinen – Maria Mäkelä – Frans Mäyrä (szerk.), Narrative Theory, Literature, and New Media. Narrative Minds and Virtual Worlds, Routledge, New York – London, 2016, 23.

6 Tisztán elméleti nézőpontból tartható ugyan az az állítás, hogy a világ, ahogyan a fabula is – mint Peter Brooks véli (lásd Uő, Reading for the Plot. Design and Intention in Narrative, Harvard University Press, Cambridge, Massachusetts – London, England, 1984, 13) – csupán egy mimetikus illúzió vagy mentális konstrukció; annak illúziója, hogy van valami a médium mögött, ami megelőzi magát a médiumot és a közvetítést, valami, amit el lehet mesélni (fabula) vagy be lehet barangolni (világ). Ugyanakkor ez nem magyarázza meg, miért képesek az ilyen mimetikus illúziók vagy mentális konstrukciók arra, hogy erőteljes hatást gyakoroljanak a befogadóra és különböző aktivitásokra sarkallják.

7 Világ, történet, karakter. E három szempont alapján mondhatjuk, hogy egy fantasy- vagy sci-fi-regény lehet világ-, történet- vagy karakterközpontú, attól függően, hogy melyikre helyeződik a legnagyobb hangsúly. Nem árt azonban szem előtt tartani, hogy ezek a pólusok csupán absztrakciók, hiszen egy regény lehet mindhárom egyszerre, s az már a befogadón múlik, hogy melyiket értékeli a legtöbbre. George R. R. Martin A tűz és jég dala című regényciklusáról például nehezen dönthető el, hogy az aprólékosan kidolgozott világa, az emlékezetes karakterei vagy a fordulatos cselekménye miatt tett szert olyan nagy népszerűségre. Szerencsésebb lenne inkább azt mondani, hogy ezek aránya bizonyult döntőnek.

8 A regénybeli nézőpontváltások egyéb vonatkozásairól lásd Molnár Gábor Tamás, Műfajok játéka. George R. R. Martin regényfolyamának első négy kötetéről, Opus 2012/4, 45–46.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket