Közös „mostalgia” a Hármashatárhegyen.

A Bethlen Téri Színház és a PLACCC Fesztivál közös programjaként mutatták be május 28-án Stern Lili, végzős SZFE drámainstruktor hallgató Nowstalgy című helyspecifikus-podcast projektjét a Hármashatárhegyi Repülőtéren. Őt kérdeztük az eseményről.

Mesélj a Nowstalgyról. Honnan ered a projekt ötlet? Mit jelent a „nowstalgy” szó?

A NOWSTALGIA egy létező angol szó, ami arra utal, hogy az ember egy olyan állapotban van, ami a jelenben történik vele, és tudja, hogy egy olyan meghatározó pillanatot él át, amire majd sok év múlva nosztalgiával fog visszatekinteni. Ez szerintem egy nagyon szép gondolat, és nagyon izgalmas, hogy erre létezik egy szó. Az elmúlt időszakban arra próbáltam törekedni, hogy jelen tudjak lenni, és el tudjam fogadni azt, ami velem történik, akár így a pandémia kapcsán is. Innen ered a motivációm.

Elég izgalmasnak hangzik, hogy az előző, LOOP POOL című táncelőadásod után, egy helyspecifikus-podcast-előadásról van szó. Mindig is ez volt a terv, vagy az aktuális vírushelyzet miatt változott? Milyen volt ennek a létrehozási folyamata?

Eredetileg egy résztvételi táncszínházi előadásnak indult a NOWSTALGY, de a vírushelyzet miatt arra gondoltam, hogy más formába kellene önteni ahhoz, hogy az emberek eljöjjenek rá, és biztonságban érezzék magukat. Szerettem volna a színházi intézményeken kívül, természetközelben találkozni az emberekkel. Fontos volt a projektben a nyugalom, a türelem megteremtése és az, hogy a „díszlet”, a helyszín már önmagában utaljon a szabadságra. Fontosnak tartottam azt is, hogy ne én legyek a középpontjában ennek az eseménynek, hanem Mindenki. Nem szerettem volna elérhetetlen előadói pozícióba kerülni, ezért elkezdtem a résztvevőkre nem közönségként, hanem közösségként tekinteni. Szerettem volna, hogy Ők legyenek a legfontosabbak. Hosszabb tervezés után jött az ötlet, hogy egy podcastot fogok készíteni. Az elmúlt időszakban a podcast műfaja egyre elterjedtebb lett. Sok podcastot hallani, amiben aktuális társadalmi változásokról és történésekről, vagy mindennapi pszichológiai jelenségekről beszélgetnek. Számtalan ilyennel találkoztam. Általában két vagy három ember között zajlik ez a beszélgetés ezekben a hanganyagokban, hol formálisan, hol informálisan, de bármennyire is értékes beszélgetésekről legyen szó, egyvalami mindig hiányzott nekem: a hallgató megszólítása és bevonása. Ezért készítettem egy olyat, ami a hallgatót is megszólítja és bevonja.

Milyen volt a bemutató, hogy élted meg? Kaptál-e visszajelzéseket?

Más volt az eddigiekhez képest. Nem volt taps a végén, sem meghajlás. Nem én voltam benne fontos, hanem a résztvevők egytől-egyig. A visszajelzéseket illetően pedig, az jutott eszembe, hogy koránt sem voltak annyira direkt és könnyen érthető feedbackek, mint amilyenek általában. Ez a műfaj sajátossága miatt volt így, és jó is így. Ennek ellenére az emberek élvezték, átszellemültek és sokan mondták, hogy életre szóló élményként marad meg bennük a NOWSTALGY. Szerintem sikerült a podcaston keresztül végigvezetnem őket egy olyan bensőséges folyamaton, amit egy normális színházi előadással nem tudtam volna kivitelezni. 

Tervezed-e még játszani a június 18-ai előadás után? Fesztiválokon? Külföldön?

Nehéz kérdés, ugyanis el fogok költözni az országból két hónap múlva és most nehezen tudok a továbbjátszásokra gondolni. De, szeretnék még nyáron kisfesztiválokon is játszani, emellett külföldre is vinném a munkáimat. Most azt érzem, hogy több lehetőségem kezd lenni Magyarországon kívül.

A Nowstalgy legközelebb június 18-án látható. Az esemény itt elérhető.