dunszt.sk

kultmag

„A Beatles igazából sosem hagyta el Indiát“ – Két dokumentumfilm mutatja be India és a zenekar kapcsolatát

Világhírnévvel a zsebében, tömeghisztériát keltő megmozdulásaival érkezett meg a Beatles Indiába, Paul McCartney elmondása szerint válaszokat keresve. A szellemileg és fizikailag is teljesen kimerült banda menedzserük, Brian Epstein öngyilkosságát követően határozta el, hogy lelki felfrissülés céljából az indiai Risikésbe látogat, a Maharisi Mahés jógi alapította meditációs központba.

Itt találkoztak Paul Saltzmannal, aki egy összeomlott élettel a háta mögött kezdett mindent elölről. Találkozásuk különleges volt, Saltzman elmondása szerint azért, mert a bandatagok azonnal megérezték, hogy a férfi nem akar tőlük semmit. A zenekar társaságában töltött napok alatt Saltzman néhány fényképet is készített róluk, melyekről sokáig úgy gondolta, hogy nem túl jól sikerültek. „Ezek a Beatlesről valaha készült legjobb intim felvételek“ – mondta Saltzmannak a Sotheby’s rock emléktárgyakért felelős kurátora. Így mostanra elkészült a Beatles risikési látogatását feldolgozó dokumentumfilm, a Meeting the Beatles In India, amelyben David Lynch rendező és Mark Lewisohn, a Beatles önéletrajzírója is közreműködött.

„A Beatles történetét sokféleképpen el lehet mondani. Én személy szerint úgy gondolom, hogy a Beatles-saga indiai része sokkal hosszabb volt, mint az egy hét Risikésben“ – mondja Ajoy Bose filmrendező, a The Beatles and India című dokumentumfilm alkotója. Bose filmjében azt a hatást szerette volna megjeleníteni, amely a Beatles további működését is befolyásolta. „India egy újfajta filozófiát adott a Beatlesnek, segített nekik felnőni és egyénekké válni“ – magyarázza. India és a Beatles kapcsolata ugyanakkor nem egyoldalú volt, a zenekar is hatalmas befolyással bírt az indiai kultúrára és az indiaiakra. „Kicsit paradox, hogy a Beatles a nyugati fogyasztói társadalom és kultúra hatásai elől menekülve spirituális békéért jött, de mi úgy néztünk rájuk, mint a modern kultúra jelképeire“ – teszi hozzá Bose.

Saltzman és Bose is egyetért abban, hogy a Beatles üzenete időtálló és napjainkban sem veszít erejéből. „A Covid megváltoztatta az életünket az elmúlt 16 hónapban. Mindannyian sokkal sebezhetőbbnek és fáradtabbnak érezzük magunkat. Úgy gondolom, hogy a Beatles ezekben a nehéz időkben is elhozza nekünk a romantika, öröm és ártatlanság érzését” – mondja Bose.

Az eredeti cikk itt olvasható.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket