dunszt.sk

kultmag

Sétány; embernyomok

Sétány

Letépem szobád függönyét
És elrabolom titkaid
Gyónás, mosakvás
Azt hiszed csak tiéd, mi benned gyülemlik

Mint erőszakos gyökerek, kibugyogva
a földből szorulnak nyakad köré
nem rezeg levegő bent pusztulsz
Magad hallgatva halsz el örökké

Égessen napsugár
Érezd, hogy néma vagy
Nőni szeretnél
Ablakban szobavirág, ki költözés óta vegetál

Epedhetsz, szárazság mi fölfal minden emléked
Szent szagok, roskadozó polcok
Lelked képzelt lehellet, mi képzelet valódi kép nem lehet

Elrabolom a függönyöd és a titkaid
Nem marad semmid és tönkreteszem záraid
Kirakatban hagyom őket
Bámulhatod önmagad
Nézd, így él a szörny az ablak felszíne alatt

embernyomok

Mindig kijött fél nyolckor
éhes szemek tárgya
bár minden félelem nem elkerített öröm lenne
két mozdulat mélysége
nem csapda erdőd szarvasának
Ítélet, amit onnét, hogy két idegen szembenéz
nem lehet elrontani

ilyenek a vadászok: lelőtték
erdőtüzet is raktak, de csak te tudsz róla
minden belső határod kerete
csak te tudsz róla

a vadgazdálkodás szempontjai biztonságuk miatt hallgatnak
ha nem szólunk egymáshoz
kereskedelmünk kötelességtudó
egy átlagéletkor súlya

veszélyes tájakon rendszámtábla nélküli autók száguldanak
identitás nélküli vadak legelnek
ott válnak öngyilkosokká, akik nyomokat hagynak
kiengedik a félelmet és felbontják a kereteket
úgyis megtalálják őket

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket