Nevezzük Tamásnak

Mégse legyen Sanyi. Érezzük, ugye, mennyi különbség van egy Tamás és egy Sanyi között? Tamásnak van egy design stúdiója a városban. És egy Mercedes kisbusza, amit megfelelően fel is matricáztak. Tamás úgy érzi, rendben van a dolog. Nem mondja ki, hogy rendben van az életem, mert hogy is hangzana, de amikor kérdezik, úgy felel, hogy rendben van a dolog. És ebben benne van az asszony meg a két gyerek. A megrendelések, a tehermentes ház és a Smart OLED TV.

Az ember sose mondja, hogy nem lehetne jobb, de Tamás valójában elégedett. Nem mondja, jól jönne állami támogatással, mondjuk, egy VW Caddy, de ahhoz gyártani kéne még egy gyereket. És az Anita nagyon húzza az orrát. Anita nemrég ment vissza dolgozni, az MKB-nál hiteltanácsadó. Harmincnyolc éves, és sose volt oda a szoptatásért. Tamás látta, hogy megy ez: vannak nők, akik csattannak ki az örömtől, ha kezükbe foghatják a csecsemőjüket. Nos, Anita nem. Fogta ugyan őket, csinálta, amit ilyenkor csinálni kell, de amúgy semmi különös. Mint a szex. Ha merte volna, Tamás belátja, hogy el van ez cseszve, de jó alaposan, és legfeljebb 6-7 évük van a válásig.

De szerencsére mi, magyar férfiak nem lelkizünk és nem látunk be semmit. Ez volt az alapelv a teniszpálya melletti büfében, ahova edzés után szoktak beülni. Jókat is szoktak röhögni az Andráson, aki sose maradt ott sörözni, mert ő nem iszik, és másnap különben is korán kelnek, mert elég hosszú túraútvonalat választott a Bea holnapra. A nem iszik annyit tesz, hogy lelkizik. Ez világos volt mindannyiuk számára. Mint ahogy a túrázás is szépen beillett a képbe. Az András menthetetlen. Kicsit sajnálták, kicsit megvetették, és csak néha alázták meg, hogy tudja azért, hol a helye.

Tamásnak két fia volt, Péter és Áron, az egyik hét-, a másik ötéves. Nem, semmiféle bibliai hév nem fűtötte őket az Anitával, amikor nevet adtak. Egyszerűen jól hangzott, Peti és Ári. Amúgy messzire kerülték a templomot. Az már valahogy túl fárasztó lett volna, minden vasárnap ott ülni, a nyomi prédikációk, a pap, a gyerekeknek a sok hittan, szereplések, anyák napja, isten ments. Pedig lehet megdobná valamennyivel a megrendelésszámot, merült fel Tamásban időről-időre, amikor valahogy előjött a téma. De eddig sikeresen elhessegette a gondolatot.

A két kissrác nagy bringás lesz, Tamás ebben nem tűrt ellentmondást. Pedig a kicsi, az Áron sokat nyivákolt. Nem tudja, de valahogy olyan kis puhapöcs ez a gyerek. Szívesen eltett-vett a kertben egyedül, szöszmötölt, örült, hogy békén hagyják. Péter viszont igazi kis tökös csávó – ugratót is épített nekik az udvarra, hogy nyúzzák azt a bringát, azért van. Sokszor arra ment ki, hogy Áron bőg. Minek bőgsz már megint, fejezd be, lép oda ilyenkor gyorsan a Tamás, és legszívesebben felpofozná. Még azt gondolja bármelyik szomszéd, hogy neki egy ilyen kis puhapöcs kölyke van, aki állandóan nyivákol. Ne bőgj, kapta el a vállát és kicsit úgy megrázta. Áron rémülten nézett fel a szemébe és lenyelte a sírást. Péter mellettük röhögött.

Hát, ilyen ez, férfinak lenni nem könnyű, ezt nagyon jól tudta a Tamás. Mint ahogy afelől se volt kétsége, hogy neki kell gatyába rázni ezt a kis bőgőmasinát. Meg kell valahogy keményíteni. Nem bőgés az élet, mit gondol ez. Amikor ő volt negyedikes, suli után a srácok az osztályból követték a bringájukon, és amikor nem volt hajlandó azt mondani a vezérüknek, hogy tiszteletem, főnök, orrvérzésig rugdosták a földön. Akkor megtanulta a leckét, hogy csak úgy maradsz talpon, ha kemény vagy, ha odalépsz és nem érdekel, hogy kivel állsz szemben, átgázolsz rajta. Mindegy, hogy megérdemli-e vagy sem, átgázolsz. Tamás azóta is ezt az elvet követi, mert őt megtanította az élet meg az a jó pár apai pofon, amit a kellő időben leosztott neki az öreg.

Tamásnak van még egy angol vérebe is. Úgy hívják, Brooklyn. Mert Tamás szereti a rapet, és arra a jó sötét bronxi emszízésre muszáj az embernek felkúrnia a hangerőt, ha már kirakta a hangfalat az ablakba, hogy jól hallja a ritmust a kertben is. De persze, akkor jön a hülye szomszéd, hogy a rigók meg a madarak. Fel kéne húzni egy falat, bazmeg, üvölti vissza Tamás, de nagyon sok kedve nincs még azért is fizetni. Úgyhogy inkább lehúzza a hangerőt, hogy rohadjon meg. Ekkor ötlött fel fejében a fiainak készítendő ugrató ötlete, azt majd hallgathatja az isten barma, röhögött magában és másnap neki is állt az anyagbeszerzésnek. Szerencsére a Brooklyn is megteszi a magáét, amikor nekilát tutulni a kenneljében. Nesze neked rigók, nyomikám, vigyorgott ilyenkor Tamás magában, és direkt hagyta, hogy percekig vonyítson a kutya. Nem mellesleg baromi büdöset tud szarni, és ha nem viszi ki pár napig, nem csak a szomszéd, hanem már ők is öklendeznek tőle. Na, de mennyi lájkot kapott a fészen, amikor felrakta, hogy új vendég állt a házhoz! Baromi jól nézett ki az eb a frissen vágott gyepén, be is jött azon a héten két új megrendelő, akikről kiderült, hogy ők is mindig angol vérebet szerettek volna, de hát az a háromezer euró, amibe kerül, hát, az valahogy mégis elég nagy visszatartó erő volt a családban.

Szóval, Tamás elégedett az élettel.

Ezt gondolja most is, amikor az irodába igyekezvén arra az utcaszakaszra ér, ahol nemrégiben felmarták az aszfaltot. Az autók hónapok óta csónakázva, szlalomozva tudnak elhaladni a sok él és bizonytalan csatornafedél között. Egy ratyi, öreg Ford vergődik előtte. Tamás sietne, nincs ideje ilyen balfácánokra. Látja, hogy a másik kirakja a bal indexet. Ő is arra megy. Hirtelen elrántja a kormányt és beáll a roncsautó mellé, hogy hamarabb térhessen el, ne kelljen már megvárnia ezt a másik trotlit, míg a roncsautóját összekapja annyira, hogy le tudjon kanyarodni. A Fordban ülő nő idegesen hadonászni kezd felé, és látszik, hogy majd szétrobban az idegtől. Persze, nem lát tőlem, bazdmeg, semmit, röhög magában Tamás, majd egy türelmetlen kézmozdulattal leinti a nőt és elsőként kanyarodik el balra az utca végén.