Lélek: Hegedű utca 1.; A zongora fekete billentyűi

Lélek: Hegedű utca 1.

A vonó hegyével

Jó volna, ha apu örülne
Annak, ami velem történik.
Nem bánom, hogy ez megfelelési kényszer.
Nem bántom többé a sztereotípiákat.
Ha túl sok az ismeret, a nyelv tava befagy.
S a jelentés a kontextusból kimászhat.
Olyan lesz a tudás, mint a tél.
Hideg van a szótövek alatt,
S mintha a föld alá kerülne az égbolt.
Betakarózna a szél a mohával.
A jó szöveghelyek eltüntetik a sarat.
Ablak becsukódik, a darázs kint marad.
A himnuszt keserűfüvekkel bélelik a nyarak.
A szonettet tűvel, kék cérnával varrja meg a nap.
Rügyező ágakat eszik reggeli bánat.
Majd megmetszi a pátoszt az alázat.
Egy vércsepp hull ámenként az imára.
Akármilyen seb volt a gyerekkor,
Begyógyítja az imádat.
Damaszkuszban sört inni: telitalálat.

A zongora fekete billentyűi

Adagio

A koncentráció nem személytelen.
Mégis van benne valami eleve semleges.
Örök és olykor nemleges.
Válasz, amiben sűrűsödik a lét.
A tapasztalat, ami az időből kilép.
Azt súgja, hogy az ég szöveggé válik –
Mert örök keletkezés.
S akár a kirakatnézés, és más időpocsékolás,
Olyan értékkel bír az olvasás.
Mint egy atyától kapott, hasznos tanács.
Önmagát író nyelv lesz a kertben a mák.
Mond valamit a föld, a kapor.
Illat lesz a gondolat, patak a kor.