Valami új. Vad színek, vidám arcok

Bak Imre, a geometrikus absztrakció legjelentősebb alkotója 2019-ben ünnepelte nyolcvanadik születésnapját, e jelentős évforduló alkalmából az acb Galéria retrospektív kiállítást rendezett a tiszteletére. A visszatekintő tárlat után festészetében egy merőben új fejezet vette kezdetét. A mostani, Helyzet című tárlaton a 2020-ban festett, azonos című monumentális festményciklusát állítja ki. A teljes sorozatot első ízben láthatjuk élőben, miután egy részét (öt képet) az alkotót képviselő galéria 2020-ban, a járványhelyzet kirobbanása miatt virtuális formában már bemutatott. Immáron teljes fényükben tündöklő vásznairól különös, sokszínű és vidám arcok néznek ránk.

Ezek a téglalapokból, négyzetekből, háromszögekből álló testek nem új keletűek Bak Imre művészetében, aki hírnevét voltaképpen az absztrakt mértani formák konstruktív összeállításával alapozta meg. Alkotói korszakait a róla szóló szakirodalom több, egymástól eltérő szakaszra tagolja. 1963-ban végzett a Képzőművészeti Főiskolán, és mivel hosszú életpályáról van szó, műveinek sora folyamatos megújulásról tanúskodik. Ugyanakkor már a hatvanas évek közepén rátalált arra a festői módra, amely során egy olyan képrendszert hozott létre, amelyen sávokat „futtatott” a képfelületek különböző irányába. Ez a kezdetleges geometrikus formálás – amely rendezett felületeket, tiszta színeket igényel –, végigkíséri alkotói pályáján.

Az 1970-es évek első felében kitérőt tett a konceptuális művészet irányába, fotókat készített, szövegeket írt, és úgynevezett xerox grafikát gyártott. A hetvenes évek végén újra rátalált a festészetre: döntő változás volt a korábbi, úgynevezett hard edge és újabsztrakt időszakhoz képest, hogy formái immár jelekké szerveződtek. „Érdekelt, hogy meddig lehet úgy redukálni a jelentéseket, olyan értékig tömöríteni, hogy közben még azért megőrizze a kapcsolatát mindazzal, ami körülvesz minket” – vallotta egy interjúban ezen alkotói periódusáról.

Képein a nyolcvanas évektől kezdődően a geometrikus rendszer egyre összetettebbé, egyre bonyolultabbá vált, festményeinek képsíkján mélységeket, tereket jelenített meg (Fekete-fehér 6., 1982), erősödött az építészeti szemlélet. 1983 és 1994 között fordulópont következett be művészetében, a neoavantgárd irányzatából „átlépett” a posztmodernbe. Képei ugyan megőrizték geometrikus szerkezetüket, de elmélyült a képtér, és a perspektíva is egyre inkább főszerephez jutott. Kompozíciói még inkább kivilágosodtak, színhasználata korábbi munkáitól (Változó lehetőség III., 2002; Önarckép II., 2005) eltérően derűsebbé vált, képeinek mérete pedig jelentősen megnövekedett. A nagy méretek teszik lehetővé, hogy szinte belépjünk a festmény terébe, a vászon anyagiságán túli világba.

A Helyzet most látható alkotásainak előzményeként kisebb formátumú kollázs-sorozatokat készített, amikhez alapanyagként szitamappákat használt fel. Ezekből az újrahasznosítható lapokból születtek meg azok a nagyméretű képek, amelyeket ciklusba rendezve láthatunk a tárlaton, és amelyekhez foghatókat utoljára a nyolcvanas években készített.

A galéria előtérben kapott helyet két fotókollázs abból a sorozatból, amely kiindulópontjául szolgált a nyolc nagyméretű vászonhoz. A keretbe foglalt kollázsok jóval visszafogottabbak, az egyszerű geometriai formák tere szűkebb. Bár a kompozíció soha nem mérnöki szerkesztéssel jön létre – mondta Bak a geometrikus műveiről szólva –, nehezebb megfejteni a mögöttük meghúzódó érzelmet, gondolatot. Ezzel szemben újdonsült alkotásai már merőben új, vad és erőteljes színeket használó, dekonstruált kompozíciók, olyan festmények, amelyeken a geometrikus alakzatok sűrűjében egyfajta játékos figuralitás jelenik meg.

Az egymásra helyezett mértani testekből mosolygó groteszk arcok, szürreális állatalakok, mint például egy fekete és zöld macska, rajzolódnak ki. Ez a fajta gyermeki egyszerűség Bak Imre festészetében korábban nem volt jelen. Habár képein a nyolcvanas évek végén feltűnt néhány amorf és organikus motívum, a háttérfelületeket levél, szín, pötty, felhő, vagy éppen lángforma tarkította, mégis az építészeti tagozatokból épített struktúra vált vásznainak fő motívumává. A Helyzet képeivel Bak Imre azt bizonyítja, hogy festészete még mindig képes a megújulásra, mit sem veszített frissességéből és lendületéből, sőt, mi több, a korábbiakhoz képest jóval érzékenyebben és dinamikusabban reagált azokra a változásokra, amelyek alapvetően alakították át mai valóságunkat.

Helyzet I. (2020) című munkájának középpontjában egy olyan, sokféle irányba ágazó narancssárga színű test kapott helyett, amelyben geometriai formákat: vörös négyzetet, szorosan egymás mellé állított és egymásra fektetett, fehér és fekete téglalapokat látunk. A hármas osztású (lila-fekete-világoskék) képmező terét megtöri és kitágítja a szürreális fejformára emlékeztető, a vászon mind a négy sarkába kitüremkedő kesze-kusza alakzat.

Egy másik, Helyzet III. (2020) címet viselő vásznának ugyan dominás színe a zöld, ám az alakzatot körülvevő tér színvilága Bak művészetére jellemző módon kontrasztos, ezért mintegy térben érzékeljük a kompozíció középpontjában ülő macskaforma testet. A figurára helyezett négyszögek más értelmezéseknek is utat nyithatnak, szabadon asszociálhatunk akár egy emberi fejre is.

„Az absztrakciónak pont az a nehézsége, hogy elvonatkoztatok ugyan, de közben mindvégig van egy köldökzsinór, tehát a látottakat mindvégig vissza kell tudni kötni valamilyen értelmezési ponthoz” – mondta alkotói módszeréről.

Három, egymás melletti vásznon egyértelműen fejeket, arcokat látunk. Az élénk színekkel megkomponált sorozat mintegy eljátszik az emberi fej, arc formáival.

Bak Imre kiállított képeinek jól megszerkesztett, mégis játékos kompozícióival a posztmodern hagyományait felelevenítve bizonyítja, hogy képes időről időre megújulni. A Helyzet vibráló színű anyagával egyben arra ösztönzi magát, hogy saját festészetén belül a korábbiakon alapuló, ám újfajta struktúrákat, remek képeket hozzon létre.

A kiállítás június 3. és július 16. között látogatható a budapesti acb Galériában.