A csendbontás horrorja

A sokáig lenézett horror műfajának az 1960–1970-es években volt az első nagy reneszánsza, amikor a Rosemary gyermeke, Az ördögűző vagy az Ómen mögé hollywoodi stúdiók álltak, nagy költségvetésből készültek, és nem utolsó sorban az olcsó vérengzés vagy a gyomorforgató jelenetek helyett a pszichológiai terrorra, sőt a lélektani drámára helyezték a hangsúlyt. Bizonyos értelemben ezeket „elevenítették fel” a 2000–2010-es évek horrorfilmjei is, amelyek újabb reneszánszt hoztak a zombik belsőségeibe és sorozatgyilkosok áldozatainak vérébe fulladt zsáner számára. A Babadook, a Nyers, a Kokszongi sirató, az Örökség, a Sóhajok és a Fehér éjszakák is roppant intelligens, kifinomult, lélektanilag is motivált alkotások, amelyeket a zsáner csúcsteljesítményei között tarthatunk számon.

A horrorreneszánszhoz sorolható még a Valami követ, a Madarak a dobozban és a Hang nélkül is, amelyek szintén meghaladták az olcsó vérengzést, a karakterdrámákra fókuszáltak, ha annyira nem is dolgozták ki azokat, mint a korábban említett modern klasszikusok, és ami még fontosabb, hogy egy-egy, formailag is kreatív ötletre építették fel a cselekményüket. A Valami követ a főhősnőével együtt a néző látóterét is lekorlátozta, a Madarak a dobozban, ha bátortalanul is, de a szereplőkével együtt a befogadó szemét is eltakarta, a Hang nélkül pedig több-kevesebb sikerrel a csenddel játszott el. Ez utóbbiban egyértelműen megvolt a potenciál a folytatásra, amelyet az író-rendező-színész, John Krasinski szerencsére el is készített újfent felesége, Emily Blunt segítségével.

A főszerepben ismét az Abbott család tagjait láthatjuk immár a Krasinski által játszott apa, Lee nélkül, aki csak az igen hatásos, múltban zajló nyitójelenetben tűnik fel újra, mivel az előző filmben feláldozta magát szeretteiért. A múltbeli képsorok bemutatják, hogyan szabadult el a káosz a Földön, és miként csaptak le először a vak, extrém módon kifinomult hallással rendelkező földönkívüli szörnyetegek. Ezt követően azonban a sztori ott folytatódik, ahol a Hang nélkülben véget ért: Evelyn (Blunt) halláskárosult lánya, Regan (Millicent Simmonds) hallókészüléke segítségével a hősök ártalmatlanították az egyik rájuk támadó lényt, ám nem maradhatnak a farmon, úgyhogy túlélők után kutatva útra kelnek Marcusszal, a lány testvérével (Noah Jupe) együtt. Egy jelzőfényt követve Emmettre, a család régi barátjára (Cillian Murphy) bukkannak, akinek feleségét és gyerekeit megölték az idegenek. Eleinte nem akar segíteni, ám amikor Regan felfedez egy dekódolt üzenetet, amely további, életben maradt emberekhez vezetheti el őket, kénytelen feladni kívülállását, mivel a makacs lány a vonakodó családtagjait és a férfit otthagyva, egyedül kel útra a jel forrásához.

A Hang nélküllel az volt a gond, hogy bár első harmadában nagyon ügyesen építette fel a cselekményt a csendben maradás kényszerének motívumára, később számos ponton felrúgta a saját lefektetett szabályait, illetve kompromisszumokat hozott annak érdekében, hogy széles körben befogadható maradjon a történet. Ezért a film cselekményének második felére jelentősen veszített erejéből, még ha az utolsó nagy összecsapás záró akkordjai kellőképp feszültre sikeredtek is. A Hang nélkül 2-ben az alkotó már nem is vállalkozott arra, hogy tegyük fel, végig jelbeszéddel, szó szerint hang nélkül kommunikáljanak a hősök, vagy hogy csak Regant kövesse a kamera, az ő nézőpontjából legyen elmesélve a történet, így tulajdonképpen némafilmet kelljen befogadnunk. Krasinski megelégedett néhány invenciózus jelenettel, így például azzal, amelyben a lány egy vonaton kutat, és egyszer csak feltűnik a vagon végében az egyik idegen lény. A jelenet úgy lett fényképezve, hogy a szörnyet a nézők láthatják csak, Regan még nem, viszont a háttérben szó szerint „hang nélkül” érkezik meg, mivel ekkor éppen a hallássérült hőssel azonosítja a befogadót a film, vagyis gyakorlatilag némafilm, mert zajokat és zörejeket sem hallunk. De a szubjektív perspektívák nem válnak uralkodókká, a klasszikus külső, objektív elbeszélői pozíció marad domináns a játékidő nagy részében.

A feszültséget fokozzák természetesen az olyan motívumok vagy az író-rendező által felállított szabályok, mint hogy továbbra is suttogva, ha lehet, jelbeszéddel kommunikálnak a hősök, valamint Evelyn kisbabáját egy oxigénpalackkal ellátott ládába kell behelyezni, ha netán sírni támad kedve. A cselekményvilág továbbra sem mentes logikai bukfencektől vagy kompromisszumoktól, így ha a történet főszereplői vétenek hibát, a Hang nélkül 2. jóval „engedékenyebb” annál, mint amikor egy mellékkarakter vagy rossz szándékú figura csap zajt. A cselekmény elején például Marcus belefut egy medvecsapdába, hatalmasat ordít, édesanyja csak pár másodperc múlva fogja be a száját. Tétovázó hőseink a cselekménylogika szerint rég halottak lennének, de szükségképp túlélik a támadást, mert a szörnyek „késnek”. Ellenben amikor ellenséges emberek támadnak Reganre és Emmettre, elég egy pisztolylövés, hogy szinte azonnal ott teremjenek a helyszínen (egy kikötő) az idegenek lények.

Kétségtelenül jót tett a Hang nélkül 2-nek, hogy egyrészt az első résznél is letisztultabb a cselekménye, másrészt, hogy az erős, határozott férfikaraktert, Lee-t kiiktatta megformálója, John Krasinski a filmből. Ugyan az említett nyitó flashbackjelenet a múltban játszódik, de ez sem töri meg az egyenes vonalú cselekményt, mert a prológust leszámítva a többi akció jelen idejű. A lecsupaszított, „áramvonalasított” sztori és a határozott, egyértelmű célok dinamikusabbá, fókuszáltabbá tették a Hang nélkül 2-t. Két fő célja van a hősöknek, illetve Regannek: meg kell találni a többi túlélőt, akik a jelet küldték egy rádióüzeneten keresztül, ugyanakkor tovább kellene fejleszteni a lány magas frekvenciájú hangfegyverét, amellyel ártalmatlanítani lehet a földönkívüli monstrumokat. Az első részben ehhez képest voltak üresjáratok még úgy is, hogy alapvetően feszes sci-fi horror-thrillerként működött az is. Ám míg abban a puszta túlélésre került a hangsúly, és az események javarészt a családi farmon, illetve környékén zajlottak, addig a folytatás – nem csak az utazás miatt – tart is valamerre, ígér is valamit, távlati terveket vázol fel, amelyek miatt sokkal inkább érződik nagyjátékfilmnek, semmint egy tévésorozat felvezető, a hangulatot és a világot megalapozó epizódjának (pilotjának). Kétségtelen ugyanis, hogy a Hang nélkül jobban működne sorozatformátumban, amelyben több idő jutna a karakterek kidolgozására, azonban a második rész mozgalmasabb és lineáris, egyértelműbb, letisztultabb sztorija már sokkal inkább passzol a nagyvásznakhoz. Igaz, John Krasinski nem tudta megállni, hogy tévésorozatokra jellemző cliffhangerrel, vagyis a folytatás iránti érdeklődést felfokozó, nyitott befejezéssel zárja le a cselekményt.

Lee kiiktatása dramaturgiai szempontból mindenképp jótékony hatással volt a gyerekhősökre, mind Regan, mind Marcus jobban kibontakozhattak, ha amúgy Emily Blunt Evelynje az előző részhez képest sótlanabb, kevésbé izgalmas karakter lett is. A prímet egyértelműen Regan viszi, akit Krasinski gyakorlatilag a folytatás főhősévé avatott. A valóban hallássérült Millicent Simmonds nagyszerű, természetes és autentikus játékának is köszönhetően a lány karaktere felettébb izgalmassá válik, mert bár hatalmas klisé manapság, hogy a nő okítja a férfit, a gyermek meg az apát (ebben az esetben az apakaraktert, a Cillian Murphy által remekül megformált Emmettet), de a Hang nélkül-univerzumban ezt abszolút elfogadhatjuk. Azért is volt szerencsés a klasszikus maszkulin férfit, Lee-t kiiktatni az első részben, mert az ő hiányában mutatkozik csak meg igazán, hogy a civilizáció összeomlásával a hagyományos családmodellnek és nemi szerepeknek is végleg búcsút inthet az emberiség. A nő feladatköre végképp nem korlátozódhat a gyereknevelésre és a háztartás vezetésére (Evelyn inkább tradicionális anyafigura volt a Hang nélkülben), ahogy a gyerekeknek is ideje korán fel kell nőniük, ha életben akarnak maradni, vagy meg akarják óvni szeretteiket, társaikat. Regan önálló utazása, útra kelése érettségét jelzi, és érzékelteti, hogy ebben a világban nincs visszakozás, mindenkinek ki kell vennie a részét a nehéz feladatból, a világ megmentéséből. Ismét egyszerű a Hang nélkül 2., mégis életszagú, hiszen a civilizáció burkának felbomlása után az ember életben maradása újra a darwini törvények függvénye, főleg olyan körülmények között, ahol vérszomjas szörnyetegek állnak a tápláléklánc csúcsán. Így ha burkoltan is, de a film rávilágít arra, hogy a tradicionális nemi szerepek civilizációs, ideológiai konstrukciók, valójban férfi és nő, gyerek és felnőtt egyaránt lehet erős, aktív, cselekvő egyén.

A Hang nélkül 2. akciójelenetei is nagyon rendben vannak, sőt határozott javulás érezhető ezen a téren is az első részhez képest. Feszült volt a Hang nélkül végső leszámolása, de a folytatás rálicitál erre, igencsak izgalmasra és roppant ötletesre sikeredett a film csúcsjelenete. Az ebben látható harc vagy harcok egyszerre elkeseredettek, a sci-fi horror zsáneréhez képest életszerűek, ugyanakkor jól megkoreografáltak, akár a remek nyitójelenet, amelyben egy relatíve hosszú beállításban, a családi autó hátsó üléséről figyeljük a gyerekekkel együtt, hogyan próbál meg édesanyjuk manőverezni a szörnyek érkezését követően kialakult káoszban. Kár, hogy az utolsó, nagy akciójeleneteket párhuzamos vágással állították egymás mellé, hogy még pörgősebb legyen a finálé, ám majdnem az ellenkező hatást érték el a film készítői. Persze a ló túlsó oldalára nem estek át, így mint korábban említettük, ettől még összességében igen hatásos a végső leszámolás.

A Hang nélkül 2. tehát nemcsak jól sikerült folytatás, hanem jobban is sikerült, mint elődje. A legnagyobb probléma ugyanaz vele, mint az első résszel, hogy bár ez inkább működik önálló játékfilmként, és nem érezzük pilotnak, mégis sajnálhatjuk, hogy csak alig másfél órás, mert ezekben a karakterekben, illetve a világban sokkal több potenciál van, kár elpazarolni őket másfél órás mozifilmekre. A rövid játékidő miatt óhatatlanul túl gyors a tempó (az említett párhuzamos vágás csak tovább fokozza a sietséget), John Krasinski nem időz el túl sokáig a másik túlélők táboránál, vagy nem nagyon szán időt az ellenséges emberi karakterekre sem. Holott az első két részben felvázolt posztapokaliptikus világ ezerszer eredetibb, mint az unásig túlnyújtott, évadról évadra egyre rosszabb The Walking Dead sorozaté, így jó lenne, ha Krasinski és Emily Blunt egy mozifilmtrilógiánál gazdagabb Hang nélkül-univerzumban gondolkodnának.

A film adatlapja.