„Minden kritika betalál, a pozitív felvillanyoz, a negatív lelomboz, de alkotóként ezt el kell fogadni” – Mécs Mónikával, A feleségem története producerével beszélgettünk

A cannes-i filmfesztivál versenyprogramjának részeként mutatták be Enyedi Ildikó legújabb filmjét, A feleségem történetét. Füst Milán világhírű regényének adaptációjában a holland Störr kapitány egy bájos francia nőt, Lizzyt veszi feleségül, kapcsolatukat azonban beárnyékolja, hogy a férfi úgy érzi, felesége sosem lehet igazán az övé. Féltékenység, a szerelem mibenléte, a férfi-női kapcsolatok rétegeltsége, ezek a témák, kérdések határozzák meg Füst regényét, valamint Enyedi Ildikó adaptációját. A filmet a cannes-i közönség lelkesen fogadta, az európai kritikák is pozitívak voltak, néhány amerikai lap azonban keményebb hangot ütött meg a mozival szemben. Erről, a film elkészültéről Mécs Mónika producert kérdeztük.

Enyedi Ildikó több helyütt említette, hogy a Testről és lélekről nemzetközi sikere után jött egy „most vagy soha” – érzés, hiszen úgy tűnt, végre itt a lehetőség, el lehet készíteni a harminc éve meglévő filmtervét. Hogy nézett ki pontosan a folyamat, hogyan kerültek képbe a koprodukciós partnerek?

A Testről és lélekről valóban nagyon szép fesztiválkört tudhatott magáénak, az Arany Medve és az Oscar-jelölés után,  Ildikóval elkezdtünk azon gondolkodni, hogy mi is lehetne a következő projekt. Ekkor jött, hogy talán most, a nemzetközi figyelem és a díjak hatására lehetőségünk lesz elkészíteni azt a filmtervet, amely Ildikó idestova harminc éve dédelgetett álma. Felmerült, hogy tartsuk-e Magyarországon a produkciót, de átgondolva, Füst Milán regénye sem magyar környezetben, magyar szereplőkkel játszódik, így volt lehetőség a nemzetközi koprodukcióra, mi pedig szerettük volna eljuttatni a filmet a nemzetközi közönséghez, a lehető leghatékonyabb módon.

Egy írás úgy fogalmazott, hogy ahogy ön és Enyedi Ildikó meghatódva fogadta a közönség tapsát, az „a magyar női filmesek diadala”. Önben volt ilyen érzés?

Sokkal erősebb volt az az érzés, hogy egy ilyen hosszú munkafolyamat után mennyire jól esik a közönség túláradó szeretete, hogy ilyen lelkesedéssel fogadták a filmet. Ekkora sikerre tényleg nem számítottunk, és óriási öröm, hogy egy magyar művet így át tudtunk adni a nézőknek.

Hogy érintette a stábot a vegyes kritikai visszhang? Az európai kritikák többségében pozitívak voltak, néhány amerikai lap azonban elég szigorú volt a filmmel.

Tulajdonképpen egy érzelmi hullámvasúton ültünk. Azt tudni kell, hogy a cannes-i közönség nagyon kritikus, ha nem tetszik nekik egy alkotás, azt jelzik is, sőt, akár a termet is elhagyják. Így az, hogy ők ennyire jól fogadták a filmet, igencsak megnyugtatott minket. Aztán kijöttek az első amerikai kritikák, és némelyik nagyon szigorú volt. Mintha egy  más filmet néztek volna, mint az európaiak, vagy a franciák, akik viszont méltatták a filmet. Minden negatív kritika betalál, de alkotóként ezt el kell fogadni.

A feleségem történetét szeptemberben mutatják be Magyaroszágon, az eredeti nyelvű változat mellett készül magyar szinkron is. Mi lehet a realitás az itthoni fogadtatás tekintetében?

Nagyon remélem, hogy minél többen megnézik majd a filmet. Az tény, hogy ez egy nehéz mozi, ami igénybe veszi a nézőt, figyelni kell a nüanszokra, apró rezdülésekre, egészen biztos, hogy nem mindenki tud majd menni a történettel. Hogy kit és milyen téma érint meg az attól is függ, hogy maga a néző milyen élt szakaszban van, tud-e kapcsolódni, témához, az rezonál-e vele. De bízom abban, hogy sokan értékelik majd a filmünket, nekik biztosan maradandó élményben lesz részük.

A képek A feleségem története Facebook-oldaláról származnak.