dunszt.sk

kultmag

Elérhető közelségbe kerültek a világ leghíresebb festményei

A Google Cultural Institute kezdeményezésében jött létre az a projekt, amely lehetővé teszi, hogy világhírű műalkotások ezúttal a számítógép képernyőjén keresztül, ultranagy felbontású, gigapixeles képek formájában váljanak megtekinthetővé. Így az olyan festmények, mint Vermeer Leány gyöngy fülbevalóval, vagy Van Gogh Csillagos éj című alkotása korábban nem tapasztalt részletességgel kerülnek elérhető közelségbe.

„A művészet szépségének és erejének nagy része a részletekben rejlik – nyilatkozta Ben St. Jones, a Google Cultural Institute mérnöke. ‒ Csak akkor tudod teljes mértékben értékelni az olyan alkotók zsenialitását, mint Monet vagy Van Gogh, ha olyan közel állsz egy-egy remekműhöz, hogy az orrod majdnem hozzáér.”

Hozzátette, hogy a festményeknek ez a fajta megtapasztalása nem lenne lehetséges egy múzeumi látogatás során, a Google azonban újfajta megfigyelést tesz lehetővé. „Rázoomolni ezekre a képekre ahhoz áll közel, mintha egy nagyítóval sétálnánk oda az eredetihez.” 

Az időigényes és megfelelő szakembereket követelő projekt első öt évében mindössze 200 gigapixeles képet tudtak megosztani, az Art Camera elnevezésű új típusú eszközzel azonban már több mint 1800 festmény tekinthető meg.

A Google Arts & Culture szerint ez a technológiai áttörés nem csak sajátos élményt nyújt a műalkotások megismerésében, függetlenül attól, az érdeklődőknek van-e lehetőségük személyesen is megtekinteni a képeket, hanem a kulturális örökség megőrzésében is segít. „Legnagyobb művészeink számos képe törékeny, fényre és páratartalomra érzékeny. Az Art Camera segítségével a múzeumok megoszthatják ezeket a felbecsülhetetlen értékű alkotásokat a nyilvánossággal, miközben arról is gondoskodnak, hogy megőrizzék őket a jövő generációi számára.”

A projekt többfajta módot nyújt a műalkotások megtekintéséhez: a háromdimenziós élmény illúzióját kelti az úgynevezett street view, azaz utcakép opció, amely a nézőket a képgaléria termeibe helyezi. Az Art Projector nevű, kiterjesztett valóság technikáján alapuló alkalmazás pedig lehetővé teszi, hogy a festményeket teljes méretükben láthassák az érdeklődők.

Az online galéria a Google Arts & Culture oldalán tekinthető meg, az eredeti cikk pedig itt olvasható.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket