dunszt.sk

kultmag

Brendan Fraser is csatlakozott Martin Scorsese legújabb filmjéhez

Alakul Martin Scorsese legújabb, Killers of the Flower Moon című filmjének szereplőgárdája, a legendás rendező ez alkalommal egy , az 1920-as években játszó thrillert készít majd, mely David Grann azonos című regényén alapul. A szerző valós bűnesetek alapján mutatta be egy oklahomai kisközösség életét és bűneseteit. Ebben az időszakban az olajmezőknek köszönhetően nagy gazdagságra tettek szert Oklahoma indiánjai, ám sokukat épp ezért gyilkolták meg, az FBI pedig történetében először ekkor nyomozott sorozatgyilkosság ügyében.

A film szereplőgárdája már eddig is remeknek tűnt, hiszen a legendás rendező két kedvenc színésze, Leonardo DiCapro és Robert De Niro is szerepet vállalt a készülő alkotásban, a főszerepet pedig a korábbi években egyre többet foglalkoztatott Jesse Plemons kapta.

Most pedig egy újabb ismert, ám az utóbbi időben eltűnő színész csatlakozott a stábhoz. Brendan Fraser is fontos szerepet kap majd a filmben, a hírek szerint egy ügyvédet játszik majd.

Érdekesség Scorsese legújabb filmjével kapcsolatban, hogy bár a rendező többször kritizálta a streaming-szolgáltatókat, ez lesz a második filmje, amit ilyen platformra készít, ezúttal az Apple lesz az alkotás otthona. A premierdátum egyelőre nem ismert.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket