Mennyit ér a lovagi becsület?

Az Artúr-mondaköri történetek a mai napig bőséges alapanyagul szolgálnak a filmkészítőknek, hiszen olyan örökérvényű igazságokra keresik a választ, mint a becsületesség, a bátorság, és önmagunk megvalósítása valamilyen magasztos cél elérése érdekében. A lovagi erények és a hozzájuk kapcsolódó középkori legendák ugyanúgy megszólítják a modern világ emberét, mint tették azt évszázadokkal korábban. Egy késő 14. századi lovagregény megfilmesítése kapcsán a rendező részben arra vállalkozik, hogy úgy interpretálja a történetet, hogy egyszerre őrizze meg a forrásanyag esszenciáját és mondjon valami újat a jelenkor nézőjének. Egy klasszikus mű adaptálásánál – legyen az szerzővel ellátott vagy ismeretlen szerzőtől származó – egy olyan alkotás keletkezik, mely tükrözi az aktuális korszellemet (a különböző társadalmi, politikai és filmkulturális áramlatokat), miközben reflektál, értelmezi az eredeti szöveget, a rendező egyfajta értelmező olvasatot hoz létre, ami további diskurzusokat indíthat el.

Ezt az adaptálási szellemiséget követte a mindössze negyvenéves amerikai filmrendező, David Lowery, aki legújabb filmjében, a The Green Knightban az Artúr királyhoz köthető legendák közül Sir Gawain és a Zöld Lovag című költeményt vitte vászonra. Ez az alliteráló verses lovaghistória Artúr király ifjú unokaöccsének, Gawainnak a kalandját meséli el: Camelot várában a karácsonyi ünnepséget egy rejtélyes idegen, a Zöld Lovag felbukkanása zavarja meg, aki próbatételre invitálja Artúr dicső lovagjait. A fogadás szerint bárki kiállhat ellene, viszont az illető cserébe vállalja azt, hogy egy év múlva a zöld ismeretlen viszonozni fogja az ütést. A kerek asztalnál ülők közül egyedül Gawain fogadja el a kihívást, majd egyetlen kardcsapással leüti a Zöld Lovag fejét. A könnyen jött győzelemnek azonban ára van, a lovag felveszi a fejét a földről és emlékezteti támadóját, hogy egy év múlva ismét találkoznak. A fiatal fiúnak a rá váró út során be kell bizonyítania, hogy méltó a lovagi címre, és birtokában van az azzal járó erényeknek.

A The Green Knight egy középkori miliőbe helyezett felnövéstörténet (coming-of-age sztori), melyben a mai felnőni nem tudók/akarók (milleniálisok) megfelelője Gawain, akivel rögtön egy bordélyházban találkozunk – szeretője egy vödör hideg vízzel ébreszti és küldi el a fiút, mivel jelenése van az aznapi karácsonyi ünnepségen. A mulatság előtt még az anyjával is találkozik, aki megrója fiát, mondván, nem lovagokhoz méltón él (mise helyett nők). Gawain még nem számít igazi lovagnak, még nem vitt véghez hősi tetteket, az anyjától és a nagybátyjától, Artúrtól jövő elvárás megfelelési kényszert és bizonyítási vágyat szül benne, miközben valójában maga sem biztos abban, hogy tényleg erre vágyik-e (lásd viszonyát egy rangon aluli parasztlánnyal), és a lovagi lét és trónöröklés (Artúrnak nincs gyereke, így a trón várományosa Gawain) csupán privilégium.

A Zöld Lovaggal való összecsapás lehetőséget nyújt számára, hogy kiérdemelje a lovagi címet, azonban az előre be nem látható következmények váratlanul érik, így amikor közeledik a találkozás dátuma, és elindul a nagy útra, Gawain kételyekkel és félelemmel vág bele a sorsát megpecsételő kalandba. A zöld kápolna elérése napokba, hetekbe telik, ez idő alatt az ifjú különböző akadályokba ütközik, melyek közvetetten a lovagi rátermettségét hivatottak próbára tenni (például nagylelkűség, barátság, tisztaság). Lowery a narratíva ezen részén főként a walesi történelem és mitológia elemeire támaszkodik, ilyen (Szent) Winifred vagy a walesi óriások megjelenése. A végső állomás előtt, a teljes kimerülés határán éri el Lord Bertilak várát, aki feleségével oltalmazása alá veszi Gawaint, az itt eltöltött három nap szintén lovagi erényeinek bebizonyítására szolgál.

Az indiai szülőktől származó, de Londonban született brit Dev Patel egy olyan Gawaint kelt életre, aki olykor egy antihős attribútumait hívja elő. Hajszolja az élvezeteket, ugyanakkor a dicsőség is vonzza, szeretne megfelelni az udvari elvárásoknak, ám az igyekezete néha kevés, nem ismeri fel, hogy bizonyos helyzetekben mit várnak el tőle (ilyenek az út során szembejövő kihívások), az eszményi kép ott lebeg előtte, ő azonban húsvér ember hibákkal, félelmekkel és vágyakkal. Az, hogy David Lowery őt választotta egy hagyományosan fehérbőrű karakter megformálásához, egyrészt illeszkedik abba a trendbe, melyet Dev Pateltől korábban láthattunk már (David Copperfield rendkívüli élete), vagyis a blind castingot, amikor bőrszíntől, rassztól függetlenül választanak színészt, másrészt utalhat a mai brit társadalom multikulturalizmusára, harmadrészt reflektálhat a Brit Birodalom kolonizáló törekvéseire, melynek során többek közt Indiát is uralmuk alá vonták, gyarmatosították. A brit színész oldalán illusztris színésztársulat vonul fel: Gawain szeretőjét az Oscar-díjas Alicia Vikander alakítja, Lord Bertilakot az ausztrál Joel Edgerton, Gawain anyját, a varázslónő Morgan le Fay-t Sarita Choudhury, az idősödő Artúrt és a királynőt Sean Harris és Kate Dickie.

A rétegzettség és halmozott szimbolizmus a film egyik irányítóelve, így fordulhat elő, hogy a keresztény és pogány jelképek, motívumok keveredése egy olyan világot kreál, melyben a két ellentétes hitrendszer megfér egymás mellett; varázslók, talizmánok, megbűvölt róka, valamint bibliai utalások (bűnbeesés, megváltás), keresztény ünnepek (karácsony) ugyanúgy jelen vannak.

A rendező korábbi filmjeinek (Elliott, a sárkány, Kísértettörténet) ismeretében nem meglepő, hogy a gazdag és izgalmas tanmeséhez egy magával ragadó atmoszférát teremtett. A színek használata (hideg szürke, zöld, barna) a valós természeti helyszíneken felvett jelenetek (Írország), a szürreális képsorok (látomások), az asszociációs montázs és hosszú beállítások behúzzák a nézőt, végig követjük Gawain kálváriáját, fizikai és mentális harcait. A vizuális formanyelvi eszközök mellett jelentős a Daniel Hart által komponált egyházi zene – kórusbetétekkel és pengetős hangszeres kísérettel tűzdelve –, a kép és a hang egy különleges, emelkedett hangulatot hoz létre.

A narratíva fejezetekre tagolt, az évszakok múlását bábjátékkal prezentálják, ugyanakkor az idő érzékelése szubjektív, míg a korhű környezet a realizmust erősíti, addig a stilizált valóság a fantasztikumot támogatja. Ez a kettősség jellemzi a dialógok nyelvezetét is, a figurák egyszer archaikus dialektusban szólalnak meg, máskor pedig modern nyelvjárásban, a párbeszédek ezáltal némi humorral oldják az egyébként komor mélylélektani drámát. David Lowery egy interjúban elárulta, hogy olyan filmek szolgáltak inspiráció gyanánt, mint Francis Ford Coppola 1992-es Drakula horrorja (látvány), Ron Howard 1988-as Willow fantasyje (vizuális effektek), vagy Sofia Coppola Marie Antoinette-je (kosztüm, látvány, illetve van egy jelenet, ami szinte egy az egyben replika). A film nézése közben felidézhetjük Bergman A hetedik pecsét című filmjét, melyben a keresztes hadjáratból visszatérő lovag és a Halál között szellemi párbaj bontakozik ki, miközben az egzisztencialista filozófiát és az identitáskeresést boncolgatják. A magyar irodalomban is találunk Gawain történetéhez hasonlót, Arany János Toldi című elbeszélő költeményében szintén egy középkori, mitikus alak áll a fókuszban, aki az önazonosság zavarával küzd, a mű az ő kiteljesedését mutatja be kalandok és lelki harcok mentén.

A korábbi Artúr-legendák megfilmesítésétől eltérően a The Green Knight egy lassú tempójú, meditatív, absztrakt, misztikus külső és belső utazás, melynek során a főhősnek egyszer s mindekorra fel kell nőnie, szembe kell néznie a sorsával, legyen az dicső halál vagy szégyenteljes élet. David Lowery a végkifejletben eltér a költemény megoldásától, az abban rejlő, önmagában sem egyszerű morális üzenetet átfogalmazza, és egy olyan lezárást kínál, mely mindenképp további értelmezésre és reflektálásra ösztönzi a befogadót.

A szerző a filmet Németországban látta, magyarországi forgalmazásról egyelőre nincs információnk.

A film adatlapja.