Előadást temet a Proton Színház
Augusztus végén lehet utoljára látni Mundruczó Kornél Nehéz istennek lenni című rendezését.
A többszörösen díjazott előadás megjárta egész Európát, majd Velencében búcsúzott a külföldi közönségtől, és most a 75. jubileumi előadással a magyar közönségtől is búcsút vesz. A Proton színház első saját gyártású, 11 éve bemutatott előadását 2021. augusztus 27-én, 28-án és 29-én a Gyömrői út 156. szám alatt található raktárban láthatjuk utoljára. A jegyértékesítésben az Örkény István Színház a közreműködő.
„Lemeztelenítés, kínzás, lelki terror és gyilkosság – az előadásban Mundruczó Kornél kegyetlenül szembesíti nézőit az erőszakkal. (…) A színpadon ugyan nem folyik igazi vér, mégis fájó nézni ezt a valóságshow-t. (…) Az elvágyódás érzelmes pillanatai a zenés betétekben jelennek meg, amikor a színészek a kamionban található minden lehetséges eszközön zenélni kezdenek, legyen az szemetes, vasaló vagy akár varrógép.”
nachtkritik.de
Jegyek elérhetőek itt.
Váradi Annamária – Láng Annamária
Andrea – Wéber Kata
Zita – Kiss Diána Magdolna
Emőke – Tóth Orsi / Gera Marina
dr. Varjassy Károly – Rába Roland
Attila – Bánki Gergely
Omar – Katona László
János – Derzsi János / Friedenthal Zoltán
Varjassy Rudolf – Szemenyei János
Doktor – Nagy Zsolt
DÍSZLET, JELMEZ: Ágh Márton
FÉNY: Éltető András
ÍRTA: Mundruczó Kornél, Bíró Yvette
DRAMATURG: Petrányi Viktória, Zabezsinszkij Éva
ZENE: Szemenyei János
RENDEZŐASSZISZTENS: Büki Dóra
RENDEZŐ: Mundruczó Kornél
Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!