Művészek gyerekkori rajzaiból készül kiadvány
Izgalmas kiadványt készít Daniela Čarná és Lucia Kotvanová szlovák szerzőpáros: képzőművészek gyerekkori rajzaiból nyújtanak válogatást, szövegszinten pedig azzal foglalkoznak, hogy az egyes művészek milyen utat jártak be gyerekkoruktól a professzionális művészetig. E történetekből pedig kirajzolódik, hogy az alkotás, legyen az bármilyen léptékű, a gyerekkor szerves része. Vannak egyének, akik a kezdetektől tudták, hogy művészek akarnak lenni és vannak, akik teljesen más irányba orientálódtak. Vannak, akiket a szüleik támogattak és fejlesztettek, vannak, akiket egyáltalán nem. Az életutak gyerekrajzok általi rekonstruálása izgalmas olvasmány lehet a képzőművészeti szcéna iránt érdeklődőknek, de gyakorló szülőknek is, hogy a korai kreativitási gyakorlatokhoz nagyobb érzékenységgel viszonyuljanak.
A kiadvány anyaga készen áll, a szerkesztők azonban közösségi finanszírozással szeretnék állni a kiadási költségeket. A projektbe még be lehet szállni, további részletek és a kiadványban szereplő művészek listája itt elérhető.
A készülő kiadványhoz kapcsolódó kiállítás szeptember 19-ig látogatható a pozsonyi Kunsthalle LAB-ban.
Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!