dunszt.sk

kultmag

Ezüstmadár és a Biciklis

A somorjai At Home Galleryben augusztus 26-án 19.30 órai kezdettel lesz látható Szemző Tibor Ezüstmadár és a Biciklis című mozikoncertje.

Hipnotikus mozikoncert vezet be egy zarándok tudós belső világába, időtlenségbe vesző perspektívából. Szemző Tibor nem először foglalkozik Kőrösi Csoma Sándor életével és alakjával. Az előadás a 2006-ban bemutatott, Az élet vendége című film után, ezúttal saját szavai alapján idézi meg Kőrösi Csoma Sándort: a mozikoncert narratívája arra a beszámolóra épül, amelyeket Csoma bizonyos Kennedy századosnak írt első tibeti útjáról Indiába visszatérve, miután a Brit hatóságok kémkedés gyanúja miatt tartották fogva. Megszólal Gerard doktor is, a brit orvos, aki a kolostorában kereste fel őt a Himaláyában. A szövegek forrása Duka Tivadar: Life and Works of Alexander Csoma de Körös című könyve, míg a hindu világ Francis Bain varázslatos elbeszéléseiből szűrődik be az előadás egy-egy jelenetébe. A személyes hangvételű, Szemző hangján megszólaló narráció és a film hangjai köré az énekes szólista Kéringer László és hangszeres a szólista Gőz László teremtenek egyedi hangzó világot, amelyek intimitását azok bensőséges, improvizatív jellege adja. Az előadás a filmek-szövegek-zene különleges egységével idéz meg kelet-nyugati átjárókat, egy időn túli világot.

Szemző Tibor – rendezés, zene, narráció
Gőz László – fúvós hangszerek, élő elektronika
Kéringer László – ének
Szaladják ‘Taikyo’ István – operatőr
Roskó Gábor, Papp Kása, Kolozsváry Bálint – animációk

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket