dunszt.sk

kultmag

Tömegek tiltakoztak Varsó vezető kortárs művészeti múzeuma ellen

Péntek este rendőrautók sorakoztak fel Varsó egyik leglátogatottabb múzeuma előtt, hogy fenntartsák az intézmény ellen tiltakozók közötti rendet. Az Ujazdowski Castle Center for Contemporary Art nemrég indított kiállítása a kritikusok szerint ugyanis antiszemita, rasszista és iszlamofób üzenettel bír a kifejezés szabadságát támogató felszín alatt. A Political Art című kiállítás több vitatott művészt felsorakoztat, célul pedig a cancel culture (eltörléskultúra) jelenségével való szembeállást tűzték ki.

Ez a múzeum második kiállítása, mióta Piotr Bernatovicz lett az intézmény igazgatója 2019-ben. Az új igazgatót Lengyelország populista konzervatív pártja nevezte ki. Mióta a párt 2015-ben hatalomra került, több vezető kulturális intézményt a konzervatív ideológiai pályájára állított, a múzeumokat beleértve. A múzeum készült a nyilvánosságtól érkező tiltakozásra, már órákkal a kiállítás megnyitója előtt rendőrautók várakoztak az épület körül.

A kiállítás közel harminc művész munkáit tartalmazza, többek közt a svéd Dan Park alkotásait is, akit 2009-ben tartóztattak le, miután Malmö zsidó közösségi központja elé horogkeresztet és „Zyklon B” feliratú dobozokat helyezett – ezt a gázt használták a zsidók tömeggyilkosságára a holokauszt idején. Park közreműködése a kiállításban egy plakát, amely Anders Behring Breiviket, az elítélt norvég bűnözőt ábrázolja, aki 77 embert ölt meg Norvégiában összehangolt terrortámadások sorozatában.

Az előadás egyik legvitatottabb műve a dán Kristian von Hornsleth alkotása, amely ugandai falusiakat ábrázolt, akik disznóért és kecskéért cserébe vezetéknevüket az övére változtatták. Ezt az ugandai kormány rasszistának és tiszteletlennek ítélte, a művész szerint viszont csak a szólásszabadságot ünnepli vele. „Még ha ez a műsor jobboldali és őrült is volna, meg kellene engedni, mert ez művészet. De ez nem az – valójában egy olyan tér létrehozásáról van szó, amelyben senkinek nem kell semmivel egyetérteni” – mondta.

Úgy tűnik, hogy a művek egy része a baloldali politikai mozgalmakat öleli fel. A kiállításon szerepelt például Tam Hoi Ying hongkongi-kínai fotós munkája, amely számos emberi jogi jogsértést ábrázol Hongkongban.

A kiállítás egyik kurátora, Jon Eirik Lundberg egyetért Hornsleth nyilatkozatával. „Ha nincs szólásszabadság, akkor nincs politikai szabadság. Ha nincs politikai szabadság, nincs védelem. A kisebbség védelmének legjobb módja a szólásszabadság biztosítása” – mondta az Associated Pressnek.

Lengyelországban sokan azt állítják, hogy a kiállítás olyan problémás nézeteket vet fel, amelyek az ország náci megszállása idején követett veszélyes elképzelésekre emlékeztetnek. Az Ujazdowski-kastély alkalmazottja, aki a megtorlástól való félelem miatt névtelen akart maradni, elmondta az Artnet News-nak: „A véleménynyilvánítás szabadsága és a furcsán megértett pluralizmus leple alatt Bernatowicz az intézménybe beengedi a neonáci mozgalommal kapcsolatos embereket, és törli, valamint megbélyegzi a világnézetével összeegyeztethetetlen projekteket.”

Visszamondott például két antifasiszta kiállítást, állítása szerint anyagi hiányosságok miatt, melyeket az év korábbi hónapjaira ütemeztek eredetileg. Az egyik antifasiszta hálózat Lengyelországban azzal vádolta a kurátorokat, hogy demokratikus elveket alkalmaztak „a jobboldali gyűlöletbeszéd közvetítésére és igazolására”.

Az eredeti cikk itt olvasható.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket