Az élet írta

Máté Gábor 2003-as osztályából verbuválódott AlkalMáté Trupp a koronavírus-járvány miatt idén tartotta meg utolsó előadását, amelynek címszereplője Jordán Adél lett.

A hazai színházi alkotói és befogadói diskurzusban különböző intenzitással ugyan, de folyamatosan problematizálódik a kortárs valóságunk színrevitelének az igénye. Ez a diskurzus – leegyszerűsítéssel élve – kortárs drámaszövegek színpadi megvalósításával szándékozik a jelenkor különféle témáit színpadra állítani. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a magyar színház még mindig a drámaorientált színházban gondolkodik, amelynek része egy író, aki felstilizált figurájával képes a társadalmi jelenségek ütőerén rajta tartani az ujját és a finom remegéseket, miként egy hazugságvizsgáló, lekottázza egy drámai szöveg formájában. Ez a hozzáállás a korábbi dramatikus színház esztétikáján keresztül szeretne egy megújhodást létrehozni, és a kanonizáció gesztusával például Pintér Bélát vagy Pass Andreát integrálni Goethe és Shakespeare méltó utódjaként, nem megkérdőjelezve a kánont megalapozó esztétika létjogosultságát.

Ezért nagyon érdekes jelenség, hogy Máté Gábor és legendás osztálya, akik ebben a színházesztétikában és az arra ráépülő színházi világban lettek megkérdőjelezhetetlenül sikeres és fontos alkotók egy olyan előadássorozatot tudtak sikerrel végigvinni, mint amilyen az AlkalMáté előadások. Az elgondolás közismert: minden évben egy-egy osztálytárs életét dolgozzák fel egy közösen kigondolt, megírt, megszerkesztett előadás formájában, majd az előadások után sorsolással döntötték el egymás között, hogy ki lesz a következő személy, akivel foglalkoznak. Mivel mindegyik színész és a rendező is a színházi évad ,,foglyai”, ezért az előadások nyáron jöttek létre, amikor alkalom nyílt a közös munkára.

Az utolsó, Jordán Adél címet viselő előadás a Benczúr Házban került színre. A Benczúr Házban berendezett színházi tér egyszerre idézte megy egy nagyvárosi nyári színházat és egy olasz kisváros lakóházainak közös kis terecskéjén kialakított vásári komédia színpadát. Az előadás díszlete (Kálmán Eszter) egy zsúfolt, mégis egy világ rendezettségét sugalló színházi raktárt idéz fel. Ez a tér képes egyszerre több, Jordán Adél életében mégis azonos teret egyidőben mozgásba hozni (Csiky Gergely Színházat Kaposváron, a Színház- és Filmművészeti Egyetemet és a Katona József Színházat – ha tágabban nézzük, akkor a budai és Keresztes Tamással közös otthont). A látvány így hűen jellemzi a címszereplő személyiségének alapjait, hátterét és létének alapfeltételeit. Megteremti annak lehetőségét, hogy Jordán Adél egyik alapvető konfliktusa végigkísérhesse az előadást.

Az előadásban a címszereplő fő konfliktusát a világban való önnön jogán való érvényesülése okozza. Az egész indul a szülői háttérrel, amely két nagyformátumú színházi embert, Lázár Katit és Jordán Tamást jelenti (az előadásban egy frenetikus jelenetben Járó Zsuzsa és Mészáros Béla jeleníti meg őket). A két nagy kaliberű, tehetséges – és ezzel együtt borzasztó erős jellemmel tarkított – szülővel szemben Adélnak nem volt módja önmaga személyiségét meglelnie. Ezt a bizonytalanságot terjeszti ki az egyetemi szerelmi három-, négy- vagy ki tudja hány szögek (szintén az előadás egyik fénypontja a Dömötör András által játszott Fenyő Iván és az önmagát alakító Mészáros Béla részeg, kibékülős-összeveszős veszekedése, szerelmi vallomásokkal tarkítva). Majd pedig szinte betetőzi az előadás alapján kudarcot vallott házassága Keresztes Tamással (az előadásban Czukor Balázs alakításában).

Az előadás története így azt sugallja, hogy Jordán Adél a szereteten keresztül képes csak önmagát megtalálni, önmagát, mint önálló ember megfogalmazni. A sikertelen – azaz az önfeladást is magában rejtő valódi szereteten alapuló – kapcsolatok mellett két viszony kötelezi Adélt arra, hogy megerősödjék és ,,hallassa a saját hangját”. Az egyik a szerelmi kapcsolata Székely Krisztával (az előadásban Kovács Patrícia játssza), a másik pedig a Keresztessel közös kisfiával való kapcsolata. Ez utóbbi az előadás legsúlyosabb, legélesebb pontja. Czukor Balázs által előadott, első személyben íródott dal a válást megélő gyermek elfojtott sírásaként, panaszaként nyomatékot ad annak, hogy az önmagunk felvállalása nem csak saját magunknak egy húsbavágó kérdés, és nem csak a saját életünket nyomoríthatjuk meg hiányával.

Ha szabad ezzel a közhellyel élnem, az előadásokat lényegében az ,,élet írta”. A fenti rövid vázlatból remélhetőleg kitűnik, hogy az előadás egy szabályos narratívát állít fel, amelyben a kezdeti, frusztrációkat szinte anyatejjel magába szívó Jordán Adél eljut önmaga teljeskörű felvállalásáig. A történet így fejlődéstörténetté válik, sikertörténetté, amelyben hősünk elnyeri a földi boldogság lehetőségét – minden, a személyiségrajzhoz szükséges árnyékkal együtt. A portré kirajzolódik és méltó módon illeszkedik be az osztálytársak tizennégy éven keresztül készülő portréképébe.

Az előadás színháziasságát a játékstílus és az előadást át- és átszövő, a totálokat és ezzel együtt színváltásokat is jelző zenei betétek biztosítják. A színészek bátran és biztos vonalvezetéssel játszanak, amely egyszerre jelzik a rendező és a színészek összeszokottságát, a rendező színészvezetői magabiztosságát és a színészek lassan húsz éves szakmai tapasztalatát. Ebben a valódi közös játékban – az előadás teréhez hűen – helyet kap a színpadiasság, a harsányság és groteszk elrajzoltság minden válfaja. Dömötör András Máté Gábor-paródiája realista szituációból egy groteszk, szeretettel teli, elrajzolt portrét készít a ,,Mesterről”, ahogy Jordán Adél-Péter Kata duója a címszereplő nagymamájának és a címszereplő viszonylatában mer borzasztó harsány, néha már dilettáns lenni. Az előadás letisztult, lekerekített játékszabályrendszer uralja, amelyben minden vadság megengedett. Dargay Marcell vezetésével és Hock Ernő közreműködésével a Trupp színészei különféle dalok segítségével nyomatékosítottak egy-egy helyzetet – és beintegrálták az előadásba Jordán Adél személyiségéhez tartozói énekesi, zenészi vénát is.

Kiváló, összetett, átgondolt és tehetségtől izzó előadás született az AlkalMáté Trupp záróakkordjaként. Két dolog azonban árnyalja az előadás sikerességét. Az egyik, amely a magyar színházi élet szervezettségéből eredeztethető. Mivel érzékelhetően kevés idő állt rendelkezésre az előadás elkészítésére, így az előadás megmaradt a mozaikszerűségben. Persze, mint nyári színház és osztálytalálkozó működhet a mozaikszerűség – és nem igazságos elvárni egy életrajzi előadástól a minuciózus pontosságot –, de a színész szülők viszonyában, az iskolai működésben, a házastársi kapcsolatban megjelent annak lehetősége, hogy ez még nem a teljes kép, nem a teljes feltárás. Ez hiányként jelent meg a számomra.

A másik probléma nem az előadásból, hanem annak közönségéből következik. A nézőtéren javarészt (a harmadik-negyedik előadás alkalmával is) a szakma különböző jeles képviselői foglaltak helyet, szakmán kívüli személyt nem igazán vagy csak nehezen lehetett találni. Ez azért probléma, mert így, a színészi sorsot bemutató, társadalmilag és politikailag releváns kortárs előadás nem került, nem kerülhetett a szélesebb közönség elé, amellyel párbeszédet lehetne kezdeményezni a társadalmon belül az előadásban fellelhető problémákról. Így elkerülhetőek talán azok a médiában megjelent visszhangok, amelyek az előadás kapcsán Jordán Adél szexuális beállítottságáról értekeztek csupán és egy színésznő magánéletének színre vitelét pletykaként értelmezte. Holott az előadásban, miképpen egy Esterházy-regényben, a címszereplő és a főszereplő nevének azonosságát csak a véletlen szerzői szándék okozta. Az előadás maga létrehozza azt az igényt, hogy egyszerre legyen az alkotók számára és a nézők számára önismereti terápia. Az előbbiben számít, hogy ki a valódi személy, az utóbbiban a befogadó maga képes lehet az előadásban megtapasztalt szituációk megélésre, és így megértésére a maga életében. Ennyiben az előadás megteremtette azt a nyitott pozíciót, amely a nézőt beengedni, létezni engedi, tehát nem egy olyan iránymutató, tanulságokat tartalmazó szenteciák zárt rendszeréről beszélünk, amelyben a művészi önkény alárendeltjeként fogadja el a nézőt. Viszont ez a lehetőség kvázi zárt ajtók mögött maradt – a nézőteret elnézve.

AlkalMáté Trupp: Jordán Adél
Az idei előadás szereplői:
Czukor Balázs, Dömötör András, Gál Kristóf, Járó Zsuzsa, Jordán Adél, Kovács Patrícia, Máthé Zsolt, Mészáros Béla, Mészáros Máté, Péter Kata, Szandtner Anna, Vajda Milán

Látvány: Kálmán Eszter
Zenei vezető: Dargay Marcell
Zenei munkatárs: Hock Ernő
Dalszöveg: Máthé Zsolt
Rendezőasszisztens: Mátis Inez
Rendező: Máté Gábor

Fotók: Dömölky Dániel

Benczúr Ház kertje, a megtekintett előadás időpontja: 2021. 08. 08. 20:30