A tékozló apa hazatérése

A magyar filmművészetben Szőts István Emberek a havason című filmje óta kulcsfontosságú a vidék, a táj szerepe, legyen szó Erdélyről vagy az Alföldről. Az Emberek a havason az előbbi, Szőtsnek a háború után készült második, sokáig betiltott nagyjátékfilmje, az Ének a búzamezőkről az utóbbi tájegységen játszódik. A rendező mindkét művében komplex módon használta fel a tájat és annak elemeit, így például az egyénre nehezedő hegycsúcsokat és távoli fákat nemcsak szépnek, idillinek, hanem a hős zaklatott lelki világának kivetüléseként is láttatja a kamera. Szőts István munkássága a hatvanas években kibontakozott modern magyar filmművészet hivatkozási alapja lett, Jancsó Miklós mellett Gaál István, Sára Sándor, Kósa Ferenc és még sokan mások tekintették őt mesterüknek. Tulajdonképpen a kortárs alkotók jelentős hányada is az ő örökségét vitte tovább tudatosan vagy tudat alatt, elég csak az erdélyi tájat komoly dramaturgiai funkcióval felvértező közelmúltbeli thrillerekre, a Víkendre (Mátyássy Áron) és a Valanra (Bagota Béla) gondolni. Nem a szűk értelemben vett Erdélyben, hanem a Máramarosi-havasokban játszódik Krasznahorkai Balázs első nagyjátékfilmje, a Hasadék, amely sok szempontból köthető Szőts művészetéhez, nemcsak a tájábrázolás, hanem bűn- és bűnhődés-története miatt is.

Grassai Bálint (Molnár Levente) befutott magyar orvos, aki feleségével gyermeket vár. Azonban éppen az egyik ultrahangfelvételt követően kapja a telefonhívást, hogy a Máramarosi-havasokban, szülőfalujában élt, szintén orvos édesapja meghalt. A férfi úgy dönt, hazamegy a temetésre, bár arcára aggodalom és feszültség ül ki az utazás közben. A néző sejtheti, hogy nem szívesen látogat vissza Máramarosra, valami sötét titok rejtőzhet a múltjában, az ő és apja, illetve előző kapcsolatából született, magára hagyott 17 éves fia, Simon (Babai Dénes) viszonylatában. Nem is alakul túl rózsásan apa és fia első találkozása, Bálint nyersen veszi át a gyászmenet során a koporsót Simontól, de a fiú sem látja szívesen „tékozló szülőjét”. Bálint a lelkiismeretétől furdalva próbál közelebb kerülni Simonhoz, de nem kizárólag ez készteti őt maradásra: megtudja, hogy gyermeke a helyi bűnszervezet vezére, Dumitru (Orbán Levente) piszkos ügyeibe keveredett, sőt a bűnöző egykori családi otthonára és földjére akarja rátenni a kezét, ráadásul súlyos bűn nehezedik fia vállaira.

Habár a Hasadék az első nagyjátékfilmje, Krasznahorkai Balázs nem pályakezdő filmes, ő a 2000-es évek magyar filmművészetét meghatározó második Simó-osztály (Mátyássy Áron, Kocsis Ágnes, Gigor Attila, Faur Anna) tagja volt, amelyet a névadó tanár, Simó Sándor filmrendező sajnálatos elhalálozása után Grunwalsky Ferenc vett át. Ez nem jelenti azt, hogy eddig nem csinált semmit, sőt kisjátékfilmeket (Hegyek közt – a Hasadék tulajdonképpeni előtanulmánya) és dokumentumfilmeket (Omori asszonyok) is készített, valamint 2005-ös diplomázása után meg is akarta rendezni első nagyjátékfilmjét Egykéthá címmel, de részben a filmtámogatási rendszer 2010–2011-es átalakulása, részben az alkotó művészi útkeresése miatt ez nem valósult meg. Hogy milyen lett volna az Egykéthá, azt már csak a rendezővel készült interjúkból sejthetjük, ám a Hasadék ismeretében kijelenthető, hogy jót tett neki Krasznahorkai „kései indulása” (már ha elfogadjuk, hogy egy filmrendezői pálya igazán a moziban bemutatott nagyjátékfilmmel indul el), mert igen kiérlelt, letisztult, sokrétű, zseniális bűndráma született.

Természetesen az apa–fiú konfliktus a meghatározó cselekményszál, de a különleges hangulat, a képi világ, a tájszimbolika univerzálisabb, vallási-metafizikai kérdéskörök felé is megnyitják a történetet. Elsődleges fontosságú és egyértelmű motívum a „tékozló apáé”, azaz tulajdonképpen a tékozló fiú bibliai történetének inverze bontakozik ki a Hasadékban, de a bűn és bűnhődés, valamint a születés-újjászületés, halál és feltámadás, illetve megváltás témái is megjelennek Krasznahorkai Balázs drámájában. A bibliai történet szerint egy apa fiatalabbik, nagyravágyó fia kiköveteli a rá eső részt a családi vagyonból, és elmegy világgá. Ám amikor elfogy a pénze, nyomorba süllyed, és megfogalmazódik benne a gondolat, hogy rosszul cselekedett, ezért hazamegy, és bocsánatot kér édesapjától, aki nem űzi el, hanem elfogadja annak bocsánatkérését, bátyja nagy irigységére. A Hasadékban fordított a helyzet, nem a fiú, hanem az apa hagyta el a fiát, és a fiúban egyesül a bibliai történet megbocsátó szülője és az irigy, rosszindulatú testvér karaktere, habár Simont nem az irigység, hanem éppen az apátlanság miatti jogos felháborodás teszi megkeseredetté és dacossá.

Krasznahorkai és forgatókönyvíró társai, Lengyel Balázs és Lovas Balázs remekül formálták ezt a példázatot jelenkori történetté, végig feszült a cselekmény pusztán azért, mert a bibliai példázattal ellentétben a Hasadék nem egyértelműen pozitív végkifejlet felé tart, sőt inkább egyfajta fatalizmus hatja át a film szövetét, azaz megoldhatatlannak tűnik a szituáció Dumitru szinte mindenható hatalma és az idegen közeg mint a kívülálló Bálintot legyűrő „nagyobb erő” miatt. Bálint nemcsak „tékozló apa”, hanem bizonyos értelemben Odüsszeusz is, aki ugyan arról a földről származik, ahová a cselekmény elején megérkezett, hosszú távolléte miatt azonban már inkább idegennek érzi magát egykori otthonában. Alfred Schütz társadalomfilozófus is az idegenhez hasonlította azt az embert, aki évek, évtizedek múlva tér haza, mert míg az ember megváltozott, identitása átalakult új otthonában, addig szülőföldjén is más szelek kezdtek el fújni.

A Hasadékban éppen olyan státuszban van Bálint, mint a másik nagy kortárs, vidéken játszódó, westernfelhangokkal bíró film, a Kojot kívülálló hőse: tisztába kellene kerülnie az új játékszabályokkal, amelyeket Dumitru, a helyi kvázi kiskirály teremtett, hogy legalább megértse, milyen módon tudná innen kimenteni fiát. Akár bűnügyi filmmé, pszichothrillerré vagy ostromthrillerré is érhetne a Hasadék, Krasznahorkai Balázs olyannyira felizzítja a feszültséget a bűnszervezet hősöket fenyegető akcióinak tudatosításával, a vezér egyre erőszakosabb ajánlataival, a bűnözőkkel kapcsolatos képkomponálással (az egyik jelenetben például Bálint lopva oson oda a Dumitru hegyi viskójánál dolgozó fiához, a kamera pedig csak homályosan mutatja a háttérben a bandatagok mozgását, illetve halljuk a hangjukat), sőt még fegyverek is előkerülnek a cselekmény egy pontján. A Hasadék azonban nem Víkend, Kojot vagy Valan, nem zsánerfilm: akciójelenetei akármilyen jól komponáltak, Krasznahorkai Balázs akármilyen jól is használja a suspense-t (az információ adagolását és visszatartását a feszültség fokozása végett), műve nem a leszámolás vagy a bűnügy megoldása felé tart. Ebben a történetben Dumitru és a bűnözők nagyon markáns dramaturgiai funkcióval bírnak: többek között ők hivatottak ármánykodásukkal egymás mellé terelni, összehozni apát és fiát.

Nehéz spoilerek, azaz poéngyilkosság nélkül írni a nagyjelenetről, amelyben értelmet nyer a cím, mégis szükséges kitérni rá, mert a Hasadéknak ez dramaturgiai és formanyelvi értelemben is a csúcspontja, képileg és érzelmi töltetét tekintve is a legzseniálisabb epizódja. Legyen elég annyi, hogy Bálint és Simon patthelyzetbe kerülnek, és a menekülés érdekében át kell verekedniük magukat egy nagyon szűk barlangjáraton, ahol nemhogy felállni, de még felülni sem nagyon lehet, bár innen szemükbe vág a fény, amely valahol, az alagút végén, egy hasadékon át szűrődik be. Feszült, gyönyörű képsor ez, amelyet megvalósítani sem volt könnyű, de megérte, mert tulajdonképpen az (újjá)születés folyamatát mutatja be. Egyértelmű, mégsem tolakodó vagy didaktikus, hanem természetes, a hegyvidék jellegzetességeiből következő szülés- és női testszimbólum a szűk alagút és nyílása, amely ki tudja, hová vezet. Az ezt megelőző, tágasabb, de a szereplőket csapdába ejtő terület a „megtermékenyítés” és a „magzat fejlődésének” (azaz az egészséges szülő–gyermek kapcsolat létrejöttének) helyeként, anyaméhként interpretálható, ahol apa és fia kénytelenek dűlőre jutni egymással, pontosabban a „tékozló apa” itt kell, hogy meghozzon egy olyan döntést, amely megmentheti a fia életét, de akár kettejük halálát is okozhatja. Vagyis a Hasadék kulcsjelenetében az a fő kérdés, hogy az orvos, aki gyermekeket segít a világra, most a saját, rég elhagyott fiát újra a világra tudja-e hozni szó szerint (a szűk sziklanyíláson keresztül) és átvitt értelemben (megjavul-e kapcsolatuk, megbocsát-e Simon Bálintnak).

Az említett nagyjelenet is ékes példája annak, hogy mennyire szimbolikus, mennyire fontos dramaturgiai funkcióval bír a táj a Hasadékban, sőt azt sem túlzás állítani, hogy a Máramarosi-havasok hegyvidéke a film harmadik főhőse Bálint és Simon mellett. Krasznahorkai Balázs értelmezésében a hegy a végtelennek tűnő pusztával szemben egyszerre sugároz reményt és potenciális veszélyt, mivel elrejti, ami mögötte van, az pedig lehet bármi, azon túl várhat bánat vagy öröm, rabság vagy szabadság, élet vagy halál, megbocsátás vagy visszafordíthatatlan elidegenedés az emberre. Továbbá természetesen ezen a tájon találkozik egymással a régi és a modern világ, a tradíció és a haladás már csak abban a formában is, hogy Bálint városi, magyar orvos, aki visszatért vidékre, Máramarosra, ahol más szabályok uralkodnak, ahol a hatalom és az egyén kommunikációja még másként, például az ököljog, a „darwini törvények” szerint zajlik. A települést és a hősöket körbezáró hegyvonulatok jó lehetőséget biztosítanak arra, hogy a Dumitru-féle zsarnokok bátran mellőzhessék a felettük álló szabályokat, illetve megteremtsék a sajátjaikat. Ez a zárt rendszer már önmagában feszültséget teremt a Hasadékban, de a sűrű erdőben, a sziklák közt, a szédítő magasságokban és mélységekben, akár az emberi lélek és érzelmek útvesztőiben elveszni sem nehéz.

Krasznahorkai Balázs műve méltán kapta meg a veszprémi-balatoni Magyar Mozgókép Fesztiválon a legjobb játékfilmnek járó díjat, minden szempontból jól átgondolt, remekül kidolgozott, és nem utolsósorban kiválóan eljátszott történet. A profi színészek, Molnár Levente és Orbán Levente nem meglepő módon zseniálisak, ahogy a kisebb szerepben feltűnő Kovács Lajos is. A Simont játszó Babai Dénest, a forgatás előtt szinte az utolsó pillanatban megtalált civil szereplőt pedig külön dicséret illeti persze a castingosok mellett, mert tökéletes választásnak bizonyult, és ahhoz képest, hogy nincs színészi előképzettsége, igen jó munkát végzett. A Hasadék minimalista film, kevés dialógussal és expresszív érzelemmel, inkább a képek nyelvén beszél, ami ugyanakkor nem jelenti azt, hogy nincs hatalmas emocionális töltete. Komor hangulata, viszonylag lassú tempója miatt nem feltétlenül fogja mindenki szeretni, de aki valódi filmélményre, azaz az izgalmas történet mellett szellemi gyarapodásra is vágyik, az feltétlenül váltson jegyet Krasznahorkai Balázs bűndrámájára az őszi magyar filmszezonban!

A film adatlapja.