Egy modern pillantás a fantasztikum jelenére

Keserű József Lehetnek sárkányaid is című művét nyugodtan nevezhetjük hiánypótlónak, ugyanis a fantasztikus irodalmat elemző, magyarul is hozzáférhető szakkönyvek száma – a kedvező tendenciák ellenére – még mindig limitáltnak mondható. Ezért a téma iránt érdeklődők mindig örülnek egy új megjelenésnek – különösen, ha az ilyen komoly célokat vállal, mint Keserű könyve.

A cím zseniális és nagyon sokat ígér: hiszen nem minden nap halljuk valakitől, hogy Lehetnek sárkányaink is. Jó ígéret, de sikerül-e betartani? A magas elvárásokat kicsit lehűti a kötet alcíme, mely bár valamivel szárazabb, közelebbről is megvilágítja, miről is olvashatunk a könyvben: A fantáziavilágok építése mint kulturális gyakorlat. Miért olyan erős bennünk a késztetés, hogy képzeletünkben világokat teremtsünk és lakjunk be? Milyen kapcsolat van a nyelv és a világépítés között? Tekinthetők-e a mai fantasztikus történetek a modern világ mítoszainak? Mit árulnak el rólunk e fantáziavilágok? Ilyen, és ehhez hasonló kérdések feltvetését és megválaszolását ígéri ez az alcím, és rávilágít egy másik fontos dologra: egészen pontosan Keserű azon nézőpontjára, miszerint a fantasztikumot a kultúra szerves részészek tekinti, nem lamentál annak helyén, hányattatott sorsán (magas irodalom-e, vagy populáris, esetleg mély, vagy alföldi-provinciális). Adottnak veszi a létezését és a popularitását, és a többi zsánerrel egyenrangúnak tekinti.

Üdítő volt egy fantasztikummal foglalkozó szakkönyvet anélkül olvasni, hogy hosszasan időznénk a műfajok és azok eredetének értelmetlen szétbogozásával, vagy hogy sehová nem vezető nyomozást folytatnánk az első fantasztikus mű felkutatásáért. Itt semmi ilyesmi nincs: a szerző már az előszóban leszögezi, hogy szándékosan kerüli a műfajelvű megközelítést, ehelyett pedig egyfajta komplex, a fantáziavilágokat megjelenítő technomediális környezett összetettségét és sokrétűségét figyelembe vevő multimediális, mindig a konkrét opus adottságait figyelembe vevő szempontrendszert mozgat: „Amennyire csak tudtam, arra törekedtem, hogy ne csupán a bevett szempontokat alkalmazzam, például ne akarjam mindenáron az alapvetően szórakoztatásra szánt fantasy-regényeken a poétikai összetettséget, a szubjektum válságának tapasztalatát és a nyelvi krízis megjelenítését számon kérni” – írja a bevezető. Mit értsünk ez alatt? Az talán eddig is nyilvánvaló volt, hogy John Caldwell regényét, a Káosz szavát nem feltetlenül produktív a nyelvi megelőzöttség nézőpontjából elemezni (bár ki tudja), de Keserű itt arra is gondol, hogy azok a szempontok, amelyek működnek egy regény elemzésének esetében, csődöt mondhatnak egy számítógépes játék vizsgálata során. Vagy ha például egy olyan transzmediális világot vizsgálunk, amely pl. a Tűz és Jég dala körül kiépült (könyvek, képregények, sorozatok, videójátékok), akkor egy olyan fogalmi rendszert kell használnunk, mellyel mindegyikről érvényesen tudunk beszélni. Ez pedig nem kis feladat.

Ahhoz ugyanis, hogy túllépjünk a fantasztikus irodalom megközelítésének eddigi módszerein, a bátorságon kívül a fantasztikus művek széleskörű ismerete szükséges, és az sem árt, ha a szerző magabiztosan mozog a régebbi és a legmodernebb irodalomtudományi irányzatokat, tanulmányokat illetően. A szokásos történelemlecke felmondásában és a műfaji bíbelődésben ugyanis – valljuk be – kényelmi szempontok is szerepet játszanak. Nos, Keserű József nem választotta a könnyebbik utat. Már a bevezetőben tisztázza a leggyakrabban használt fogalmakat, az elkövetkezőkben pedig minden fejezet elején tisztázza a kiindulási keretrendszert és az ahhoz használt szakirodalmat és kontextusokat. A szerző tájékozottsága egészen lenyűgöző, nemcsak az elemzett műveket tekintve, hanem a magyar és külföldi szakirodalom ismeretét illetően is. Külön érdekes, hogy mivel Keserű az ún. „magas” irodalom és filozófia (én még nem léptem túl a régi módszereken) felől érkezett a fantasztikumhoz, így a felvetett szempontjai és referenciái néha egészen meglepően hatnak a kizárólag a szubzsáneren belül tájékozódó olvasónak. Lássuk be: egy kis friss levegő néha nem árt.

A könyv három nagy részre oszlik: Világok, Praxisok, Politikák. Az elsőben a fantáziavilágok felépítéséről, azok ontológiájáról, a nyelv és világépítés kérdéseiről, valamint a mitologizációról olvashatunk. Ez a rész a leginkább elméleti, de itt is találhatók konkrét elemzések: pl. a megosztott világokról szóló fejezetben a M.A.G.U.S. univerzuma kapcsán Jan van den Boomen egyik regényét elemzi a szerző. A második, Praxisok címet viselő rész a fantasy és a térképek viszonyának vizsgálatával indít, majd a jelenlét praxisai kapcsán a hangulat, a belemerülés, a részvétel és az elköteleződés fogalmait elemzi, hogy aztán a Tűz és Jég dalából kiindulva a transzmediális világok bemutatásával végződjön. A harmadik rész, a Politikák a leginkább gyakorlat-orientált, ez tartalmazza a legtöbb esettanulmány-szerű műelemzést és konkrét példát arra nézve, hogy mi is az, amiért a fantasztikum „fontos” lehet, hogyan képesek ezek az alkotások új nézőpontok megvilágítására, más műfajok által fel nem tett kérdések megfogalmazására. Fantasztikum és politika, kultúrák találkozása, emberek és más fajok találkozása, orkok Középföldén és Azerothon – hogy csak a főbb témaköröket említsük. Keserű így vall a kötet felépítéséről: „A könyv első harmada többé-kevésbé leíró jellegű, bár (…) már az első részt is megtűzdeltem hosszabb-rövidebb elemzésekkel. A második rész (…) gyakorlatorientáltabb (…) minden bizonnyal ez az a része a könyvnek, amely a legközelebb jut az alcímben foglaltak megragadásához. A harmadik rész a leginkább elemzésközpontú, ugyanakkor azt is megpróbálja érzékeltetni, hogy a fantasy nemcsak szöveg, de olyan kulturális gyakorlat is, amelynek politikai tétje is van.”

Mindenképp meg kell említenünk, hogy a Lehetnek sárkányaid is végig a méltó helyén kezeli a magyar fantasztikus irodalom műveit is. Ez persze nem teljesen új dolog, többek között már Hegedűs Orsolya A mágia szövedéke című művével megkezdődött, de mindig öröm a magyar szerzők műveiről tudományos kontextusban olvasni. Vitathatatlan, hogy a Káosz Világához és a M.A.G.U.S. univerzumához köthető művek színvonala igen széles skálán ingadozik, de a szórásban számos csiszolatlan gyémántra és olykor egészen egyedi megoldásokra is bukkanhatunk. Keserű betekintést nyújt a könyvében a magyar fantasy hőskorának viszonyaiba, a két brand fejlődéstörténetébe és egy M.A.G.U.S.-regényt részletesen is elemez, de ezen a téren még hatalmas felfedezetlen terület vár az irodalomtudósokra.

Teljesen más kalibert képvisel Moskát Anita, a magyar fantasztikus irodalom fiatal, kortárs generációjának képviselője, akiről nyugodtan mondhatjuk, hogy világszínvonalon írja a regényeit. Keserű József több művét is említi, de az Irha és bőr című regényéről szóló elemzése a kötet egyik csúcspontja. A regény alaphelyzete, hogy egy bizonyos eljárás folyamán egyes állatok átalakulnak és az emberhez válnak hasonlóvá – amellett, hogy valamit megőriznek az állati eredetükből is. Három ilyen „fajzat” történetét ismerjük meg a regényben, miközben számos kérdés felmerül. Hogy reagál az emberiség egy másik intelligens faj megjelenésére? Hogyan birkóznak meg a fajzatok a saját eredetükkel, milyen identitást alakítanak ki, hogyan reagálnak a modern világra? Másság és elfogadás, egyéniség és a választás szabadsága – a regény nagyon összetett és kurrens kérdéseket vet fel, kezel kellő érzékenységgel és reflektáltsággal. Keserű elemzése ezeket nemcsak reflektorfénybe emeli, hanem különböző kontextusok ütköztetésével további mélységet ad nekik, többszörösen aláhúzva, hogy „Moskát Anita egyedülálló érzékenységgel nyúl egy nagyon fontos és aktuális problémához, s mélyen elgondolkodtatja az olvasóját azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy kik/mik vagyunk mi, emberek valójában.” Ilyen az, amikor a fantasynek tétje van. És most nem fogom ezeregyedszer idézni, amit Chesterton mondott a tündérmesékről, a sárkányokról és az igazságról.

Ha valami negatívumot kellene írnom, akkor talán azt emelném ki, hogy a könyveken kívüli egyéb médiumok (filmek, sorozatok, képregények stb.) a beígérttel ellentétben nem szerepelnek túlzott súllyal a könyvben. Ez persze teljesen érthető, hiszen ezek beemelése – még ha csak felsorolás szintjén is – szétfeszítette volna a könyv terjedelmét és koherenciáját. De így az egyéb médiumok tulajdonképpen csak mint példák szerepelnek, olyan esetek illusztrálására, ahol pl. a világépítés másképp működik, mint a könyvekben. Még egyszer, ez nem hiba, ez szőrszálhasogatás, csak a bevezető ennél talán többet ígér.

A végére talán illene megjegyezni, hogy e rövid cikk szerzője nem teljesen elfogulatlan Keserű Józseffel és művével kapcsolatban, mivel ő is ott sertepertélt valamikor régen a Selye János Egyetem és az MA Populáris Kultúra Kutatócsoport háza táján, amiből ez a – és még több másik – kiváló kötet született. Az ember azt hiszi, hogy ért egy kicsit a fantasztikus irodalomhoz, aztán megjelenik egy ilyen könyv, ami teljesen új összefüggésekre mutat rá és új szintre emeli a zsánerről szóló tudományos diskurzust. A fantasztikus irodalom rajongói – legyen most szó a fantasyről, horrorról vagy science fictionról – mindig is tudták, hogy ebben a zsánerben jóval több van, mint azt egyesek a lesajnáló kommentárjaikkal hinni szerették volna, a Keserű Józseféhez hasonló szakkönyvek mindezt csak alátámasztják.

A sárkányok a hagyomány szerint a kincsek és a titkos tudás őrzői voltak és ilyen szempontból a cím ígérete valósággá válik. Olyan tudás rejlik e lapokon, melynek birtokában valóban lehetnek sárkányaink is.

Keserű József: Lehetnek sárkányaid is. A fantáziavilágok építése mint kulturális gyakorlat. Prae Kiadó, Budapest, 2021