A gonosz ábrázata

Végtelen préri, távolban magasodó domboldal, tikkasztó hőség, marhacsordát terelő cowboyok, hátborzongató fütyülés. Az új-zélandi rendező, Jane Campion filmje, A kutya karmai közt (The Power of the Dog) az előzetessel rögtön felkeltette a filmszeretők érdeklődését; a rövid részletből csupán annyit tudunk meg, hogy a karakterek között feszült a hangulat, és valami borzalmas dolog van készülőben. A kísérteties fütyülés a borostás és csapzott külsejű Benedict Cumberbatch-től jön, aki ezúttal teljesen kilép a tőle megszokott angol úriember szerepéből, és egy nyers, erős és szűkszavú férfi bőrébe bújik.

A kutya karmai közt az amerikai író, Thomas Savage 1967-es azonos című, részben életrajzi ihletésű könyvének az adaptációja – cselekménye Montana peremvidékén, 1925-ben játszódik, és egy marhatartó testvérpár szimbiózisának felborulását mutatja be, miközben elfojtott vágyak és ki nem mondott sérelmek buknak a felszínre. Jane Campion a 2009-es Fényes csillag (Bright Star) című kosztümös drámája után egy izgalmas, okosan felépített és markáns szerzői világról tanúskodó művel tér vissza. A 78. Nemzetközi Velencei Filmfesztivál versenyprogramjában debütáló darab azonnal elnyerte a kritikusok, a közönség és a zsűri elismerését, olyannyira, hogy a Bong Joon-ho vezette ítélőcsapat a legjobb rendezőnek járó Ezüst Oroszlánnal jutalmazta Campiont.

Jane Campion megidézi a western műfaját, helyszínét, valamint ikonográfiáját, eltérő módon rákérdez a zsáner jegyeire, bizonyos elemeit átemeli, majd azokat felülírva beépíti saját szerzői stílusába. A kutya karmai közt neo-westernként hősábrázolásában és dramaturgiájában egyaránt eltér a klasszikus, akcióorientált westernektől. Ebben a puritán és nihilista környezetben nincsenek eredendően jók és rosszak, nincsenek látványos párbajok, itt az elnyomás és a zsarnoki természet lesz úrrá, miközben a fennálló hatalmi viszonyrendszerek folyton változnak, és különböző emberi játszmák bontakoznak ki.

A történet a marhatartó Burbank testvérpárral kezdődik, akik a civilizált világtól elszeparálva, egy több hektáron elterülő ranchon élnek és dolgoznak, és szöges ellentétei egymásnak. A Benedict Cumberbatch által megformált idősebb fivér, Phil külsőre a hagyományos westernekből ismert cowboyt eleveníti fel és az amerikai férfi eszményképe, de az érdes felszín egy mérgező és sérült lelket takar, aki gátlásait és deviáns szexuális vágyait palástolva egy könyörtelen, arrogáns férfi képében uralja a vásznat. Kiderül róla, hogy egyetemen tanult, azonban az illemkövető és szabályozott lét helyett a puritán és érintetlen környezetben tud kiteljesedni, ahol puszta kézzel kasztrál bikát, kötelet fon, csak titokban fürdik, és az ismeretlen messzeséget pásztázza, ahol mindenhol veszély leselkedik rájuk.

Vele szemben Jesse Plemons George-a egy visszafogott, régi vágású és szelíd gazda benyomását szeretné kelteni; őt kevésbé szórakoztatja a ranchon dolgozók társasága és primitív mulatozása, és az agglegényélet helyett saját családra vágyik. A Phil és George közötti diszharmonikus kapcsolat tovább romlik, amikor George feleségül veszi a közeli fogadó tulaját, az özvegy Rose-t, aki filigrán fiával, Peterrel együtt beköltözik a Burbank házba.

Phil hatalmi pozícióját féltve a kezdetektől fogva ellenségesen viselkedik Rose-zal – a nő ügyetlenül és feszengve gyakorol az újdonsült férjétől kapott zongorán, mire Phil a bendzsóján ugyanazt a dalt kezdi el játszani, mellyel idegőrlő pillanatokat okoz Rose-nak és a nézőknek egyaránt. Ám Phil számára a betolakodók közül még nagyobb ellenszenvet vált ki a fiatal fiú, mivel olyan jellemvonásokat hordoz, amit Phil zsigerből gyűlöl és megvet. Peter pösze, esetlen, papírrózsákat készít dekorációnak, orvosnak tanul, és idegenként mozog az őt kigúnyoló cowboyok között. A toxikus maszkulinitás megnyilvánulása az, ahogy Peter feminin oldala paródia tárgya lesz, mivel nem tud és nem akar megfelelni az üres ideáknak.

Az anya-fia párost Kirsten Dunst és az ausztrál Kodi Smit-McPhee alakítja: Dunst egy visszafogott, instabil és depresszióra hajlamos nőt jelenít meg, Smit-McPhee egy árnyalt és többrétű karaktert kelt életre, egy báránybőrbe bújt farkas, aki Philhez hasonlóan manipulatív, a szelídségével álcázza a benne fortyogó gyűlöletet és bosszúvágyat. A rendező 1993-as Zongoralecke című drámájához hasonlóan A kutya karmai közt is azt a felállást mutatja be, amikor egy idegen nő érkezése lesz a bonyodalom katalizátora; a hangsúlyok eltolódnak, itt Rose ugyan beindítja az események láncolatát, felkavarja az állóvizet, miatta egyértelműen feszélyezett hangulat uralkodik a házban, de a ház urának Peter személye jelenti a legnagyobb fenyegetést, kinek morálisan megkérdőjelezhető tetteit anyja boldogsága motiválja. A cím a Zsoltárok könyvéből való (Szabadítsd meg lelkemet a kardtól, s az én egyetlenemet a kutyák körmeiből), és többféleképpen dekódolható: ki az áldozat, és ki a gonosz? Ki mutatja a valódi énjét, és ki az, aki tökéletesen játssza a szerepét?

A Burbank-birtok új lakói eltérő stratégiát választanak a túlélésre. Phil despotikus viselkedését Rose csupán alkohollal képes tolerálni (effektíve zugivó lesz), férjére nem számíthat, fia pedig a maga módján próbál Phil bizalmába férkőzni. A karakterek pszichológiai csatározásokat vívnak önmagukkal és egymással: George imponálni szeretne a város legbefolyásosabb emberének és a szüleinek, Rose-t nyomja a megfelelési kényszer terhe mind feleségként, mind anyaként, Phil a természet, a régi nyugalom és egykori mestere, Bronco Henry után vágyódik, Peter pedig sokáig rezzenéstelenül tűri a megaláztatást. A négyes közül a játékidő második felére Phil és Peter kerül előtérbe, kettejük dinamikája megváltozik, és a zárlatban a mélyen gyökerező és építkező konfliktus feloldódik.

Amíg az Új-Zélandon forgatott filmben a külső helyszíneken a nagy mélységélességű, napsütötte, felhők és marhák vonulását követő felvételek dominálnak és a westernt hívják elő, addig a belső terek jelenetei a karaktereket hozzák közel, és a film átvált egy gótikus, sötét tónusú pszichodrámába. Az operatőr(nő), Ari Wegner kamerájával nemcsak a táj szépségében merül el, hanem a meztelen férfi test is a vizuális élvezet részét képezi, már-már édenkerti látvány tárul elénk, ahogy a cowboyok munka után, ruhájuktól megszabadulva élvezik a patak hűsítő vizét, mosakodnak, bolondoznak. A filmzenét szerző Jonny Greenwood ezzel a munkájával tovább gyarapítja impozáns portfólióját: Paul Thomas Anderson, Lynne Ramsay után idén Pablo Larraín (Spencer) és Jane Campion is őt kérte fel zeneszerzőnek. A kutya karmai közt zenei világa elsősorban a Vérző olaj nyugtalanítódallamaira emlékeztet.

A kevés szereplővel operáló darab a western ikonográfiáját vegyíti a thriller és pszichodráma műfaji jegyeivel, Hitchcock módjára mesterin adagolja a feszültséget, és olyan, ma is aktuális témákat boncolgat, mint a toxikus maszkulinitás vagy a patriarchális társadalmi berendezkedés fojtogató ereje a férfiak és nők felé irányuló elvárások kapcsán, legyen az a heteronormatív szemlélet megkérdőjelezése (homoerotikus pillanatok), illetve a nemi szerepek elbizonytalanítása.

A lassan csordogáló cselekményben Campion fokozatosan enged betekintést a karakterek belső világába, apró információmorzsákat ejt el, majd a lezárásban minden értelmet nyer és összeáll egy ördögi terv mozaikdarabjai. A kutya karmai közt elkészítésével Jane Campion magabiztosan formálja a western műfaját, és a hozzá kötött dogmák árnyékában képes egy kivételes darabot létrehozni, melynek makulátlan színészi játéka – különösen Benedict Cumberbatch átlényegült alakítása – és fordulatos lezárása további interpretációkat és diskurzusokat indíthat el.

A film adatlapja.