dunszt.sk

kultmag

„…a nő, aki megértette Newtont” ‒ Laura Bassi, az első női akadémikus

Az egyetemre való felvétel, valamint tudományos ismeretek és címek megszerzése sokáig csak a jómódú férfiak kiváltsága volt. A 18. század tudományos forradalmának idején ‒ noha sok nemesi származású hölgy érdeklődött a továbbtanulás iránt ‒ csupán hét nőnek volt lehetősége arra, hogy doktori címet szerezzen magának.

A hét nő közül az egyik az olasz származású Laura Bassi volt, aki fizikát, matematikát és természetfilozófiát tanult a Bolognai Egyetemen, doktori diplomáját 1732-ben vette át. Bassi volt ugyanekkor az első nő, aki fizetésért taníthatott az egyetemen, sőt csakhamar az intézet legjobban kereső oktatója lett.  Sikerült elnyernie XIV. Benedek pápa támogatását is, aki a Benedettini nevű elit tudományos társaságának huszonnegyedik tagjává is megtette a professzornőt.

Bassi Newton lelkes követőjeként is ismertté vált, tanóráin előszeretettel mutatta be az angol fizikus legújabb tudományos eredményeit. „Bassit széles körben csodálták mint kiváló kutatót és korának legjobb tanárát a newtoni fizikában”  ‒ mondta Paula Findlen, a Stanford Egyetem történelem professzora. ‒ „Ő inspirálta a következő generáció néhány legfontosabb férfi tudósát, miközben élő példája volt annak, hogy egy nő is formálhatja a tudományos életet egy olyan korban, ahol hasonló szerepben csak kevés nő képzelhette el magát.”

Munkásságával nem csak tudományos körökben, hanem országszerte is nagy népszerűségre tett szert, a Newton-elméleteket bemutató előadásairól még verseket is írtak. Findlen hozzátette, hogy Bassi ismertségének hála, Bologna hamarosan azzá a várossá vált, ahol a nők is sikereket érhettek el, és tréfásan a „hölgyek paradicsomának” nevezték a települést. „Bassi Európában és Amerikában is széles körben ismert volt mint a nő, aki megértette Newtont. A kapott intézményi elismerés pedig generációjának megbecsült női tudósává tette. Bassi, aki egyetemet végzett, valamint fizetett professzor és akadémikus (…) volt, lett az első nő, aki teljes körű tudományos karrierbe kezdett.” – folytatta Findlen.

Bassi fellépése talán nem tudta azonnal megváltoztatni a férfiközpontú akadémiai rendszert, de tevékenysége során elindította a változást afelé, hogy az egyetemi tudás és cím elérése ne csak a férfiak, hanem a nők kiváltsága is legyen.

Az eredeti cikk az Open Culture oldalán olvasható.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket