Merenptah Sziptah; Dzsehuti

Merenptah Sziptah

Ha önmagával szeretkezik,
az szükségszerűen homoerotikus álom?

Amikor egyszerre nőként és férfiként,
tekint önmagára,
abban a perzselő álomban,
ki akaszt fel kit?

Az érzékek vaskampójára,
bőven lövellve a ritmikus vért.

Egy szíve volt,
és a szívnek egyetlen pirosa,
amelyet szét kellett volna hordania,
az enyészet palotájába,
hogy ott megszülje a gyermekét.

Világra jött, kibelezve,
szája felkötve,
tetszetős sós homok az ajakrácsban,
amelyen keresztül hörögte:
szeretlek, apám.

Nem volt ereje kiszúrni a szemét.

Dzsehuti

A szájba helyezett tégla

helye

egészen elképesztő arcot

forgat a mészbe.

Egy fej fogja az arcot kétfelől,
ismeretlen fej idegen bőre
két kézzel tapad az arcra,
az arc kétségbeesetten
menekülne,
rángatózása közben
felfeslenek a varratok,
de hátulról a fej fogaival
kapaszkodik az arcba,
a száj vákuumként tartja,
a szem fölötti bevérzés
arról árulkodik,
hogy néhány centiméteren
az arc kiszakadt.

Ez a funkció nélküli arc

forradalmasította a művészetet,

a társadalmi rétegek közötti kapcsolatokat,

de a kő rángatózása mögött

a hallgatás nyelvén beszélő fiú

még napokig élt

észrevétlenül

egy tégla résébe húzódva

belek, száj, félelem nélkül.

A szerző a versek megírása idején a szlovákiai Kultminor ösztöndíjában részesült.