dunszt.sk

kultmag

Szeptember 27-én kezdetét veszi a Freeszemle

A Freeszfe Egyesület szeptember 27-től október 1-ig a Budapesti Őszi Fesztivál felkérésére programsorozattal készül, mellyel a centenárium alkalmából Jancsó Miklós szellemi örökségét ünnepli.

A Freeszemle Jancsó Miklós életműve és a vetítések kapcsán a jelenbe nyúló beszélgetésekre hívja az érdeklődőket: élő, érzékeny, emberi, társadalmi és nem utolsósorban alkotói problémákat megvitatni, méltón eszmét cserélni szemtanúkkal, szakértőkkel, történészekkel és az alkotókkal.

A Freeszemle részletes programja

Szeptember 27.

17:00 – KAMARATEREM

Sej, a mi lobogónkat
Mélyi József művészettörténész előadása

Jancsó Miklós Fényes szelek című, 1968-ban készült filmjében fontos szerepet kapnak a dalok és táncok. Az 1947-es év történései az alkotásban úgy folynak egybe a hatvanas évek végének kérdéseivel, mint ahogy együtt jelenhet meg a Sej, a mi lobogónk és a Szépen úszik a vadkácsa, a kóló, a magyar néptánc, és a kortárs magyar koreográfia. Az előadás – a filmben hallható dalokból kiindulva – egyrészt a felhasznált motívumok eredetére világít rá, másrészt képet fest a film keletkezésének koráról, amelyben a népi gyökerek felkutatása és felmutatása ismét hangsúlyossá válhatott.

A dalok egy részét Hevesi László színművész citerán eljátssza, illetve elénekli színművész hallgatókkal.

18.30 – KERT, AULA

Fesztiválmegnyitó

Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere és Tarr Béla, Kossuth díjas filmrendező nyitja meg az  első Freeszemlét.

19.00 – SZÍNHÁZTEREM

Mozart Don Giovanni című operájának bemutatója.

Sándor Dániel Máté (korábban az SZFE, jelenleg az Universität Mozarteum Salzburg végzős hallgatója) rendezése, fiatal színművészek és zeneakadémisták részvételével.

22:30 – SZÍNHÁZTEREM

Hősök tere (vetítés)

Hitler és Rákosi, Pacelli bíboros és Brezsnyev is tiszteletét tette, persze nem egyszerre. Volt, amikor több ezer biciklit áldottak meg egyszerre, máskor alacsonyan szálltak a Vörös csillag-alakzatban a gépek, de indult pincérfutóverseny is a Hősök teréről. Kádár itt bagatellizálta el ötvenhatot, Orbán itt magasztalta 25 éve Nagy Imrét: az ötvenes években híradósként induló Jancsó Miklós gigamontázsa egy hely történetén keresztül meséli el a magyar huszadik századot.” Halmos Máté Index 2014.

00:00 – KERT

Levegőt!Retrospektív forradalmi kavalkád.

Egy tucat fiatal egyetemista kivonult a természetbe. Az állami beavatkozás miatt az egyetemük bürokratikus zűrzavarrá változott, ezért lehetetlen volt a rövidtávú maradás. Ki kell szellőztetniük gondolataikat, meglátásaikat. Tehát tüzet raknak és elkezdik rászórni boldogságukat, bánatukat… fiatalságukat. Megpróbálják megvizsgálni helyzetüket az elmúlt század hasonló eseményeinek felidézésével és saját személyes történeteik megosztásával. Elkerülhetetlennek látszik különféle párhuzamok felismerése, azonban a történelem szörnyű igazságai mindig ott leselkednek az egyszerű forradalmi romantikán túl.
Írta és rendezte: Regős Simon és az osztály

00:30 – SZÍNHÁZTEREM

Nekem lámpást adott az Úr kezembe Pesten (vetítés)

“Végre egyszer nem akad majd senki széles e hazában, aki ne értené Jancsó Miklós új filmjét. Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten, jelenti be a rendező, és ezzel a fénnyel aztán minden sötétet bevilágít. Nem lehet ennél jelenidejűbb film, belépni az utcáról a moziba csak annyi, mintha a reklám alatt kimennél sörért a konyhába….

Sokan próbálkoztak már, sokféle művészeti ágban és zsánerben, megragadni, mi is történt itt a kilencvenes években, hát most megvan, Jancsó Miklós megcsípte. Mi pedig végre beértük Jancsót, együtt vagyunk, és ez most jó nekünk. Mert a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten – úgy, ahogy van, egy frenetikus frász, akarom mondani: farce, és ez maga az üzenet: tessék bátran röhögni, életen-halálon, bűneinken és közerkölcseinken.” Bori Erzsébet, Filmvilág 1999.02.

Szeptember 28.

17:00 – KAMARATEREM

A SZÍNMŰVÉSZET, MINT SZABAD ALKOTÓMŰVÉSZET

Kerekasztal beszélgetés a színészi alkotóművészetről, a színművészet szabadságáról, a szabadság eszközeiről. A kiindulópont Latinovits Zoltán Jancsó Miklósnak írt levele.

Résztvevők: Cserhalmi György, Gáspár Tibor, Tóth Ildikó és fiatal színművészek.

19:30 – SZÍNHÁZTEREM

SZERELMEM, ELEKTRA (vetítés)

Gyurkó Lacival való szorosabb együttműködésünkből eredt a Magyar Elektra című filmem ötlete. Talán a legszínházibb filmem. Törőcsik Mari volt a főszereplője, még Major Tamás is alakított benne egy kisebb szerepet. A Gyurkó darab arról szólt, hogy felejteni kell. Annak a színpadi megfogalmazása volt, amit Kádár hirdetett meg: “aki nincs ellenünk, az velünk van.” Tehát Laci darabja arra szólított fel, hogy békéljünk meg. Mint nem először, az én történetem a kiinduló anyaghoz képest egészen más lett. Nálam nem Elektra áll bosszút, hanem a Nemezis; azaz a nép. A zsarnok nem akar elpusztulni és ezért őt a nép gyűri le. Ezért ilyen patetikus. A legvége is a vörös helikopterekkel egy költői megfogalmazása vagy inkább látomása annak, hogy a forradalom örökké él.” (Csendes kiáltás – Bacsó Péter beszélgetései Jancsó Miklóssal ,1994)

21:00 – SZÍNHÁZTEREM

„HOL ZSARNOKSÁG VAN, OTT ZSARNOKSÁG VAN”?

Báron György filmesztéta beszélget a 80. születésnapját szeptemberben ünneplő Kende János operatőrrel és Cserhalmi Györggyel.

22:00 – KERT

Levegőt!Retrospektív forradalmi kavalkád.

Egy tucat fiatal egyetemista kivonult a természetbe. Az állami beavatkozás miatt az egyetemük bürokratikus zűrzavarrá változott, ezért lehetetlen volt a rövidtávú maradás. Ki kell szellőztetniük gondolataikat, meglátásaikat. Tehát tüzet raknak és elkezdik rászórni boldogságukat, bánatukat… fiatalságukat. Megpróbálják megvizsgálni helyzetüket az elmúlt század hasonló eseményeinek felidézésével és saját személyes történeteik megosztásával. Elkerülhetetlennek látszik különféle párhuzamok felismerése, azonban a történelem szörnyű igazságai mindig ott leselkednek az egyszerű forradalmi romantikán túl.
Írta és rendezte: Regős Simon és az osztály

Szeptember 29.

Jancsó Miklós, a dokumentarista
roma tárgyú dokumentumfilmek vetítése – ÚJKLUB

16:00

Zöld az erdő, zöld a hegy is

19:00

Megöltétek ártatlan családom
Látogatás

21:00

Kinyíló vagy bezáruló kapuk?

Beszélgetés a Magyarországon élő romák helyzetéről, lehetőségeiről az elmúlt harminc évben.
Meghívott vendégek: Böjte József, Jancsó Nyika

Két Orlando – KAMARATEREM

Egy téma, két megközelítés. Az egyik eredendően filmre tervez, a másik egy színházi előadást filmszerűen dokumentál.

15:30

Orlando

A mindenki által irigyelt és vágyott, örökifjú Orlando történetének totális újrarajzolása filmen.

A Dollár Papa Gyermekei Kiss-Végh Emőke és Ördög Tamás alkotópáros színházi műhelye. 2009 óta különleges helyszíneken, az adott tér sajátosságaira koncentrálva hoznak létre színházi előadásokat. Munkáikat minimalizmus, intimitás, eszköztelenség jellemzi, melynek fókuszában a színész emberi jelenléte, szabadsága és az adott pillanat valósága áll. Az általuk kifejlesztett egyedi munkamódszerrel klasszikusokat alakítanak maivá.

Virginia Woolf azonos című regényéből inspirálódva a forgatókönyvet írta: Kiss-Végh Emőke.

17:00

Orlando

Fodor Orsolya egykor az SZFE, jelenleg az Akademia Teatralna im. Aleksandra Zelwerowicza Filia w Białymstoku negyedéves bábrendező szakos hallgatója, Virginia Woolf Orlando című művének adaptációját a Kincsem Palota romos terében valósította meg. Az előadás egysnittes felvétele látható.

19:30

Egy történet szubjektív megközelítései – kerekasztal beszélgetés
A színházi előadás filmes adaptációinak eszközei

Szeptember 30.

17:00 – KAMARATEREM

Jancsó, a színházi kalandor

A film az életem. Közben: mellette, alatta, fölötte – nézőpont kérdése – zajlottak a szerelmeim: a házasságaim és a színház.”

“Nem akkor születik igazán színház mikor egyszerűen interpretálsz. A polgári színházban a nagy színész meg tud ragadni akkor is, ha végigjátssza szó szerint Hamletet. Mégis számomra a színház: más. Egy élő, eleven játék.”

(Csendes kiáltás – Bacsó Péter beszélgetései Jancsó Miklóssal,1994)

Jancsó Miklós, noha nem tartotta magát színházrendezőnek, mégis tizenhat előadást rendezett, és utólag talán fontosabbak e kalandok, mint ahogy a kortársak akkor megítélték. Beszélgetés a 25. Színházról, a Blődli Színházról és a Kecskeméti Színház Jancsó-korszakáról.

Meghívott vendégek: Galkó Balázs, Ladik Kati, Tordai Teri, Vándorfi László

A beszélgetést Nánay István vezeti.

Jancsó Miklós, a dokumentarista – ÚJKLUB
zsidó tárgyú dokumentumfilmek vetítése

14.00

Kövek üzenete / Maradékok

19.00

Jelenlét I-III.Elmondták-e?Zsoltár

21:30

Része-e a zsidó kultúra, a holokauszt a nemzeti önismeretnek?

Meghívott vendégek : Gábor György, Frölich Róbert, Böjte József, Jancsó Nyika

Október 1.

16:00 – SZÍNHÁZTEREM

Tarr Béla mesterkurzus filmvetítés

Augusztus óta közösen dolgozik a Freeszfe húsz hallgatója Tarr Béla útmutatásával rövidfilmjeiken. Mindenki a saját történeteit hozza, de metszéspontjuk: a konyha.

A kurzus keretében készült filmek vetítése után beszélgetés az alkotókkal.

19:00 – SZÍNHÁZTEREM

Magyarország 2011

Ez a film mindazon emberek összefogásából született, akik még mindig felelősséget éreznek a magyar film sorsa iránt. A magyar filmalkotók, a magyar filmes szakemberek, és a filmezést amúgy csak kiszolgáló, normálisan érdekből működő cégek mind őszintén, lelkesedéssel vettek részt ennek megvalósításában. Ez a film mindenfajta támogatás nélkül készült és ezen embereknek arról az elkötelezettségéről szól, hogy szeretik népüket, hazájukat és tisztelik az emberi méltóságot. Köszönet mindenkinek, aki ebben részt vett és külön köszönet mindazoknak, akik figyelmükkel kitüntetik ezt a filmet és szolidaritásukkal segítik a magyar film életben maradását.” Tarr Béla

20:30 – SZÍNHÁZTEREM

Magyarország 2021

MI TÖRTÉNT AZ ELMÚLT 10 ÉVBEN?

Beszélgetés az alkotókkal: Forgács Péter, Mészáros Márta, Pálfi György, Török Ferenc, Salamon András, Szabó Simon

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket