Lehet-e ellentmondásokból várat építeni?

Bár csak nemrég került a mozikba, de a Mentés másképp című filmmel kapcsolatban máris számos ellentmondás merült fel, úgy a filmvásznon, ahogy azon kívül is. Példának okáért: lehet-e rendezőként úgy elkészíteni egy filmet, hogy közben nem hiszünk saját művészi tehetségünkben? Lehet-e úgy összerakni egy könnyed vígjátékot, hogy a mű alaptémája a depresszió?

Rózsa Gábor neve minden bizonnyal nem cseng ismerősen a nagyközönség számára. A fiatal rendező és forgatókönyvíró idén augusztusban debütált első filmjével, a Mentés másképp című alkotással. Rózsa szerint ez egy „vágyfilm”: az Indexnek adott interjújában beszélt arról, hogy mindig is érdekelte a filmkészítés, ezért írt is egy forgatókönyvet, ám amint kiderült, hogy nem rendelkezik filmes képesítéssel, a legtöbb cégnél szóba sem jöhetett a mű leforgatása. Végül önerőből – saját pénzből és családi hátszéllel –, 5 millió forintból elkészítette a filmet, egy rendkívül kis stábbal, viszont annál nagyobb ambícióval.

Rózsa saját bevallása szerint nem művészeti folyamatként tekint a filmkészítésre, sokkal inkább iparágként. Ez a hozzáállás feltehetően összefügg a szakmájával, hiszen a marketinges szférából lépett át a filmgyártás világába. Korábban ugyan megpróbálkozott a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel, de ahogy mondta, már a felvételin érezte, hogy egy számára túlságosan elvont, művészies világba csöppent. Rózsa nem is rejti véka alá, hogy nem tekinti magát művészi tehetségnek. Ő egyszerűen csak egy jó filmet akart forgatni. De vajon lehet-e ilyen hozzáállással maradandót alkotni?

A történet szerint Márk (Sándor Péter) egy harmincas évei elején járó könyvelő, aki kifejezetten unja a munkáját. Korábban pszichológiát tanult, de az apja halála után a közgazdasági egyetemen kötött ki. Az élete akkor vesz fordulatot, amikor egy különös kéréssel felkeresi őt az apja egyik korábbi munkatársa (Trokán Péter): a lánya, Dóra (Dézsi Darinka) depressziós, és segítségre van szüksége. Márk apja korábban sokszor mesélt arról, hogy a fia egy sajátos pszichológiai terápiát dolgozott ki, és mivel az eddigi kezelések nem váltak be, a család úgy döntött, hogy minden alternatív lehetőséggel megpróbálkozik, hogy kirángassa Dórát az apátiából. Márk először vonakodik elfogadni az ajánlatot, de végül belemegy. Úgy gondolja, jó fizetéskiegészítési lehetőséget jelent a terápia, hiszen egyébként is anyagi problémákkal küszködik, mivel édesanyjának is segítenie kell. A módszere azonban valóban eltér a megszokottól: teljes megfigyelés alá helyezi Dórát, hangfelvevő készülékeket helyez el a házában és a pszichológusa rendelőjében. Márk abban bízik, hogy ezzel sikerülhet feltárni a depressziója valódi okát, anélkül, hogy a nő tudomást szerezne a lehallgatásról. A megfigyelésben segítségére van Csabika (Virsinszki Zoltán), a gyerekkori barátja, aki helyettesíti Márkot, amíg ő az irodában robotol. A főszereplő azonban egyre inkább megszállottjává válik az esetnek, és kevésbé képes odafigyelni a könyvelői kötelességeire, ami szemet szúr főnökének, Krisztiánnak is (Lajos András).

A film alaptémájával kapcsolatban is felmerül egy látszólagos ellentmondás: hogyan lehet vígjátékot forgatni egy olyan alapanyagból, amelynek központi témája a depresszió? Bár a teljesség kedvéért hozzá kell tenni, hogy a film műfaja dráma-vígjáték. Ez egyfajta kettősségre utal, ugyanakkor nem példátlan a filmtörténelemben, hiszen jó néhány olyan alkotást láthattunk, amelyben kifejezetten ügyesen vegyítették a tragikus és a humoros elemeket. A külföldi filmek közül említhetjük akár az Életrevalókat vagy a Jojo Nyuszit, de a magyar filmes közeg sem idegenkedik ettől a kombinációtól, legyen szó akár a Kontrollról, akár az Isteni Műszakról. A Mentés másképp azonban kilóg ebből a sorból, legalábbis ami a film ritmusát illeti. A megszokott „recept” az, hogy a tragikus és humoros elemek általában váltogatják egymást, és a fojtogató, drámai helyzeteket gyakran oldják fel egy-egy poénnal, vicces megoldással. Rózsa Gábor filmjében mintha elválna egymástól a két műfaj: a film első felében inkább a humoros elemek dominálnak, ezt követően azonban egyre inkább túlsúlyba kerülnek a drámai események.

A karakterek ugyancsak kiszolgálják ezt a kettősséget: Márk és Dóra szerepe kifejezetten a drámáért felel, Csabika pedig a vígjátékért. Funkciójukat tekintve nincs is átjárás az egyes szerepkörök között: a főszereplő mindvégig komoly marad, a vicces fiút pedig szinte egyszer sem lehet komolyan venni. Érdekes adalék, hogy a Csabikát megformáló Virsinszki Zoltán szakmáját tekintve nem is színész, hanem humorista, a Szkiton Productions társulat egyik tagja, csakúgy, mint a filmbéli barátnőjét alakító Tóth Krisztina is.

A főszereplő, Márk a film kezdetén egzisztenciális válságban van, amelyből a váratlan megkeresés billenti ki. A terápia, amelyet Dóra számára dolgozott ki, tulajdonképpen saját maga terápiájává is válik, és a film végére kénytelen szembenézni azokkal a hibákkal, amelyeket a kezelés során – és az utóbbi éveken is – elkövetett. Bár Márk is átesik egyfajta karakterfejlődésen, de a valódi „megváltás” egyértelműen Krisztián szerepéhez köthető. Lajos András a tipikusan arrogáns főnököt testesíti meg, aki az összes munkatársa helyzetét megnehezíti. Élete a munkája, a cég, amit felépített, emiatt pedig nem is marad ideje a magánéleti problémái kezelésére. Felemelő élményt jelent, amikor Márk szembesíti őt az arrogáns viselkedésével (ki ne akart volna már beolvasni a főnökének?), és tulajdonképpen ez vezet el a végső megoldáshoz is. Nem mellesleg a film egyik legváratlanabb csavarja is Krisztián karakteréhez köthető.

Bár a film alaptémája a depresszió, de maga a betegség, valamint a tünetek ábrázolása kevésbé hangsúlyos. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a film nem veszi komolyan a témát. Rózsa a probléma egy másik aspektusára világít rá, mégpedig arra, hogy milyen fontos az efféle mentális zavarok kezelése. Márk sajátos módszere egy eszköz a rendező kezében, hogy rámutasson, a környezetünkben élő személyek mentális egészségéért mi is felelősséggel tartozunk. Fontos üzenet ez egy olyan társadalomban, ahol a pszichológiai és pszichiátriai segítségkéréssel kapcsolatban még mindig erős a stigmatizáció. A felmérések is azt mutatják, hogy a nyugati országokkal ellentétben Közép-Európában a lakosság jelentős része még mindig szégyelli, ha szakember segítéségére szorul, emiatt nem is törődik a mentális egészségével.

A film üzenete tehát egyszerű, ám annál fontosabb. És itt kanyarodunk vissza a korábbi ellentmondáshoz: lehet-e úgy maradandót alkotni, hogy pusztán iparágként, nem pedig művészeti ágazatként tekintünk a filmgyártásra? Azzal kapcsolatban természetesen megoszlanak a vélemények, hogy a filmkészítés mitől számít művészetnek, és ez a kérdés visszavezet ahhoz a dilemmához is, hogy mitől lesz valakiből művész. Az egyik ezzel kapcsolatos elgondolás az, hogy a művész az egyedi világlátása bevonásával a műalkotáson keresztül valamiféle releváns mondanivalót szeretne átadni a közönségének. Ha ezt a szempontot érvényesítjük, akkor a Mentés másképp nem bukik el a vizsgán: érezhető, hogy Rózsa Gábor nemcsak történetet akart közölni, hanem üzenetet is akart közvetíteni.

Végül azonban nem lehet szó nélkül elmenni az alacsony költségvetés, és az ebből fakadó hiányosságok mellett sem. Az interneten megtalálható kritikákban és a vitafórumokon szinte állandóan felbukkant a következő gondolat: „ahhoz képest, hogy ilyen kevés pénzből készült…” Ez viszont nem szerencsés magatartás, az alacsony költségvetés sem lehet elegendő indok arra, hogy szemet hunyjunk a hibák és a gyengeségek felett. Már csak azért sem, mert számos rendező bebizonyította, hogy kevés pénzből is lehet kivételes filmeket forgatni.

Rózsa a korábban említett interjúban azt is elmondta, hogy a filmet tulajdonképpen nyolc állandó stábtag forgatta, és ez a technikai részletekben meg is mutatkozik. A remegő kameramozgás például több helyen is zavaró, és a vágás sincs mindig összhangban az adott jelenet dinamikájával. Azok a színészek, akik szakmájukat tekintve is színművészek, hozzák a kötelezőt (főként Sándor Péter és Lajos András), viszont a mellékszereplők, akik alapvetően nem színészek, több helyen is hiteltelennek tűnnek. A történet lezárása is hagy kivetnivalót maga után, úgy tűnik, mintha a forgatókönyvíró túlságosan is megszerette volna a szereplőit, így szinte maguktól megoldódnak a filmben kialakult konfliktusok.

A Mentés másképp egy ígéretesen induló rendező és forgatókönyvíró első tollvonása. Az alapötlet kifejezetten egyedi, és bár a megvalósítással helyenként akadtak problémák, azt semmiképpen sem lehet vádként felhozni, hogy egy összecsapott alkotásról van szó. Rózsa Gábor kevés pénzből ugyan, de megalkothatta a „vágyfilmjét”, amely ugyan nem túl komplex, de annál fontosabb üzenetet közvetít.

A film adatlapja.