Mijazaki fantasztikus filmjei a filmakadémia múzeumában

A Totoro – A varázserdő titka című 1988-as filmben két nővér mágikus teremtményeket fedez fel új otthonuk kertjében. A legnagyobb lény, Totoro segít a lányoknak megbirkózni a szorongással, melyet édesanyjuk rossz egészsége hív elő bennük. A film hatása egyedülálló, tökéletesen megragadja a kisgyermek képzeletének varázsát és a természet csodáit. Mégis, a felszín alatt érezhető, hogy valami mélyebb és érzelmileg összetettebb dolog játszik szerepet – az ember nem tudja irányítani az élet minden területét. Mijazaki filmjeinek varázsa épp ebben rejlik: a fiatal hős miképp száll szembe a kihívásokkal egy szellemekkel és varázslókkal teli világban.

A rendező hatása és elismertsége Japánban vitathatatlan. Mijazaki filmjei legendásak, melyet leginkább Isao Takahata, a Studio Ghibli társalapítójának gondolata támaszt alá: „Amikor Japánban a gyerekek fákat látnak, azt gondolják, hogy Totoro lakik bennük, és ez a legnagyobb elismerés.” Filmjeit méltatják világépítésükért és hihetetlen karaktereikért, különös tekintettel a sok, főszereplőként ragyogó fiatal lányra.

Valószínűleg ugyanez mondható majd el az Egyesült Államokban élő gyerekekről is, hiszen Mijazaki munkássága előtt egy kiállítással tisztelegnek a filmakadémia múzeumában. A kiállítás kurátora Jessica Niebel.

Bár Oscar-díjat csak egy filmre kapott – Chihiro Szellemországban (2002) –, viszont Mijazaki munkássága olyan lenyűgöző, olyan következetességet és képzelőerőt ér el, amely a generáció kiemelkedő tehetségeként határozza meg. Niebel négy éven át dolgozott a kiállításon. Az együttműködésből 300 műalkotás érkezett, beleértve az előkészítő vázlatokat, karakterlapokat és kész animációkat. A múzeumban ezeket a munkákat magával ragadó prezentációk, videóinstallációk és egyebek kísérik.

„Tudtuk, hogy nem szerettük volna csak időrendben feltárni munkásságát. Inkább külön akartuk bemutatni a filozófiai és tematikus kérdéseket, miközben a látogatók is betekintést nyerhettek a munkafolyamatba” – mondta Niebel.

Mijazaki ismert arról, hogy a nehéz témákat olyan árnyalatosan kezeli, amelyet sok kritikus szokatlannak tart gyermekeknek szánt filmek esetében. Susan Napier azt mondja, hogy Mijazaki kifejezési eszközei nagyban eltérnek a tipikus amerikai animációs filmekétől. „A Disney általában erősen kettős: jó vagy rossz, fekete vagy fehér, és minden jó, ha jó a vége. A Ghibli filmekben több a szürke, mint a fekete és fehér. Sok a kétség – a jó emberek is szenvednek.”

Niebel reméli, hogy a kiállítással megtaníthat valamit mindabból, amit Mijazaki filmjei tanítottak neki a munka során.

Az eredeti cikk itt olvasható.