Abdulrazak Gurnah Nobel-díjának hatása

Abdulrazak Gurnah könyveinek gazdag világa végre a szakmai zsűri elismerését is elnyerte, csütörtökön ugyanis Nobel-díjjal jutalmazták munkásságát. 2017-ben megjelent regénye, a Gravel Heart egy melankolikus, hangulatos és időnként nagyon vicces mód egy kellemes őszi délután eltöltésére. A szakmai zsűri azonban Paradise című regényét ítélte meg fő művének, érthető okokból.

A Gravel Heart elbeszélője, Salim lebilincselő önbizalommal kezdi a regényt: „Apám nem akart engem.” Az okok, amelyek mögött Salim az apai szeretet hiányát véli, egy olyan elbeszélésre utalnak, amely egyszerre halad visszafelé és előre az időben – ráadásul úgy tűnik, hogy a könyv gyakran távolodik attól, ami látszólag a cselekmény központi rejtélye. Salim apja a regény utolsó harmadában tér vissza, hogy összekapcsolja a szálakat.    

Gurnah stílusára jellemző, hogy a cselekményt teleszövi különféle kitérőkkel: fényképekről elmélkedik, levelekkel, visszatekintésekkel, anekdotákkal gazdagítja a szöveget – az egész egy töredékes memoárrá áll össze. Salim édesapjának történetét ehhez képest sürgető sietséggel beszéli el. Ez egy olyan tiszta, cselekmény által vezérelt történet, amelyet olyan emberek alkotnak, akik egész életükben csiszolják a választ egy alapvetően megválaszolatlan kérdésre: Miért történt ez velem?

Salim tinédzser korában hagyja el Afrikát, hogy Angliában élje tovább életét. Itt az erős családi tiltakozás ellenére úgy dönt, hogy irodalmat tanul, és a regény nagy részében ott is marad. Csak hazatérésekor szembesül apjával, miután éveken át eredménytelenül szemlélte a távolból a köztük tátongó szakadékot.

A regény vége felé közeledve, miután magyarázatot kap apjától, Salim Shakespeare Szeget szeggel című drámájához hasonlítja saját családi tragédiájukat. A párhuzam kifejtésében teszi nyilvánvalóvá, milyen mellékes, apró szerepet játszik apja az életében.  

Az eredeti cikk itt olvasható.